Holtbiztos: lesz végelszámolás

„Mert a bűn zsoldja a halál...” /Róma 6, 23/

Az emberi közösségekben való létezés a társadalmi együttélés rendszabályainak keretében történik. Az olyan életszabályok, amelyek tartalmazzák Isten örökérvényű törvényeit túlmutatnak e földi valóságon, mert benne a Mindenható a boldog mennyei örökkévalóságot kínálja fel az ember számára. Egy olyan világot, amelyet az emberi agy „szürkeállománya” el sem tud képzelni, mert isteni, azaz meghaladja az emberi gondolkodás minden határát. Az Örökkévaló Isten országa, akaratunktól függetlenül létező valóság, de egyelőre fizikai szemünk előtt még nem látható objektív valóság. Ezt a csodálatos országot hozta el Jézus Krisztus földre jövetelével. Itt nem úgy történik a belépés, mint napjainkban e földön egyik országból a másikba, hogy migráns csapatok törnek, zúznak a „boldognak mondott” nyugati országokba jutás érdekében. Mindent feltesznek „egy lapra”. Akár halált hozó összecsapásokra is képesek céljuk elérése érdekében. Azután, ott döbbennek rá, hogy erős csalások, hazugságok áldozataivá váltak. Szomorú, hogy a brüsszeli vezetők is eszközök lehetnek a Sátán kezében, hogy támogassák a szélsőséges, gyilkos eszmék hordozóinak Európába jövetelét. A muzulmánok és egyéb palesztin erők gyilkosságai ellenére is azzal foglalkoznak, hogy a bevándorlók tömegét Európa országai között szétosszák. Nem gondolnak arra, hogy ezzel nem tesznek egyebet, minthogy mélyre süllyesztik a keresztény Európa országait és „importálják” a vad istentelenséget. Hatalmas anyagi áldozatokra is képesek érdekeik, céljaik elérésére, amiért már ezen a Földön, de a túlsó parton még keményebben fognak „fizetni.” Az emberi bűnt csak Jézus vére tudja eltörölni. Kedves nemzettársaim!  Mindenkinek vannak elődei, akik már átléptek a halál kapuján. Szükségszerű tudni, hogy a halál nem igazán végállomás, csak egy átmeneti állapot, amelyen túl két út van: az egyik az örök boldogságba vezet, a másik az örök kárhozatba. Amikor az emberek között Isten mennyei világáról esik szó, hallunk időnként olyan frappánsnak tűnő megállapítást is, hogy „nem jött onnan vissza még senki.” Emberi tudatunk folytonosan két egymással ellentétes erő küzdelmének színtere. Ilyenkor felmerülhet bennünk az alapvető fontosságú kérdés: kinek adunk hitelt? Annak a Jézus Krisztusnak, aki a történelem egy pontján emberi testet öltve magára, lejött e földre, hogy megmentsen bennünket a kárhozattól, vagy annak a gonosz lénynek, Sátánnak, aki szintén a túlsó partról érkezett azzal a céllal, hogy ellopja üdvösségünket. Nos, elgondolkoztató: amikor egy ifjú, életének sorsfordulóján, mondjuk házasság kötése alkalmával szüleitől értékes ajándékot, lakást, vagy autót kap. Ezért hálás köszönettel gondol ajándékozó szüleire, bár ezek csak használati eszközök e földi lét idejére érvényesek. Jézus ezzel szemben véres harcot vívott a Gecsemánétól a Golgotáig, hogy visszavásárolja számunkra a bűneink miatt elvesztett örök országot. Ő világosan felajánlja segítségét minden embernek: „aki hozzám fordul ki nem vetem!” Ez azt is érzékelteti velünk, hogy Jézus sohasem küld bennünket másokhoz segítséget kérni gondjaink megoldásához: szentekhez, egyéb közvetítőkhöz, hiszen Néki adatott minden hatalom Mennyben és Földön. Egyedül csak az Ő vére folyt értünk a golgotai kereszten. Segítség egyedül csak Tőle érkezhet. Minden más kísérlet hasztalan, csalás, megtévesztés, még akkor is, ha látszólag a hivatottak, lelkészek részéről hangzik el. Ezt a csalást próbálja az emberek agyába nyomni Lucifer, a bukott angyal, akár földi eszközein keresztül is. Ő, Isten csodálatos világának lakója volt. Lázadása miatt kiűzetett a dicsőséges mennyei országból. Jól tudja tehát, hogy milyen felbecsülhetetlen értéket veszített, és hogy számára többé nincs kegyelem. Jézus szavainak értékét szeretné csökkenteni és fényes csalással megtéveszteni bennünket: imáinkat ne a golgotai Hős felé irányítsuk, aki őt a kereszten legyőzte! Gonoszságát úgy éli ki, hogy megpróbálja minden eszközzel kárhozatba dönteni a teremtés koronáját, az embert. Nos, itt „jön a képbe” Isten csodálatos, emberi értelmet meghaladó szeretete, amely sokszorosan nagyobb a Sátán gonosz hatalmánál, hiszen Isten az Egyszülött Fián hajtotta végre a mi bűneinkre kimondott halálos ítéletet. Ennek a csodálatos szeretetnek visszautasítása egyenlő a „holtbiztos kárhozattal.” Ide szeretné az Ördög belerángatni az embert. Drága magyar testvéreim! Jézus Krisztus A gazdag és Lázár történetében fontos igazságra hívja fel figyelmünket, ugyanis két életrajzot mutat be hallgatóinak. A gazdagnak minden sikerült: vigadozott, bíborba, patyolatba öltözött, csak nem törődött azzal, hogy egy napon át kell lépjen ő is a túlsó partra. Lázárnak nem volt senkije, éhes, beteg, fekélyekkel teli ember volt. Az Ige a két végletet tárja elénk, a legrosszabbat és a legjobbat, ami létezik. A függöny lemegy, mind a két ember meghal. Vajon mi van a függöny mögött? Meghalt a koldus, és meghalt a gazdag is. Amire mi azt mondjuk, hogy „elaludt,” arra a Biblia azt mondja, hogy „felébredt.” A gazdag felnyitotta szemeit valahol, amiről itt a Földön azt hitte, hogy nincs: a pokolban. A bűnesetnél az első emberről azt mondja a Biblia: „És megnyilatkoztak mindkettőjüknek szemei.” (1Móz 3,7). Amikor odaérsz, hogy felnyitod szemeid, látod, hogy minden valóság, mégpedig örökkévalóság. A gazdag a pokolban kínokban lévén, látja az üdvözülteket. A kínban lát, érez, emlékezik. Azt szeretné, ha a halottak közül elmenne valaki a testvéreihez, hogy figyelmeztesse őket, ne tévelyegjenek, a menny is, a pokol is teljes valóság! Erre viszont nincs lehetőség, a távolság áthidalhatatlan. Ma még van egy híd, a kereszt, ma még átmehetsz rajta. Adja Isten, hogy értse meg ezt a mi drága magyar népünk is, mert eljön holtbiztosan a végelszámolás napja.  Ezért kéri Isten igéje: ne a megtévesztő mesékre hallgassatok, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával!” (Róma 12,2) Elfogadhatjuk tehát a Szentlélek ihlette énekíró szavait: „Míg a bűnök útján jártam, rémes éjjel vett kürül, mivel nem ismertem Isten igéjét. Jézus terhemet levette, lelkem boldog és örül, zengem a megváltott lelkek énekét. Hálatelten énekel a szívem, hű Megváltóm áldom szüntelen. Angyalok sem énekelnek szebben,  mert új életet adott nekem.”

Bátkai Sándor