Akácos út

Akácos út, ha végigmennék rajtad én, kezdődik majd a régi dal változata, talán tíz év múltán, ha… ha ez így megy tovább.

Az Európai Unió akácellenes megmozdulása elsősorban Magyarországon keltett nagy felháborodást, nem véletlenül. Az akácfa, mint ismeretes, Amerikából került Európába, hazánkban a XVIII. század elején tűnt fel, s a század közepétől már céltudatos akácerdő telepítések kezdődtek. Nem is próbálom most részletezni, mit jelent a magyaroknak az akác, talán egy gondolatot: hozzá tartozikéletünkhöz, mindennapjainkhoz. Igaz – mint mindennek –, az akácnak is vannak hátrányai, itt csak egyet említek; gyors növekedése miatt a gazdák sokszor olyan helyen is ültették, ahol őshonos bükkösök, vagy tölgyesek is nőhettek volna – igen, de az akácerdő már 20-25 év után hasznot hoz, más fák növekedése igen lassú, a szegény magyar paraszt erre nem várhatott. Elterjedésében a szomorú trianoni döntés is szerepet játszott, hiszen erdeink 85 százalékát elvesztettük, gyors utánpótlásról kellett gondoskodni.  Az akácfák ültetése részben pótolta a veszteséget. Ma több mint egymillió méhcsalád gyűjtéséből kb. 25 ezer tonna méz kerül piacra, ez húszezer embernek biztosít megélhetést. Az anyagi haszon mellett, beszélhetnénk a sok népdalról, versről, romantikáról, ami minket, magyarokat az akáchoz köt.

Nem vagyok EU-ellenes, sőt kihangsúlyozom, hogy Európa egyesítése olyan változásokat hozott életünkben, melyeket talán más módon soha nem tudtunk volna megvalósítani. Itt elsősorban a kontinens békéjéről kell beszélni, hiszen Európa, születésétől fogva a véres csaták színhelye volt, ahol vallási, nemzeti, vagy pusztán hatalmi vetélkedések miatt állandó háborúskodás zajlott. Ma ez megszűnt, Európa nagy nemzetei – németek, franciák, angolok – vitatkozva bár, de békésen élnek egymás mellett. A szomszédos kis nemzetek nézeteltérései még jelen vannak, de ezek ma már nem fejlődhetnek fegyveres szembeállításhoz. A másik hatalmas előny, a határok lebontása. Végre szabadon mozoghatunk Európa területén, és ha erre nincs is mindig (pl. anyagi) lehetőség, maga a tudat, hogy bárhova szabadon eljuthatunk, fantasztikusan jó érzés.

Az viszont tény, hogy az Unióval rengeteg baj van, és bár vannaktúlzottan uniószkeptikus vélemények, rengeteg olyan zavaró tényező került az utóbbi időben felszínre, melyek alapjában megkérdőjelezik az Unió jövőjének harmonikus alakulását. Egy legutóbbi felmérés szerint, melyet az Unió hat legnépesebb országában végeztek, az általános elégedetlenség az utóbbi években több mint 20%-kal növekedett. A válságbúl már mindenkinek elege van, és ha ma kellene dönteni, nem biztos, hogy sokan támogatnák az uniós tagságot. Az is kitűnik a felmérésből, hogy ez a szkeptikus hangulat kedvez szélsőséges szervezetek alakulásának, s ahogy sokan fogalmaznak, a populista mozgalmaknak.

A legnagyobb hiba, hogy az Európai Unió tulajdonképpeni szerepköréből, vagy mondjuk célkitűzéseiből, éppen a legfontosabb, az európaiság eszménye, illetve ennek tudatosítása hiányzik. Az Uniót tisztán politikai, gazdasági megfontolások alapján szervezték, majdnem minden a hatalom gyakorlása, és a pénzek kezelése körül forog.  Az Európa-gondolat úttörői, Rotterdami Erasmustól, Victor Hugo, és  Coudenhove-Kallergi  gondolatatain keresztül, a Jean Monnet és Robert Schumann által megfogalmazott elképzelésekig, az európai béke mellé egy közös eszmevilágot, egy európaias gondolkodást is elképzeltek. Ma Európában eszmei zűrzavar uralkodik, mindenki hajtogatja a maga igazát, a legegyszerűbb kérdésekben sincs megegyezésre törekvés, a politikai tömörülések nem a köz érdekeit, hanem saját politikai ambícióikat helyezik előtérbe.

Az Unió elvárásai a tagállamoktól néha indokoltak, néha bántóak, de néha nevetségesek. Sajnos a közös eszmevilág, melyet fentebb említettem, valószínű még sokáig várat magára. A nemzeti önérzetbe való gátlástalan belegyalogolást viszont nehéz eltűrni, bizonyos kérdésekkel ajánlatos csínján bánni. A magyarság különösen érzékeny bizonyos kérdésekre, ilyen pl. a tokaji borvidék, vagy a most terítékrekerült akác és akácméz, melynek nem kiirtását, inkább hungarikummá nyilvánítását szeretnénk elérni. Igaz, az akác kvázi „tájidegen” növény, de ilyen alapon megtámadható a kukorica is – nincs többet puliszka a románságnak –, de miért egyen az európai krumplit, hiszen az is a messze idegenből származik, de ideje a dohányt is kiirtani és így tovább.

A politikai elitnek a társadalom igényeit és elvárásait kell szem előtt tartania, a normálisan haladó és a hagyományokhoz ragaszkodó folyamatokat kezelni, ellenőrizni lehet, de nem erőszakos, tiltó rendelkezésekkel.

Vigyázzunk Európára, mert még a miénk! Valahol olvastam ezt a szép intő mondatot:

A görög mitológia jegyzi, hogy Zeus elrabolta a szépséges királylányt, Európét. Nem volna szép, ha most  tőlünk  rabolnák el az igazi Európát! 

 

Hollai Hehs Ottó, Németország