Életmentő figyelmeztetés

„Féld Istent és tartsd meg parancsolatait, mert ez minden embernek kötelessége.” (Préd. 12,13.)

Napjainkban a zsúfolt városi autóközlekedés kimerítő sok ember számára. Jó ismerősöm mondta nem régen a fáradtságtól székére lerogyva: borzalmasan nehéz már városunkban a közlekedés, annyira megnőtt az autók száma. Az utcák már nem igazán tudják befogadni a közlekedő autók hatalmas mennyiségét. Ennek ellenére, naponta találkozunk új autóvezető tanulókkal, ami azt jelenti, hogy az autós közlekedők száma még növekszik. Szükségszerű a mértéktartó, óvatos vezetés az emberi életek megtartása érdekében. Az Örökkévaló Ige alapos tanulmányozása Isten szeretetéből eredően a néhány évtizedes földi „utazásunkat” tárja elénk, amely Isten tervében azt a célt szolgálja, hogy megszerezzük a boldog örök élet lehetőségét. A Biblia felbecsülhetetlen értékű tankönyv minden ember számára. Útban vagyunk a „végállomás” felé, és szükségszerű annak a „balesetnek” az elkerülése, amit az ember hamis, Istentelen magatartása okozhat saját maga számára. Ez a gond abból származik, hogy lényünk a földi létezés után, szellemi állapotban megmarad az elképzelhetetlen hosszú végtelenségben. Amint tudjuk, a bűnre kimondatott a halálos ítélet. A halál viszont csak a földi test visszatérését jelenti oda, ahonnan vétetett, hiszen az Örök Istentől halhatatlan lelket kaptunk. Ahogy az Ige mondja: „A por visszatér a földbe, olyan lesz, mint volt, a lélek pedig visszatér Istenhez, aki adta.” (Préd. 12, 7.) A tovább létezés ebből fakadóan tehát csak két módon lehetséges: örök boldogság Jézussal, aki saját vérével vásárolt meg bennünket a Golgotán, vagy az örök kárhozatban Sátánnal és bukott angyalaival. Ennek tudatában fognak majd sokan késői könnyeket hullatni, mert tudatosan utasították vissza itt, a földön a kegyelmet, amit csak itt, e földön lehet elkérni.  Az Ige világosan hív: „Ma, ha az Ő szavát halljátok meg, ne keményítsétek a szíveteket!” (Zsidók 3, 7–8.) 

Kedves nemzettársaim! Nagyon világosan fogalmaz az Ige: „Nagyobb öröm lesz a mennyben egyetlen bűnös földi ember miatt, aki visszatér Istenhez, mint kilencvenkilenc közömbös Istentelen miatt, akiknek nincs szükségük Istenre.” Mert Jézus nem a szellemekért halt meg, fizette ki vérével a bűnök árát, hanem a földi emberekért, akik beismerik vétkeiket, és elkérik a kegyelmet. A megmentés alapgondolatából kiindulva, nagyon fontos, tanulságos történetet mondott el Jézus hallgatóinak: Egy embernek volt két fia. A fiatalabbik azt mondta apjának: Apám, add ki örökségemet! Ekkor az apa szétosztotta vagyonát a két fiú között. Nem sokkal ezután a fiatalabbik minden vagyonát pénzé tette, és elköltözött egy távoli országba. Ott olyan költekező életmódot folytatott, hogy hamarosan mindenét elpazarolta. Miután minden pénze elfogyott, éhínség támadt azon a vidéken, és a fiú is nélkülözött. Ezért munkát vállalt egy gazdánál, aki felfogadta, hogy disznókondáját őrizze. A fiú már annyira éhes volt, hogy még abból is szívesen evett volna, amit a disznók ettek, de senki nem adott neki. Végül belátta, hogy mennyire ostoba volt, és azt mondta magában: „Apám minden szolgájának bőségesen van mit ennie, én meg itt halok éhen. Azonnal elindulok, visszamegyek apámhoz, és azt mondom neki: Apám, vétkeztem Isten és te ellened is. Nem vagyok méltó, hogy fiadnak hívjanak, de legalább hadd álljak be a béreseid közzé.” Ezzel a fiú elindult, hogy visszatérjen apjához. Még messze volt a háztól, amikor az apja meglátta. Eléje szaladt, a nyakába borult, megölelte és megcsókolta. A fiú pedig ezt mondta: „Apám, vétkeztem Isten ellen és te ellened is. Nem vagyok többé méltó, hogy a fiad legyek.” Amikor hazaért, az apja azt parancsolta a szolgáknak: Siessetek, hozzátok ide a legszebb ruhát, és adjátok rá! Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Azután vágjatok le egy hízott borjút, hogy együtt ünnepeljünk, mert a fiam meghalt, de feltámadt, elveszett, de megtaláltam. Ezután ünnepelni kezdtek. 

Drága magyar testvéreim! Hasonló, megható történetet mondott el egy idős, gyülekezetbe járó, igét ismerő tanító ember is. Ismeretkörébe tartozó, jómódú család gyermekéről, aki a bibliai történetben szereplő fiatalemberhez hasonlóan járt el. Elköltözött otthonról, és a világ csábító, baráti köréhez kapcsolódott, akikkel valóban eltékozolta ő is értékeit, amelyekkel útnak indult. Szülei azonban őszinte hívő emberek lévén, folyamatosan imádkoztak érte, hogy az Örökkévaló Isten könyörüljön rajta és döbbentse rá, hogy ez az út egyenesen az örök kárhozatba vezet. Valóban hasznos imádságban hordozni családtagjainkat, különösen most, amikor a Sátán nagyon gazdag eszköztárral rendelkezik, annyira, hogy sok esetben nemcsak a fiatalokat, hanem még az idősöket is a maga „fogságában tartja”. Nos, itt Isten könyörült a fiatalemberen. Falujában, ahol lakott korábban vonatállomás is volt. Arra kérte szüleit, hogy a házuk előtt álló fára akasszanak ki egy jól látható kendőt, ami számára a megbocsátás üzenetét közvetíti. Ha látja, leszáll a vonatról és hazatér. Kellemes, szívmelegítő volt számára látni, hogy a fa ágai sűrűn tele vannak rakva kendőkkel. A megbocsátás, a hazavárás öröme töltötte meg szívét, és rövidesen következett a boldog találkozás szerető szüleivel. Adja Isten, hogy legyen még sok imádkozó magyar szülő és Istenhez megtérő magyar: fiatal-idős, aki a megtérés útján, megtalálja az örök boldogságot, és tiszta szívből zengi: „Ma még lehet, ma még szabad, borulj le a kereszt alatt!”

Bátkai Sándor