Vörös kód

Összeomlik a koronavírus-vasfüggöny? A hidegháborús politikai tömbök választóvonalát idéző fogalom a nyár elején jelent meg a nyugati sajtóban, a járvány első hullámának kezelése kapcsán.

Akkoriban a gazdag és fejlett Nyugat csodálattal és irigységgel figyelte a szegényebb és fejletlenebb Kelet-Európa sikereit. Utóbbi összehasonlíthatatlanul jobban kezelte a járványt, a fertőzések és az elhalálozási ráták nagyságrendekkel alacsonyabbak voltak. Csupán néhány nyugati ország (pl. Németország, Dánia, Finnország, Norvégia) volt képes megközelíteni a keletiek színvonalát, a legtöbb nyugati országban lakosságarányosan akár tízszer erősebben terjedt és pusztított, mint Keleten. Míg Nagy-Britanniában, Franciaországban, Spanyolországban, vagy Olaszországban az áldozatok napi száma gyakran négyszámjegyű volt, addig a keleti országokban meg sem közelítette a százat. Lakosságarányosan Belgiumban, Hollandiában, Írországban és Svédországban szintén drámai volt a helyzet, a járvány megállíthatatlanul szedte áldozatait. Kelet-Európa országaiban viszont távolról sem öltött akkora méreteket, holott a járvány ugyanolyan felkészületlenül érte őket is, mint a nyugatiakat. Mégis amolyan jelképes vasfüggönyként képesek voltak megfékezni.

A tavaszinál lényegesen erősebb második hullám ledönti a koronavírus-vasfüggönyt, a járvány immár Európa-szerte megállíthatatlanul tombol. A napi új fertőzések száma majdnem mindenütt újabb és újabb csúcsokat dönt, Keleten és Nyugaton egyaránt. Franciaországban immár az 50 000-et is meghaladta, Nagy-Britanniában, Spanyolországban és Olaszországban a 20 000-et, Belgiumban pedig megközelíti az utóbbi szintet, ami majdnem tízszer több, mint a tavaszi csúcsok. Kelet-Európában azonban még tragikusabb a helyzet, Csehországban és Lengyelországban a napi csúcs a 15, illetve 13 ezret is meghaladta, miközben tavasszal még az 500-at sem érte el. A többieknél is aggasztó a helyzet, Romániában a napi fertőzések csúcsszáma meghaladta az 5000-et, Magyarországon a 3000-et, Horvátországban a 2400-at, miközben a tavaszi első hullám idején a csúcsok 523, 201, illetve 96 volt!

Hasonlóképpen aggasztó az áldozatok számának növekedése. Keleten sajnos ez is megugrott a tavaszihoz képest, Nyugaton viszont mérséklődött. Egymillió lakosra vetítve Kelet-Európa még mindig jobban áll, mint a Nyugat, a különbség azonban folyamatosan csökken, Magyarország és Csehország elhalálozási aránya immár meghaladja a németországit, s hamarosan Lengyelország is utoléri, holott tavasszal még feleakkora volt.

A hatóságok azonban korántsem olyan határozottak, mint a tavaszi első hullám idején, holott fél év alatt tapasztalatokkal gazdagodtak, s a szükséges felszereléseket is beszerezték. Csehországban mégis drámai a helyzet, Prága felszólította a jobb megélhetésért Nyugatra távozó cseh orvosokat, hogy térjenek vissza, a hazának szüksége van rájuk. Maszkokat, fertőtlenítőt, védőfelszerelést, lélegeztetőgépeket és egyéb tárgyi felszereléseket immár könnyű beszerezni, szakképzett személyzetet viszont nem. Még a dúsgazdag Svájcnak sem, ahol a szakorvosok azzal az erkölcsi dilemmával szembesülnek, hogy választaniuk kell – mint olaszországi és svédországi kollégáik tavasszal –, hogy melyik beteget kezeljék. A járvány terjedése nyomán sajnos attól kell tartani, hogy máshol is hasonló helyzet alakul ki, Romániában például számos kórházban betelt az intenzív osztály.

A hatóságok óvakodva ugyan, de kénytelenek újabb és újabb szigorításokat bevezetni, még ha nem is olyan totális zárlatokat, mint tavasszal. Immár nem zárják le egyből az egész országot, hanem fokozatosan az éttermeket, színházakat, mozikat, társadalmi összejöveteleket, közösségi rendezvényeket stb. A folyamatos, lépésről lépésre bevezetett szigorítások előbb vagy utóbb a tavaszi teljes karanténhoz hasonló helyzetet eredményeznek, bármennyire is kellemetlen a lakosság számára, oltás hiányában a járványt másképp nemigen lehet megfékezni. Izrael megtette ezt szeptemberben, s jelentősen javult a helyzet, a napi fertőzések száma tízezer körüli szintről néhány százra csökkent.