Valami elindult

Valami megmozdult Aradon. Valami elkezdődött. Ébredeznek a fiatalok és nemcsak ők. Már lényegtelen, hogy háromszázan vagy ötszázan gyűltek-e össze csütörtökön az aradi vár ügyében levezényelt akción. Abba se kössünk bele, hogy jobban is meg lehetett volna szervezni. Talán az időpont se volt a legmegfelelőbb, hisz sokan még délután 5-kor is az irodájukban görnyedeznek. Sok fiatalt láttam. Sportolókat, egyetemistákat, beszervezett csoportokat. Szeretném azt hinni, hogy mindegyikük jól tudta, milyen ügy érdekében fogja meg a másik kezét, majd ereszti magasba színes lampionját, és nem csak azért állt ott, mert „kellett”. Találkoztam egyszerű aradi polgárokkal is, akik hangsúlyozták, hogy meggyőződésből sétáltak ki a várhoz, az ő városuk várához. Mert szívügyüknek tekintik, és úgy gondolják, talán, ha többen vannak, szavuk ereje is nagyobb lesz. A döntéshozók felé.

Jó volt látni a félszegen feleresztett, kósza lampionokat a magasban. Lehet kritizálni a rendezvényt, le lehet legyinteni, megmosolyogni, egy dolgot azonban ne felejtsünk: jó munkához idő kell. Ehhez is. Nehezen ébred a város az évtizedes zsibbadásból. Ilyen jellegű akcióra Aradon még nem volt példa. Legalábbis emlékezeteim szerint nem. Élőlánc. Sokan azt se tudták, ez mit jelent. Hogy meg kell fogni a másik kezét. Erősen. De ott voltak. Egyesek egészen pici, a hideg miatt jól bebugyolált kisgyermekkel. Ez túl kevés, gondolhatnák. De valahol, valamikor el kell kezdeni. És van néhány rátermett személy itt Aradon, aki megmutathatja, hogyan.

Nehéz az aradiakat kimozdítani otthonukból. Nehéz manapság bármire is rávenni az embereket. A fásultság, a nemtörődömség, a kiábrándultság, a hanyagság miatt? Nem tudom. Bizonyára mindenki talál rá magyarázatot. És itt nem feltétlenül a kulturális vagy ehhez hasonló rendezvényekre gondolok, hanem a város és annak fejlődése érdekében szervezett akciókra. Szidjuk az utakat, szidjuk a közvilágítást, szidjuk a rendszert, szidjuk a törvényeket, de amikor közvitára hívják a népet, akkor mindig találunk indokot a távolmaradásra. Olyankor szinte senki sem emeli fel a hangját. Pedig alkotmányos joga van rá.

Igen, szerintem nem hirdették meg kellőképp a csütörtöki akciót. Pedig sok pozitív visszajelzés, bátorítás érkezett még a szervezés alatt. Főként virtuális közegben, közösségi oldalakon és elsősorban a fiatalok körében. A választások második fordulójában is óriási horderővel bírt a fiatalok internetes buzdítása. Ez (is) vitte ki őket az urnákhoz.

Bízom a mai fiatalokban. Hiszem, hogy kocsmázás helyett (vagy mellett) még lesz idejük, kedvük a városukért is tenni valamit. És hiszem, hogy a csütörtöki akciónak lesz folytatása. Hiszem, hogy egy olyan városban élek, ahol a lampionokhoz hasonlóan pislákol még az emberekben a civil kurázsi, a felelősségtudat, a tenni akarás.

Ha meg tudjuk fogni egymás kezét a város érdekében, valahányszor a szükség megkívánja, akár újabb várakat is építhetünk!