Vértanúink áldozatvállalása, életünk útjelző fáklyája

Amint azt meghirdettük, tegnap az arad-belvárosi katolikus (minorita) templomban 11 órakor kezdődött a 168. szentmise a vértanúk emlékére.

A szertartásra zsúfolásig megtelt templom bal oldalán, a padsorok előtti székeken helyezkedett el a Kecskeméti Református Gimnázium, ezúttal is kerékpárral érkezett mintegy 20 diákja, pedagógusaikkal együtt. A jobb oldali padsor elején foglaltak helyet a hivatalosságok: Kelemen Hunor szövetségi elnök, Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete, Kalmár Ferenc, Magyarország szomszédság politikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa, Mille Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Kiss László ezredes, a bukaresti nagykövetség katonai attaséja, Faragó Péter RMDSZ-megyei elnök, Király András minisztériumi államtitkár, Bognár Levente aradi alpolgármester, Péró Tamás RMDSZ-megyei ügyvezető elnök és más tisztségviselők.

A szentleckéből Józsa Ferencz nyugalmazott református lelkipásztor és Jakab István evangélikus-lutheránus lelkipásztor olvasott fel. A könyörgést Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület alelnöke, Gyurkócza Aranka börtönlelkész, Matekovits Mária és Matekovits Mihály olvasták fel.

Szentbeszédében ft. Kovács Péter gyulai esperes-plébános, püspöki helynök kifejtette: Jézus a halálával és a feltámadásával mindnyájunknak megnyitotta az élet kapuját is, különösen azok számára, akik másokért, a népükért áldozták az életüket. Mert Jézus feltámadásának üzenete van: az élet nemcsak szórakozás, hanem nagy felelősség is. A hit gyakorlását nem szabad feladni, mert az a boldogság és a szabadság útja, sorsunk tele van reménnyel, mert van élet, az élet után is. Szeretetünk a kegyes megemlékezés – írja Szent Ágoston. A szabadságharcban Antal József gyulai plébános is részt vett, kemény beszédben ítélte el a magyarság elnyomóit, ezért a szabadságharc bukása után eljárást indítottak ellene. Amikor Damjanich János Gyulán tartózkodott, a poharát a plébánosnak ajándékozta. A pohár plébánosról plébánosra szállva, manapság is a parókiának a relikviája. Egy piarista plébánost a diákok egyike megkérdezte: képes lenne-e vértanúságot vállalni? Az némi gondolkodás után azt felelte, nem. Erre a diákok csalódottan hördültek fel, de a plébános hozzáfűzte: most nem, de azért imádkozom, ha eljön az ideje, képes legyek a vértanúságra is.

Az aradi hősök, akikről ma megemlékezünk, nem hősködő, meggondolatlan személyek voltak, hanem egész életük a szabadság tisztelete, az ember szabadságjogainak megbecsülése közepette telt. Ugyanakkor erősen élt bennük a hit, ami a végső órában is üdvözítő volt számukra. A mély Istentisztelet képessé tette őket a tanúságtételre. Mert Isten mindnyájunkat feladattal bíz meg: tanúságot tenni a világban hitünkről, erkölcsünkről és az Istentől kapott szabadságról. Ha képesek vagyunk megérteni a szabadság lényegét, Isten valóban szabaddá tesz. Ahogy Jézus is mondja: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat az Atyához, csak énáltalam”. Ha megemlékezünk és imádkozunk elhunyt szeretteinkért, hálát is kell adnunk értük. Köszönetet kell mondanunk Istennek a vértanúkért, a hősökért, akik életüket áldozták a szabadságért. Ez nekünk is erőt ad, hogy helytálljunk ebben a világban, a szeretet útján, a szeretet beteljesedésével, hogy hűségésen járjunk azon az úton, amelyen vezette őket is.

Az elhangzottak szellemében, a megemlékező szentmisén igen sokan járultak szentáldozáshoz.

A 14 katolikus pap és egyházi méltóság, továbbá 5 protestáns lelkész közreműködésével megtartott szertartás végén p. Blénesi Róbert minorita házfőnök, plébános köszönetet mondott ft. Kovács Péter esperes-plébánosnak a szívhez szóló prédikációért. Mert valóban köszönetet kell mondani Istennek a vértanúinkért, akik nem csak példaképeink, de áldozatvállalásuk útjelző fáklya is számunkra az élet viszontagságaiban.

A megemlékező szentmise nemzeti imánkkal zárult.