Álláspont

A Champs Elysées könnyben úszik. Könnygázgránátok füstjében, s e pillanatban, amikor ezt írom, 2018. november 24-én, szombaton délután, ágyúdörgés hallatszik a bulvár felől, ahol Ödön von Horváth oly furcsa halált halt.

Növekszik a születések és csökken az elhalálozások száma, és a születésnél várható élettartam is növekszik Magyarországon. A jelenlegi helyzet jobb, mint az előző években, de a mérleg még nem billent át, folytatódik a természetes fogyás, még ha lassúbb ütemben is.

Tegnap délelőtt elhárult az akadály az elől, hogy az államfő elfogadja az új szállításügyi miniszter kinevezését, a régi ugyanis önként és énekelve (bár ki tudja, mi forrong lelke mélyén) lemondott.

Mindennap futjuk a köreinket, szoktuk mondani, persze többnyire autóval. A futást gyakorta használjuk a rohanás szinonimájaként, de az én szótáramban pontosan azt jelenti, ami valójában.

A legújabb romániai kormányátalakítás kapcsán váratlan és nemkívánatos vonatkozások merültek fel. Ilan Laufer, a Regionális fejlesztés és közigazgatás élére jelölt miniszter kinevezését ugyanis az államfő (egy másik, Romániában az utóbbi időkben nagy karriert befutott, és a PSD egyik „tartóoszlopának” tekintett politikusnőével együtt) elutasította.

Száz éve késik Székelyföld autonómiája, hangzott el vasárnap a háromszéki Sepsiszentgyörgyön.

Egy nagyobb földrengést törvényszerűen utórezgések követnek.
Tegnapelőtt Romániában a hazai belpolitika szempontjából ha nem is katasztrofális, de kétségkívül nagyobbnak minősíthető földrengés következett be.

Románia immáron csak tíz napra lévő centenáriumát (majdnem) új kormánnyal köszönti az ország. A tegnapi nap véget vetett a sajtó meg főleg ellenzéki politikusok hosszas találgatásainak, a Szociáldemokrata Párt (PSD) Végrehajtó Bizottságának végre, többszöri halasztás után megtartott tanácskozása tiszta vizet öntött a pohárba – mármint olyan értelemben, hogy ki megy, és ki marad a jelenlegi kormányban, illetve hogy milyen kabinetcseréket hajtanak végre.

Nem akarok vitába szállni Rostás Szabolccsal a premierben a Krónika mellékleteként megjelent Erdélyi Naplóban közölt írásával. Viszont A magunk hegye című, a romániai alpinisták legutóbbi sikerével, konkrétan Török Zsolttal foglalkozó jegyzetének egy kitétele mindenképpen korrekcióra szorul.

Ha az 1918-as évet és az ezt követő eseményeket úgy tekintjük, mint Európa keleti felének történelmi sorsfordulója, akkor szólnunk kell a nagy háborúnál is pusztítóbb kórról.

A kedves olvasó nagy valószínűséggel nem is tudja, hogy tegnap, november harmadik vasárnapján a közlekedési balesetek áldozataira emlékezett a világ. Honnan is tudná, évente háromszáznál több világnap van, a szaknaptáron kívül ki tudná észben tartani valamennyit?

Egyre szívesebben fizetek bankkártyával, és ez manapság már majdnem mindenütt lehetséges. Csak néha fordul elő, hogy nagyobb összegű készpénzre van szükségem. Így jártam a minap is, amikor a gázszerelő közölte a telefonban: kizárólag készpénzt fogad el.

Többféle folytatását is hallottam a címben idézett mondásnak, a leggyakoribb az: ha kevés. És vajon az ellenkezője?

Csak úgy durrogtak a pezsgők kedden este Brüsszelben és Bukarestben. Végre valahára az Unió legmagasabb szintjén is kimondták: a kormánynak mennie kell! Értsen már a szóból – az uniós elmarasztalásból és a negatív országjelentésből – Dragnea is, Dăncilă is, meg úgy általában a jelenlegi hatalom!

Beindult a fekete péntek, amit Romániában jószerével csak angol nevén Black Friday-ként emlegetnek és ismernek. Bizonyára azért, mert Amerikából, pontosabban az Egyesült Államokból indult világhódító útjára, amit a 2010-es évektől Románia is átvett.