Nem unaloműzőként olvasgatom napilapunkban a sporthíreket. Az európai, országos, még a régiós eredményeket is megtalálom a világhálón, de a helyi csapatok eredményeit csak itt.
Rendszeresen megjelenik a televízióban egy reklám: az asztalra elébük tett friss zöldségből készült ételtől a gyerekek húzzák orrukat, egyikük át is csempészi a másik elé az érintetlen teli tányérját.
Egy korábbi jegyzetemben említettem azt a kutyasétáltató hölgyet, aki magyarul szólalt meg, amikor magyarul igyekeztem lehűteni ebemnek az ő szukája iránti túlzott lelkesedését.
Barátom panaszkodik: két évre vásárolt egy kisebb értékű tartós fogyasztási cikket, amelyre garanciát is kapott avval a kikötéssel, hogy egy évi használat után jelentkezik az első (kötelező) ellenőrzésre.
Egy alföldi település vezetői közül többen panaszkodnak, hogy rendszeres a sokperces késés a meghirdetett rendezvényekről. Még a vasárnapi mise kezdésére is várni kell, amíg megérkeznek a hívek.
Az őszi szezon kezdete óta ismét „ráharaptam” az ifjúkoromban űzött sportra, a kosárlabdára. Mármint tévénézőként. Rendszeresen követem Európa legjobb férfi csapatainak meccseit (nőit nem közvetítenek), de a hazai bajnokság összecsapásait is élvezem.
Nem tudom, hogy a hazai tévéállomások hűséges nézőinek feltűnt-e az a tény, hogy a bukaresti lokálkatasztrófa óta szinte azonnal eltűntek a politikusok a képernyőről.
Bebizonyosodik, hogy ebben az országban csak egy-egy tragédiát követően történik valami jelentősebb változás. 1989-ben a temesvári vérengzés váltotta ki a kommunista diktatúra elsöprését.
Hallgatom a rádióban a film alkotójával készített beszélgetést a hivatalos eljárás stádiumáról a legnagyobb erdélyi püspök, Márton Áron boldoggá avatásáról.
A címben szereplő szó volt annak idején, a diktatúrában a tömbházunkban lakó N. Józsi bácsi summás véleménye a bukaresti államvezetésről, annak minden intézkedéséről. Még egy nyugdíjemelésről is!
Nem vagyunk étteremjárók. Fiatal korunkban anyagi okokból nem engedhettük meg a gyakori éttermi kiruccanásokat, mostanság is csak „szakácsnő-” (értsd: háziasszony-) kímélő családi összeröffenéseket tartunk nyilvános helyen.
