Vármegyék, főispánok

Kinevezte csütörtökön a magyarországi vármegyék élére kerülő főispánokat az Orbán-kormány. Két nappal korábban a budapesti országgyűlés ugyanis megszavazta a tizenegyedik alaptörvény-módosítást, melynek nyomán a megyék visszakapják történelmi elnevezésüket, az élükre kinevezett, jelképes hatáskörrel rendelkező kormánymegbízottakat pedig ismét főispánoknak nevezik.A minapi módosítás a magyar történelem iránti tisztelet, a magyar közigazgatás alapja közel egy évezredig a vármegye volt. A vármegyerendszert államalapító királyunk, Szent István vezette be, s a második világháború utáni kommunista uralomig megszakítás nélkül létezett. A vármegyék élén pedig ispánok, majd főispánok álltak, szintén hosszú évszázadokon keresztül. Mindez átvészelte a történelem viharait, amíg a szovjet tankok által hatalomra emelt kommunisták 1949-ben megváltoztatták az elnevezéseket, „a múltat végképp eltörölni” vágyó eltökélt igyekezetükben. A vár és az ispán/főispán ugyanis túlságosan a történelmi hagyományokra és az „úri világra” emlékeztetett, ami szálka volt az istentelen, nemzetellenes proletár-internacionalisták szemében.A Szent István király által létrehozott közigazgatási rendszert nem hiába nevezték vármegyerendszernek, minden közigazgatási egység egy vár körül alakult meg, a vár mezsgyéje az adott vár hatáskörébe tartozó terület határát jelölte. Vagyis vár nélkül nem is lehetett megye. Kétségtelen, hogy mindennapi használatban a nép már jóval a kommunista hatalom előtt is inkább a megye szót használta, a hivatalos elnevezés azonban vármegye volt. Végül is a hasonló rövidítések általánosak a magyarság körében, a mindennapi használatban inkább Váradot, Szebent, Csabát, Tarjánt, Kanizsát használnak Nagyvárad, Nagyszeben, Békéscsaba, Salgótarján vagy Nagykanizsa helyett, a Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén vagy hasonló összetett elnevezésű megyéket is egyszerűen Szabolcsnak vagy Borsodnak nevezik, sőt, magát Budapestet is gyakran leegyszerűsítve Pestként említik. Ráadásul a hivatalos elnevezés és annak mindennapi használata közötti eltérés nemcsak a magyarság körében jellemző, hanem általános nemzetközi gyakorlat: a Francia Köztársaság, Svéd Királyság, Orosz Föderáció stb. hivatalos elnevezéseket ritkán, mondhatni csak hivatalos ügyekben használják, egyébként a Franciaország, Svédország vagy Oroszország változat dominál saját anyanyelven vagy más nyelvű környezetben egyaránt.Az átnevezésnek tehát minimális a gyakorlati következménye, jelentősége erkölcsi, amolyan szellemi jóvátétel, a magyar történelmi hagyományokhoz való jogos visszatérés. A kérdés csupán az, hogy miért kellett ennyit várni a kommunisták önkényének kijavítására, miért nem hozták vissza a vármegyéket és főispánokat még 1989–90-ben, a rendszerváltáskor, vagy legkésőbb 2011-ben, amikor a nemzeti beállítottságú jobboldali budapesti kormány elfogadtatta az ország új Alaptörvényét. Románia például már rögtön a rendszerváltás után az ispánnak megfelelő prefektusnak titulálta a kormány megyei képviselőit, holott a tisztség távolról sem rendelkezik akkora történelmi hagyományokkal, mint magyarországi megfelelője.Hogy mi lesz az átnevezés gyakorlati következménye, az még nem világos, legalábbis egyelőre. Mi lesz az összes megyei intézménnyel? Megmarad a megyei könyvtár, megyei törvényszék, megyei rendőr-főkapitányság stb. elnevezés, vagy a vármegyei elnevezést fogják viselni? S a csütörtökön kinevezett 20 főispán listáján lévő egyetlen nőt, a Zala megye élére kerülő dr. Sifter Rózsát hogyan kell megszólítani?