Jézus munkára küldi tanítványait

„Menjetek el a nemzetekhez és tegyetek tanítványommá minden embert” /Máté ev. 28, 19/

A feltámadás csodája után következett a pünkösd csodája. Jézus bátran felhatalmazta tanítványait a megváltás örömüzenetének továbbadására: ”Menjetek el a nemzetekhez, és tegyetek tanítványommá minden embert az egész világon! Merítsétek be őket az Atya, a Fiú, és a Szent Szellem nevében! Tanítsátok őket, hogy engedelmeskedjenek mindannak, amit én parancsoltam nektek.” A tanítványok hűségesen munkához is láttak. A népnek Jézus megváltói munkájáról beszéltek mondván: „amikor Isten elküldte a szolgáját, Jézust, akkor előszőr hozzátok küldte, hogy általa mindegyikőtöket elfordítson gonoszságaitoktól, és így áldjon meg benneteket.” Péter és János még beszéltek a pünkösdi gondolatok hatása alatt, amikor odaértek hozzájuk a papok, a templomőrség kapitánya, meg néhány szaducceus is. Nagyon haragudtak rájuk, mert Jézus feltámadását hirdették a népnek: „térjetek meg, mert elközelített Istennek országa” és ezzel együtt azt is, hogy a halottak fel fognak támadni a halálból Jézus által. Ezt hallgatva a kemény szívű farizeusok Pétert, és Jánost letartóztatták, és mivel már este volt, másnapig börtönbe zárták őket. Azok közül, akik hallgatták az apostolokat, sokan hittek úgy, hogy a Jézusban hívő férfiak száma körülbelül ötezerre nőtt. Másnap a főpapi család tagjai összegyűltek és kérdőre vonták a tanítványokat: „Kinek a felhatalmazásával, miféle erővel tettétek a csodákat?” Akkor Pétert a Szent Szellem betöltötte, és így válaszolt: minden csoda és gyógyítás a názáreti Jézus, a Mester nevében és hatalma által történt. Mert nincs senki másban üdvösség, egyedül csak Jézusban. Az Ő neve az egyetlen a világon, amely által az emberek üdvösségre juthatnak.” Kedves nemzettársaim! Isten üzenete egyre több embert ért el. Jeruzsálemben egyre inkább megsokszorozódott Jézus tanítványainak száma. Még a papok közül is sokan hittek Jézusban, és engedelmeskedtek Neki. Egy jeles hívő, István, aki telve volt Isten kegyelmével és erejével, nagy csodákat és jeleket tett a nép között. Azonban a kis-ázsiai szidók, akik az úgynevezett „szabadosok” zsinagógájához tartoztak, vitatkozni kezdek Istvánnal. Ekkor titokban rávettek néhány embert, hogy tanúsodjanak István ellen és ezt mondják róla: „Hallottuk, amikor István gyalázta Mózest és Istent.” Ezzel István ellen uszították a tömeget és a nép vezetőit.  Hamis tanúkat is hívtak, akik megerősítették a vádat: „ez az ember mindig a Templom és a törvény ellen beszél.” Ennek ellenére, amikor a Főtanácsban ülők Istvánra néztek, olyannak látták az arcát, mint amilyen egy angyalé. István viszont felidézte a zsidó nép múltjának számos tévedését, bűneit. Ősapáink nem engedelmeskedtek Mózesnek, hanem elutasították és vissza akartak menni Egyiptomba. Árontól kérték: „készíts nekünk Isteneket, hogy azok vezessenek minket!” Ekkor egy bikaborjút formázó szobrot készítettek, és áldozatokat mutattak be ennek a bálványnak. Azt ünnepelték, amit saját kezükkel építettek, ezért Isten elfordult tőlük. Számos ilyen bíráló gondolatot hallva, a vallási vezetők annyira megharagudtak Istvánra, hogy kiűzték a városból és megkövezték. István, mint őszinte keresztény vértanú a megkövezés alatt térdre esve imádkozott és kért Istentől bocsánatot gyilkosai számára. Csodálatos, Jézustól tanult cselekedet. Drága magyar testvéreim!  Isten, örökkévaló boldog életre teremtette az embert, de minden korban voltak „elhajlások.” A gonoszság fejedelme, a Sátán el akarta rabolni a teremtés koronáját az Örökkévalótól. Hamis istenek imádata számos nép kudarcát, sőt pusztulását okozta. Olyan mélyre csúsztatta a keresztény világ gondolkodását vezetőivel együtt, hogy emberi pénzen, bűnbocsátó cédulákon árulták bűneik bocsánatát. Szükséges volt visszatérni az Ige egyenes vonalára, amelyet a reformációval bizonyos mértékig sikerült helyreállítani, hiszen bűneink bocsánatáért Jézus Krisztus fizetett a golgotai kereszten. Isten viszont, minden emberi gyarlóságunk ellenére, gyönyörű lakterülettel ajándékozta meg népünket. Nemzeti fohászuk kezdetéről is a legszebben nyilatkozhatunk: “Isten áldd meg a magyart…” A valóság az, hogy a Sátán nem személyválogató, a mi népünket is tele nyomta emberi gyarlóságokkal,  hibákkal. Ezek után nem csoda, hogy miután Kölcsei remek fohásszal indította nemzeti himnuszunkat, bűneinkről is megemlékezett, a himnusz 4. szakaszában: “Hej de bűneink miatt gyúlt harag kebledben és elsújtád villámidat dörgő fellegekben.” Adja Isten, hogy ezt megértve, imádkozó szívvel zengjük: “Ó jöjj szívembe áldott Jézus! Így száll imám most feléd. A lelkem oly csüggedt és fáradt, jöjj szívembe jöjj ma még!

Bátkai Sándor