Védett öregek (IV.)

Megértettem, hogy járvány van, életveszélyes, védekezni kell. Megteszem a szükséges óvintézkedéseket. A számomra – számunkra, „vulnerábilis korosztály szánára – kijelölt időben csak maszkkal és kesztyűvel megyek ki az utcára (megjegyzem ez általában napi három órát jelent, délelőtt 8-tól 11-ig, mert 8 óra előtt nincsenek nyitva az üzletek – mármint a közeliek, este 7 után pedig, legalábbis környékünkön, nem tanácsos az utcán járni, különösen ilyen zavaros, de még „normális” időkben sem. Nem csak a koronavírus támadhat...). Hazatérve cipőt cserélek papucsra, kezet és arcot is mosok, mert nemigen bízom az álarc védelmében, a kilincseket, zárakat, mobiltelefont fertőtlenítem, a vásárolt áruból a gyümölcsöket, zöldségeket, tojást jól megmosom – ezt eddig is mindig így tettem –, a többi csomagolt holmival nem tudok mit kezdeni, nem lehet mindent alkohollal fertőtleníteni, hát... bízzunk a sorsra is valamit.

Ennyit a védekezésről, bizonyítandó, hogy nem vagyok közömbös a járvánnyal szemben, még cinikus is csak ritkán, bátor sem vagyok, mert igenis félek: elsősorban az évekig elhúzódó, gyógyíthatatlan betegségektől, a súlyos balesetektől, mindentől, ami megnyomorítja, tehetetlenné, kiszolgáltatottá teszi az embert, hosszú időre vagy egész további életére (ha azt még életnek lehet nevezni). Félek, például, a kullancscsípéstől, nem a halált, hanem a Lyme-kórt okozótól, télen nagyon félek a csúszós, jeges utaktól. Szerintem ekkor veszélyeztetettek igazán az idősebb emberek, magamnak is elkelne a segítség ilyenkor. Őszintén bevallom, az ilyen veszélyektől sokkal jobban félek, mint a koronavírustól, annál is inkább, mert abból levonom a médiában is tapasztalható egymásnak ellentmondó híreket, adatokat és az általánosan terjedő hisztériát és pánikkeltést.

Sajnálom azokat a többnyire szintén „sebezhető” korban lévő sorstársaimat, akik emiatt állandó szorongásban élnek, még abban a pár órában sem merik kitenni lábukat az utcára, amikor megtehetnék, így – nem véletlenül – idejük nagy részét az ilyen hírek és rémhírek hallgatásával, nézésével töltik (hiszen ma minden erről szól). Nem vagyok orvos, de elég olykor saját magamon tapasztalni, milyen hatással van a szervezetre az állandó stressz és az azzal járó bezártság, az értelmes cselekvés hiánya. Az ember nemcsak szétszórttá, idegessé válhat, de a mozgáshiány le is gyengíti, meglévő erejét is elveszi, és ez előbb-utóbb depresszióhoz vezet, egyszóval olyan egészségkárosodáshoz, amit a koronavírus mellékhatásának nevezhetünk.

Sajnos – mint említettem – már-már önmagamon is tapasztalok ilyen „mellékhatásokat”. Gyakran szédülök, ha kimegyek a friss levegőre, vagy megerőltetem magam valamivel (torna, lépcsőjárás), ami azelőtt, a „boldog időkben” nem fordult elő velem, a gépelés is nehezebben megy, még a gondolkozás is, sőt kedvenc rejtvényeimet is lassabban fejtem meg. Mellékhatásnak nevezhetem azt a felháborodást is, amit például most is érzek, mert le kell vinnem a szemetet – már elég meleg van, nem gyűjthetem a lakásban, ezt naponta meg kell tennem –, de ehhez ki kell lépnem a kapun a főutcára, a harmadik ház közelében lévő kukáig. Elő tehát a maszkkal, kesztyűvel, a saját felelősségre kitöltött nyilatkozattal, a mai keltezéssel (holnap már nem érvényes, akkor másik kell), de mi az ördögöt írjak rá? Hogy a zacskóba gyűjtött hulladék miatt meg kell tennem 15-20 lépést a házon kívül? Jojó, ez elfogadható ok, amíg odaérek, de mi van, ha visszafelé „kapnak el” üres kézzel, hiszen cél nélkül sétálni nem szabad?

Észnél kell lenni. Vinnem kell egy bevásárló szatyrot is, de nem üresen, tenni is kell bele valamit, esetleg néhány doboz gyógyszert, igazolandó, hogy a sarki patikából jövök.

Nem gúnyból vagy cinizmusból írtam le ezt, csakugyan kénytelen vagyok így eljárni. Hallottam már ehhez némileg hasonló esetekről, rosszindulattal kezelt helyzetekről, és ezek nem voltak rémhírek.

Készülök. Még el kell ezt intéznem 11 óra előtt.

Ui. Visszajövet kivettem és felhoztam a postaládámból a mai lapot (Nyugati Jelen 2020. május 6.). Pécska város polgármestere mondja, hogy egy hölgyet megbüntettek 2000 lejre, mert nem töltötte ki helyesen a személyes felelősségre tett nyilatkozatot. (Kiemelés tőlem, és amit még hozzátennék, azt jobb, ha nem írom le, nem tűrné el a nyomdafesték.)