Válságáron

Beindult a téli árleszállítás, most kell vásárolni, félpénzzel. Esetleg még kevesebbel, ha szerencsénk, időnk és jó szimatunk van.A hosszan tartó válságot sok mindenen érzékeli az ember, ha munkanélküli vagy csökkentett munkaidejű, különösen. A mondás szerint azonban minden rosszban van valami jó. Szinte hihetetlen, de még a válságban is. Például az, hogy az üzletekben a szokásosnál hamarabb kezdődött, tovább tart és a szokásosnál nagyobb arányú a menetrendszerűen bekövetkező, bizonyos mértékig a válsághoz igazodó árleszállítás. Néhány üzletben, nagyáruházban már most működik, rövidesen másokban is beindul a henger, amely maga alá gyűri az ellenállásra képtelen vásárlót.Mert ki tudna ellenállni a negyven-, ötven-, sőt hetvenszázalékos leértékelésnek?Csak az, akinek annyira kevés a pénze, hogy a félárat sem tudja megfizetni, vagy aki egész áron – mert úgy is megengedhette magának – már a szezon elején megvette a szezoncikket.Sokan azonban kifejezetten arra várnak, hogy megjelenjen a kirakatokban az „akció” felirat, s lehetőleg minél nagyobb, százalékot jelző szám álljon az engedmény mellett. A szezon végi árleszállítás vagy kiárusítás, „amíg a készlet tart”, különbözik az akciótól (románul „promoţie”, amely gyakran vissza-visszatér a nagyáruházakban) európai, sőt világgyakorlat. Van, ahol szigorú szabályok szerint zajlik, máshol a törvénykezés nem avatkozik bele, teljesen a kereskedők belátására bízza, mit, mikor, hogyan áraznak le. Franciaországban például január 9-én indult el a nagy téli árleszállítás. Kiárusítást évente kétszer, központilag meghatározott időpontban, négy-négy hétig lehet tartani, de a kormány fontolgatja, hogy a hagyománnyal szakítva a kereskedőkre bízza az ügyet. Szigorúan szabályozzák az árleszállításokat Belgiumban, ahol a kamarák az árengedmények időtartama alatt fix árakra és nagy raktárkészletre szólítják fel a kereskedőket, elkerülendő a nagy vásárlói rohamokat. Évente kétszer a kiárusítást megelőző „várakozási időszakokban” semmiféle árengedmény nem adható. Spanyolországban és Olaszországban törvény szabja meg, hogy az árleszállítások tartományonként lépcsőzetesen kerülnek bevezetésre, így regionális jellegű az „akciók” kezdete. Hollandiában nem szabályozzák az árleszállítást, s ugyanez a helyzet Németországban, amely a korábbi korlátozások helyett néhány esztendeje a teljes liberalizációt választotta. Romániában a szezon végi árleszállításokat jó előre a tanácsok kereskedelmi osztályán kell bejelenteni, bár alighanem jobb lenne itt is teljesen a kereskedőkre bízni, hogy mi nekik a jó.Az aligha kétséges, hogy a kereskedő számára az árleszállítás nem a legjobb megoldás, mert a legjobb az áru teljes áron történő eladása lenne: a téli cipőt 120 helyett, mondjuk, 60 lejért adni rossz üzlet. Akkor mégis miért adja?Hát nem emberbaráti szándékból, a kispénzűek iránti szánalomból.Az a téli áru, ami eddig nem kelt el, nagy valószínűséggel már nem is fog. Az eredetihez képest 50, 40 vagy 30 százalékos ár azonban “megbolondítja” a vásárlót, aki nem tud ellenállni a csábításnak, megveszi a téli ruhát, cipőt, akciós paplant még akkor is, ha nincs rá feltétlenül szüksége, mert “annyi pénzért kár lett volna otthagyni”. A kereskedő tehát, ha kevesebbet is kap, mint amennyit szeretne, valamennyit mégis, s a valami, ugye, jobb a semminél. (Ha divatcikkről van szó, még abban sem lehetünk biztosak, hogy az eredeti árat nem srófolták a reális fölé.)  De mindenképpen közeledik az újabb szezon, a tavaszi áruknak helyet kell csinálni, a kereskedőnek meg kell tehát szabadulnia a polcokat, raktárakat megtöltő, eladhatatlan vagy nehezen eladható téli árutól.A vékony tárcájú vásárló pedig, akit nem izgat különösebben az éppen aktuális divat, azt mondja: idén is tart még a hideg egy darabig, s jövőre, meg azután is biztosan lesz tél...