Álláspont

Minden malícia nélkül Jókai Eppur si mouve (És mégis mozog a Föld – szerk. megj.) regényének egyik feszültséggel teli jelenete jut eszembe: amikor is az enyedi diákok titkos társasága felől (Koszorú) faggatóznak a hatalom képviselői, a diákok képviselője visszakérdez, hogy ugyan bizony milyen koszorúra gondolnak: hagymakoszorúra, netán temetési koszorúra stb. ...?

A történelemben számos alkalommal jelzők ragadtak a forradalmak mellé – csak hogy az utóbbi évszázadból legismertebbeket említsem: volt „őszirózsás” (Magyarország), meg „bársonyos” (Csehszlovákia) forradalom.

Romániában lassan mindent törvény szabályoz, hamarosan a vécén való helyes testtartást is törvénybe foglalják. Nem is a szabályokkal van bajom, hiszen ezek többsége nélkül még nagyobb lenne a káosz és a fejetlenség, hanem az értelmetlennek tűnő törvények aggasztanak.

Több politikai baklövéséről is elhíresült miniszterelnök asszonyunk a román centenárium alkalmával a parlament díszülésén kifejtette, hogy a gyulafehérvári nyilatkozat garantálja a nemzeti kisebbségek jogait Romániában.

Párizs lassan (polgár)háborús övezethez hasonlít, a Macron elnök elleni sorozatos tüntetések egyre vehemensebbek. A felbőszült tömeg autókat, középületeket gyújtottak fel, rendőrökre és csendőrökre támadtak, a lakosság 84%-a pedig támogatja a tüntetéseket, még ha nem is ért feltétlenül egyet az erőszakkal.

Aki olvasóink közül hétfőn a Realitatea tévét nézte, annak érdekes, bár távolról sem kellemes élményben volt része. Egy adott pillantban ugyanis a műsorvezető – egy meghívottakkal folyó vitaparti közepette – hirtelen és durván félbeszakította a vitát, hogy bejelentse a nap hírét.

Románia centenáriumának évfordulója számos, említésre, kommentálásra érdemes mozzanatot produkált. Ezek egyike egy moldovai, közelebbről bârladi szociáldemokrata parlamenti képviselő december elsejei ünnepi beszéde, üzenete, amelyben egyszerre, ha nem is hetet, mint a népmesében, de két legyet is ütött.

Évente egyszer minden budapesti kerületben világraszóló esemény a lomtalanítás. Nálunk általában ősszel, így november tájékán esik meg a dolog. Ilyenkor felbolydul a környék.

Túl vagyunk a Nagy-Románia százéves évfordulóját ünneplő rendezvények csúcspontját jelentő eseményeken – december elsején, szombaton a fővárosban meg Gyulafehérváron (az egyesülési szándékot kinyilvánító erdélyi városban, Transilvania magyar fejedelmeinek egykori székhelyén), meg Focşani-ban, a „kis egyesülés” egyik helyszínén, meg a fontosabb városok majd’ mindenikében katonai parádékkal, tűzijátékkal, meg csülkös babfőzelékkel emlékeztek a száz évvel ezelőtti dicsőséges eseményre.

A közmondások magukért beszélnek. Míg a magyarok úgy üdvözlik egymást, hogy ezer éve nem láttalak, addig a románok csak száz évet emlegetnek.

Ünnepre készül Románia december elsején a gyulafehérvári román nagygyűlés századik évfordulója alkalmával, amit hivatalosan „nagy egyesülésnek” titulálnak.

Adósok vagyunk a málenkij robot minden részletének pontos tisztázásával, hogy kimondjuk, ez egy a magyar holokauszt-rettenetek közül – mondta Varga Mihály szombaton Budapesten, a Szovjetunióba elhurcoltak emléknapja kapcsán.

Eltelt egy évszázad, de az 1918. december elsején Gyulafehérváron felolvasott határozatokból szinte semmi sem valósult meg. Az erdélyi románok számára sem (hol van az erdélyi kormány és parlament?), a kisebbségek számára meg különösen nem.

„Románia nem jogállam. Itt a fehér fekete és a fekete fehér. Az állam ismét ellopja közösségünk vagyonát.” Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere keményen fogalmazott a város jelképes iskolája, a Református Székely Mikó kollégium visszaállamosítása kapcsán.

Az emberiség (sajnos) kisebbségben maradt hányada észleli, tudja, hogy világunk a vesztébe rohan.