Visszavágy a birodalom?

Kereken száz évvel ezelőtt, 1922-ben alakult meg az orosz birodalom romjain a hatalmas Szovjetunió, és 1991-ben omlott szét 15 részre. Legalábbis jogilag. Lélekben sokan remélték, hogy valamilyen formában újjáéleszthető lesz, az 1991-es összeomlást a történelem amolyan balesetszerű kisiklásának tekintették, amit idővel korrigálni lehetne. A birodalom – legalább részleges – visszaállítását célzó Putyin például a huszadik század legnagyobb geopolitikai katasztrófájának nevezte a Szovjetunió összeomlását.Három évtized alatt azonban nem sikerült újjáéleszteni Moszkva birodalmát, és Putyin Ukrajna elleni háborúja nyomán már nem is fogják. Holott igény lett volna rá, legalábbis a kezdetben, s nem csak Oroszországban. Emberek milliói számára megemészthetetlen önazonossági válságot okozott a birodalom megszűnése, végül is abban nőttek fel, hogy hazájuk a Szovjetunió. A szovjet nosztalgia jelentős volt, milliók sírták vissza a birodalmat, Belaruszban pedig állampolitika 1994 óta. Lukasenko rezsimje igyekszik megállítani az idő kerekét, országa amolyan szovjet rezervátumhoz hasonlít, s a belaruszok nagy többsége támogatja ezt, vagy legalábbis támogatta a kezdetben.A kilencvenes években még általános volt a nézet, hogy Moszkvának sikerül valamilyen formában, kommunista ideológiától mentes politikai konstrukció révén magához csatolni a függetlenné vált volt szovjet köztársaságokat. Ha nem is mind a 14-et, de legalább néhányat közülük. Nevezzék azt Független Államok Közösségének, Eurázsiai Szövetségnek vagy keleti szláv uniónak, az elnevezés másodlagos.A birodalom felélesztése azonban teljes kudarcot vallott, a volt köztársaságok egyre jobban távolodnak el Moszkvától. Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Üzbegisztán és Türkmenisztán, (együttesen a „sztánok”) politikailag nem fordultak ugyan Moszkva ellen. Orosz és eloroszosodott lakosságuk viszont több mint felére csökkent (mintegy 12-ről olyan 5 millióra) a jelentős elvándorlás révén, aránya pedig zuhant a helyi muszlim nemzetek gyors szaporodása nyomán. Az 1991-ben még szolidan orosz nyelvű nagyvárosokban (pl. Almati, Taskent) mára csak elvétve lehet hallani orosz szót. Gazdaságilag Moszkva már elvesztette Közép-Ázsiát, a hatalmas Kína gazdaságilag jóformán behálózta a „sztánokat” az utóbbi években.A Kaukázusban még látványosabb az orosz befolyás visszaszorulása. Grúzia már több mint egy évtizede Moszkva ellen fordult, célja továbbra is a NATO-tagság, még akkor is, ha ennek kevés az esélye. Oroszország 2008 óta katonai megszállás alatt tartja Grúzia két rebellis tartományát, Abháziát és Dél-Oszétiát, noha a rebellió nagyrészt kívülről, Moszkvából szított. Grúzia, mondhatni, az egykori Szovjetunió leginkább oroszellenes országa a baltiakon kívül. A gazdag kőolaj- és földgáztartalékokon megizmosodott Azerbajdzsán is folyamatosan eltávolodott Moszkvától, és etnikai testvéréhez, Törökországhoz közelített. 2020-ban Azerbajdzsán nagyméretű katonai konfliktust indított el nyílt török támogatással az oroszbarát Örményország ellen, s visszaszerezte a Szovjetunió felbomlásakor örmények javára elvesztett területek nagy részét. Oroszország pedig nem tudta megvédeni örmény szövetségesét. Utóbbi jócskán ki is ábrándult emiatt, noha a roppant ellenséges türk népek gyűrűjében, puszta fizikai megsemmisítésük veszélyének nyomása alatt Örményország valószínűleg kitart orosz szövetségese mellett, nincs más alternatívája, az 1915-ös nagy népirtás traumája egyszerűen az oroszok karjaiba taszítja az örményeket.Az igazán fájdalmas veszteségek azonban Kelet-Európában történtek. Moldva is inkább az EU-hoz húz, politikailag és társadalmilag egyaránt, lakossága egyre inkább az EU-ba vándorol jobb megélhetésért – román útlevéllel. Észtország, Lettország és Litvánia már 2004 óta EU- és NATO-tagok, Moszkva befolyása ott szűnt meg leghamarabb.Az összes volt köztársaság közül Ukrajna a legfontosabb a Kreml számára. Területi nagysága, földrajzi elhelyezkedése, nagy népessége és az oroszokhoz fűződő etnikai-kulturális kapcsolatai teszik azzá. A Krím-félsziget megszállásával és a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus mesterséges szításával Putyin jóformán már a nyugatpártiak ölébe taszította Ukrajnát 2014-ben. Az addig orosz- és nyugatpártiak között megosztott ukrán politikai osztály szinte mindenestül nyugatpártivá vált, Kijevben immár nincs olyan politikus vagy párt, aki/amely nyíltan felvállalná az orosz orientációt, mint 2014 előtt, az EU és NATO csatlakozás célját a teljes politikai osztály támogatja, még az alkotmányban is rögzítették. A februárban indított háború, az orosz katonák pusztításai és mészárlásai még a nemzedékek óta eloroszosodott lakosságot is kőkemény oroszellenessé változtatták. Az idősebb nemzedék, amely Dél- és Kelet-Ukrajnában szinte testületileg sírta vissza a Szovjetuniót, már nem kér a mai Oroszországból! S aligha fog a jövőben.Három évtized alatt Moszkva semmilyen politikai konstrukcióra sem volt képes, egyetlen volt szovjet köztársaságot sem szerzett vissza. Szöges ellentétben az EU-val és a NATO-val, amely mágnesként vonzott és vonz magához újabb és újabb tagokat. Kelet-Európa már csatlakozott, de sokan várakoznak a Balkánon és egyre inkább a volt Szovjetunióban! Moszkvában sokan haragszanak Gorbacsovra a Szovjetunió összeomlása miatt, holott az sokkal inkább Jelcin műve volt. A Szovjetunió halotti bizonyítványán azonban nem Gorbacsov vagy Jelcin aláírása, hanem Putyiné szerepel.