Az otthon kvintesszenciájából táplálkozva

Történelmi jelentőségű alkalomként értékelték a helyiek és a Magyar Unitárius Egyház vezetősége is a napokban a Zsil völgyében tartott püspöki vizitációt. A hajdani gazdag bányavidék, ma új útját kereső, mégis különös szépségű táján, a küldöttség Lupényban, Vulkánban és Petrozsényben találkozott a helyi unitáriusokkal. A lupényi istentiszteletet követően beszélgettünk ft. Kovács István unitárius püspökkel.

– A Zsil-völgyi közösség élete tulajdonképpen összefonódik a 20. századdal, hiszen a század elején alakult meg itt a lupényi, vulkáni, petrozsényi gyülekezet, és sorsuk olyan változatos és olyan viharos volt, mint maga a 20. század. Beszédemben is említettem, hogy csupán itt, Lupényban épphogy megerősödött a gyülekezet, a megsüllyedő bánya, a földmozgás miatt fel kellett adnia kínkeservesen és nagy szeretettel megépített templomát és a lelkészi lakást. Akkor újat építettek, de jött a kommunizmus és annak a tektonikus mozgása vitte el újra a templomot, amelyről kiderült, hogy útban van a tömbházak építésének. Lebontották hát, és ez immár a harmadik otthon, amit ez a kicsi közösség újjáépített. Úgy képzelem el, mint amikor a hangyáknak a hangyabolyát vagy a fecskéknek a fészket leverik, de ezerszer újjáépítik. Ilyen élni akaró ez a közösség. Azt látom, hogy az itt élők, mintha a kvintesszenciáját, a sűrítményét hozták volna azoknak a székelyföldi településeknek, ahonnan idejöttek. Hozták azt a szívósságot, azt a munkabírást, azt az élni akarást, azt a legyőzhetetlen hitet, azt az értékrendet, amely által itt létrehozták ezt a közösséget, egy olyan példás közösséget, amelybe aki belelát, érzi, megtapasztalja, hogy olyan ez, mint az emigrációban élőknek az összetartozása, ahol megszépül a szülőföld, és annak az értékei erőt adnak, hogy a távolban is egyfajta szülőföldet teremtsenek maguknak a közösségben. Hát ez egy ilyen hely, megfogyatkozóban ugyan, de nem siratjuk ezt a fogyatkozást, hanem azt mondjuk, hogy ez a maroknyi közösség is azt példázza, hogy mindaddig, amíg lélek szerint élünk, amíg az igazi közösségre figyelünk, amíg odaajándékozzuk az értékeinket a közösségnek, odafigyelünk egymásra, addig teljes értékű az életünk. És én úgy látom a szórványt, hogy nem az elhullás, a vég, a „porlunk, mint a szikla”, hanem mint az igazi teljes élet megélésének a lehetősége, és egyfajta dacolás. Isten erejéből táplálkozva, dacolás a lehetetlennel. És minél inkább dacoló az ember élete, annál teljesebb, annál szebb. 

– A prédikációban elhangzott, hogy nem a számok a fontosak, de mekkora gyülekezetekről beszélünk itt, a Zsil völgyében?

– Hát ezek apró kis gyülekezetek, Lupényban most közel 80-an vannak, és Petrozsényben is ugyanannyian. Ma meglátogattuk a vulkáni gyülekezetet is, amely még kisebb, kevesebb mint húszan vannak. Tehát száz alatti kis közösségek, de az a csodálatos bennük, hogy a közösségben megélt tartalmak intenzitásában meghazudtolják a számokat. Mi testvérkapcsolatban voltunk ezzel a gyülekezettel, amikor még sepsiszentgyörgyi lelkész voltam. 15 évvel ezelőtt indítottuk el ezt a testvérkapcsolatot, és ez ma is tart. És mindig, amikor idejöttünk, azt éreztük, hogy feltöltődünk, erőt kaptunk ezektől az emberektől. Egyfajta lendületet, hogy lám, mire képesek, milyen csodálatos meleg lelkű emberek, mennyire képesek odaállni a közösséghez. Kicsit megszégyenülve jöttünk a tömbmagyarságból, hogy íme a szórványban mennyivel felértékelődik az, hogy az ember magyar közösségben lehet.

– A gyülekezet részéről is elhangzott a hála, azért, hogy a püspökség a Zsil-völgyi unitárius gyülekezetek több mint száz évvel ezelőtti megalakulása óta mindig odafigyel arra, hogy e kis közösségek itt, a végeken lelkészt kapjanak. És olyan bátorító volt hallani, hogy talán a mostani lelkésznő nem is készül el nagyon hamar innen...

– Nem készül el, és az a csodálatos benne, hogy a mostani lelkésznő önként vállalta azt, hogy idejön. Nem kellett nekem erőltetnem senkit, és ez a legszebb dolog, amikor ő ezt önként vállalta fel. Az a még szebb az egészben, hogy a vállalás óta a megtapasztalás révén még lelkesebb, és azt mondja, hogy többet talált itt, mint amire számított. És én úgy érzem, hogy azok a lelkészek, akik itt indultak, megtapasztalhatták ezt a közösséget, azok életre szólóan valami nagyon fontos útravalót kaptak hivatásuk gyakorlásához.

– A gyülekezetekkel történt találkozás mellett az itteni közösség megerősítésének társadalmi vonatkozásaira is kiterjedt a püspöki vizitáció. 

– Igen, beszélgettünk a helyi közéleti képviselőkkel. Az alpolgármester úr is fogadott a hivatalában, és elmondtuk, hogy mennyire fontos az, hogy a különböző felekezetek itt jól együttműködnek, és mennyire fontos, hogy az önkormányzat a maga eszköztárával segítse ezeket a közösségeket. Nyilván anyagilag is, amennyiben lehet. Szó volt arról, hogy az önkormányzat segítséget nyújt a gyülekezeti ház felújításában, de tágabb partnerségről is egyeztettünk. Például a Magyar Unitárius egyház Gondviselés szeretetszolgálat részéről partnerséget ajánlottunk fel, hogy a városban indítandó különböző szociális projektekben működjünk együtt. És a turizmus terén is szeretnénk együttműködni, hiszen a lupényi gyülekezetnek van egy vendégháza, amelyben szintén komoly lehetőségek rejlenek a vendégfogadás terén. Az alpolgármester úr nyitottan fogadott, jó hangulatú és termékeny beszélgetés volt. 

– Jó ezt hallani! További áldásos szolgálatot kívánok, és köszönöm a beszélgetés!

– Én is köszönöm. Isten áldja!