Hitben, nemzeti tudatban megerősödni

Nt. Papp József meghívott lelkipásztorként, április elsején foglalta el szolgálati helyét a Kisjenő-erdőhegyi Református Egyházközségben.

Amint beszélgetésünk elején elmondta, III. éves teológus korában 1 évig exmissziós lelkész volt Tamáshidán, majd 1999-ben, a teológia elvégzését követően segédlelkészként Nagyszalontán szolgált, ezt követően 2001. áprilisától 2010. április 1-jéig Pusztaújlakon volt lelkipásztor.

– Tiszteletes úr, miért választotta a lelkészi pályát, érzett-e meghívást a szolgálat iránt?

– Érdekes kérdés, amire nagyon nehéz válaszolni, mivel nem tudom meghatározni az időpontot, amikor, sem az okot, amiért megszületett bennem az elhatározás, hogy lelkipásztor legyek. Nem származom lelkész családból, a felmenőim között nincs egyetlen lelkipásztor sem. Az Úristen, valamikor 16 éves koromban érintett meg, de ne tessék megkérdezni, milyen formában és körülmények között. Hosszú ideig gondolkoztam, hogy lelkésznek vagy földrajz-történelem szakos tanárnak menjek-e? Végül is az Úristen a lelkipásztor szolgálatra rendelt, ennek ellenére, gyakran felvetődik bennem a kérdés: jó úton járok-e? Különösen manapság, amikor a dolgok gyakran nem úgy mennek, mint ahogyan azt mi, emberek szeretnénk. Szerencsére, az Úristen gyakran megerősít abban, hogy igenis, jó úton járunk…

– Gondolom, az erdőhegyi híveket ilyen rövid idő alatt nem igazán volt ideje, alkalma közelebbről megismerni, de ha elfogadta a meghívásukat, bizonyára valamilyen tervekkel, elképzelésekkel érkezett közéjük. Ezekről hajlandó lenne-e beszélni?

– Kézzelfogható terveim még nincsenek, de kezdem feltérképezni az itt megnyilvánuló szükségeket és az igényeket. Természetesen, országszerte kisebbségben élünk, de itt, Kisjenő-Erdőhegyen ez a kisebbségi lét hangsúlyozottan érződik. Éppen ezért úgy érzem, ránk, lelkészekre a lelki ápolás mellet az egészséges nemzeti öntudat ápolásának, kinevelésének a feladata is hárul. Ugyanakkor, a lelkésznek a helybeli anyanyelvű közművelődési élet oszlopos tagjává is kell válnia. Hála Istennek, a városban úgymond, nem a lelkésznek kell a „vállain tartania a világot”, hanem itt élnek olyan tanáremberek, értelmiségiek, akik partnerek ebben a munkában is. Remélhetően a szolgálat is zökkenőmentesen fog menni, hiszen a presbitérium részéről is messzemenő támogatás nyilvánul meg, mindnyájan nagy szertettel fogadtak bennünket. Amikor elbeszélgettünk, világossá vált, hogy tulajdonképpen mindenki tudja és teszi a dolgát. A lelkipásztor a maga, míg a presbitérium a rá eső munkát végzi. Addig, ameddig mindenki megmarad a saját szakterületén belül, nem hiszem, hogy nézeteltérések, súrlódások jöhetnek közbe.

– A parókia udvarán áll a félig elkészült közösségi ház, amit be kell fejezni, be kell bútorozni, illetve lelket kell lehelni belé. Ami semmivel sem könnyebb feladat az épület felhúzásánál. Erre van-e valamilyen elképzelése?

–  Hogyne lenne. Ha tévednék, kérem, javítson ki, de úgy tudom, Kisjenő-Erdőhegy Arad megyében a magyar nyelvterületnek nagyjából a középpontjában helyezkedik el, ami nem jelenti, hogy bármilyen előjogokat tarthatnánk fenn magunknak. Egy szavalóversenynek, gyermek bibliahét megszervezésének azonban mindenképp otthont tudunk majd adni, ami által életet lehelhetünk az épületbe. Tehát eléri célját a befektetett anyagi és szellemi áldozat. Úgy érzem, a nemzeti tudat nevelésén még sok a tennivaló, hiszen a mindennapok téves felfogásai, a gyermekek oktatásában az anyanyelv mellőzése valószínűleg itt is nagy divat. Még akkor is, ha e település legközelebbi nyugati szomszédja éppen Magyarország, ahol az érvényesülési lehetőség az anyanyelvű kultúra birtoklásán vagy a hiányán múlhat. E nemzeti tudatot nem csak a gyermekekben és a fiatalokban, hanem, sajnos, még a szüleikben is ki kell nevelni, meg kell erősíteni. Remélem, nem tévedek a megállapítással, hogy nem csak a fiatalokkal, hanem a szüleikkel is gondok vannak ilyen téren. Természetesen, a baj még nem gyógyíthatatlan, de feltétlenül oda kell figyelni a kezelésére.

– Értsük ez alatt, hogy az ifjúság nevelése mellett a felnőttekkel is komolyan kíván foglalkozni?

– Igen, és ebben nagy reményeket fűzök az új épülethez, amelyiknek elfogadható a mérete, ezért felnőttek számára szervezendő alkalmakban is gondolkodhatunk. Lehet az kisebb koncert, vagy két-három személyes színdaraboknak a bemutatása, vendég-előadók meghívása, de gondolkodhatunk presbiter-találkozó, akár továbbképző tanfolyam, esetleg konferencia megszervezésében is. A közösségi háznak mindenképp közszolgálati szerepet szánunk. Amíg a ház elkészül, a templomban is elindulhat a közösségi élet, amire példa az imahét záró istentisztelet végén megtartott könyvbemutató. Ezen Nt. Dénes József nagyzerindi lelkipásztor, Feléd sietek című verseskötetét méltatta, mutatta be Csanádi János tanár úr, aki az előszót is írta hozzá. Hasonló közéleti jellegű lehet a május 9-ére tervezett ünnepi istentisztelet abból az alkalomból, hogy 1735. május 9-én Erdőhegy mellett zajlott le a kuruc-kor utolsó csatája. Az esemény 275. évfordulójára Csanádi tanár úr hívta fel a figyelmemet, vele terveztük el a méltó megemlékezést. Amelyiket megelőző vasárnap, május 2-án tartanánk meg az Anyák-napi ünnepséget. A már megtartott, illetve tervezett rendezvények csupán bevezetői lesznek a hitélettel párosuló, széles körű közművelődési tevékenységnek, amelyet az elkészült közösségi házba tervezünk. Azt szeretném, ha a Kisjenő-erdőhegyi hívek hitükben, nemzeti tudatukban egyaránt megalapozott, megerősödött, összetartó közösséget képzenének.