Mindhalálig rock ’n’ roll?

Mint arról már beszámoltunk, december 17-én nagyszabású heavy metal koncertet tartottak Aradon olyan neves magyarországi együttesek részvételével, mint a Moby Dick, a Kalapács és az Omen, a rendezvény bevételét pedig a nyirokmirigyrákkal küzdő aradi fiatalember, Szanda Árpád dobos műtétjének költségeire ajánlották fel. Megírtuk azt is, hogy a résztvevők még félig sem tudták megtölteni a sportcsarnokot. A rendezvény híre nem jutott el az emberekhez, vagy ennyire csökkent a rajongótábora ennek a műfajnak, amely egykor tízezreket mozgatott meg, és nemzedékek életérzését jelenítette meg? Két zenekari frontemberrel is beszélgettünk erről az öltőzőben, az interjúkat az alábbiakban közöljük.Családon belül öröklődő rajongásSchmidl Tamás a Moby Dick és a Bloody Roots frontembereként érkezett Aradra, a szervezők egy tortával köszöntötték 46. születésnapja alkalmából, amit december 4-én töltött be.– Ez igazán nagy meglepetés volt Lovas Gábor barátunktól, aki az egyik legrégebbi és legfanatikusabb rajongónk – mondta egy szusszanásnyi idő után. – Megkeresett, és elmondta, hogy egy műtét költségeinek a hozzájárulásához gyűjtenek. Volt már ilyesmire példa, épp egy ilyen csontvelő-átültetéshez szedtünk össze pénzt. Az ilyen karitatív tevékenységekben időnként részt kell venni. Természetesen ebből nem lehet fenntartani egy zenekart, de ha segíthetünk, szívesen tesszük egy zenésztársért, és átérezzük a helyzetét, mert nekünk is jól esne, ha mi kerülnénk ilyen helyzetbe, és felsorakoznának mögénk a segítő zenekarok. Nem csak ezért jöttünk: szeretünk koncertezni, a közönséggel találkozni, és szeretünk Erdély földjére lépni, mert itt is sokan szeretnek bennünket. Elég furcsa ez a helyzet, mert először adódik, hogy a két zenekarom, a Moby Dick és a Bloody Roots egy napon ugyanazon a helyen játszik, ami nyilván nekem jelent inkább nehézséget, mert kétszer kell színpadra lépnem.– Az elmúlt tíz-húsz év meghatározó magyar heavy metal együttesei közül három is játszott egy este Aradon, amire még nem volt példa. Ez jót tesz a műfajnak?– Szükség van ilyen nagy rendezvényekre, meg szükség van arra, hogy a zenekarok összefogjanak. Igazából nagyobb közönséget már csak fesztiváljellegű megmozdulásokon lehet összetoborozni. Sajnos, ez az időszak nem kedvező az élő-, illetve a rockzenének. Ennek ezernyi oka van, és sokat beszélünk is róla a rajongókkal, szervezőkkel vagy a zenésztársakkal, de biztos, hogy nagyon kiszorultunk a médiából. Persze, hogy ez a műfaj rétegzene, de ha visszagondolok, mondjuk a tíz évvel ezelőtti helyzetre, akkor az aranyidőszak volt a mostanihoz képest. Utánpótlás nincs tévé- és rádiószereplés nélkül, és gyakorlatilag nulla médiatámogatással vívjuk meg a harcunkat, hogy a fiatal generáció, a tizenkét-tizennégy évesek tudjanak választani, mert ha bekapcsolják a tévét vagy a rádiót, nem látnak-hallanak egyebet, mint a nyugatról beáramló hiphop-vagy popzenét. Csak olyan családokban öröklődik a rockzene szeretete, amelyekben a szülők is ezt hallgatják. De mi ezt csináljuk harminc éve, úgyhogy folytatjuk, amíg tudjuk; szeretünk zenélni, koncertezni, ennek a zenének megvan még mindig a hűséges rajongóbázisa, és én bízom benne, hogy lesz megint egy kicsit jobb időszak, amikor többen járnak majd rockkoncertre.„Az segítene, ha kiderülne, hogy létezik a heavy metal”A Kalapács együttes november végén tartotta tízéves jubileumi koncertjét, és az aradi rock-este szervezői tortával várták a zenekar tagjait is.– Nyilvánvalóan jó érzés volt ez a fogadtatás, nem számítottunk ilyesmire – kezdte Kalapács József.– Hogy fogadtátok a felkérést erre a koncertre?– Az az igazság, hogy a jótékonysági koncertekkel kapcsolatban a zenekarok és a közönség tagjai is gyanakvók az utóbbi években, de az, hogy elfogadtuk a meghívást, annak is köszönhető, hogy ismerjük a szervezőt, Lovas Gábort, illetve, hogy egy zenészkollégának kell segíteni. Sosem örömteli dolog az ilyesmi, de annyiban jó, hogy van ki segítsen.– Erősíti az együttesek közti kapcsolatot az, hogy három ilyen „húzónév” is fellép egy este?– A zenekarok közti kapcsolat jó. A háromból az egyiknek most vagyok az énekese, a másiknak voltam az énekese, a harmadikkal pedig folyamatosan valamilyen közös munkánk van, mert ugye a Moby Dick egy része alkotja a Hungaricát, amelyben nem is olyan rég még szervesen részt vállaltam, koncertjükön léptem fel a Petőfi Csarnokban. Azt megjósolni nem tudom, hogy a heavy metal műfajnak jót tesz-e vagy sem. Talán az tenné a legjobbat a műfajnak, ha végre kiderülne, hogy létezik, mert a fanatikus rajongókon kívül, akik rendszeresen eljárnak a koncertekre, a szélesebb rétegek nem is tudják, hogy van ilyen is. Tévében, rádióban semmiféle támogatottságot nem élvez – nem is kívánom, hogy a vízcsapból is ez folyjon –, de talán eltussolni nem kéne.– Ennyire rossz a helyzet?– Fel se kell tenni ezt a kérdést, elég bekapcsolni a tévét vagy a rádiót… Még az átkosnak nevezett régi rendszerben is előfordultunk a képernyőn vagy az éterben. Legalább a fejüket fogva mutogattak ránk, volt, hogy pozitív, volt, hogy negatív előjellel fordultunk elő olykor-olykor a tévében vagy a rádióban, de legalább megjelenhettünk, és tudták az emberek, hogy vagyunk. S ezáltal azok, akiknek rokonszenves volt az, amilyen utat mi jártunk, választhattak, hogy velünk tartanak, vagy sem. Így nehezebb egy kicsikét, hogy koncertről koncertre elhangoskodjuk a magunkét, de hogyha be nem téved ide valaki – mondjuk, véletlenül ide jött a diszkó helyett –, nem tudja meg, hogy létezik. Belterjessé vált a heavy metal, pedig szerintem ez szerves része az egyetemes kultúrának, és én ezt változatlanul művészetnek tartom.– Pedig régen nemzedékeket mozgatott meg ez a műfaj, és akármilyen recsegve is szólt a Petőfi rádión a Garázs, hallgattuk a műsort…– A Petőfi rádióban rá vannak kattanva trendi módon az alternatív zenére, de legalább mai zenekarok számait játsszák, vannak köztük jók is, rosszak is, de ez így van a heavy metalban is. Talán könnyebb lenne a helyzet, ha több olyan rádió lenne legalább, mint amilyen a Petőfi. De én nem nagyon szánakozhatok, mert 1982-ben léptem először heavy metal együttes élén a színpadra, és azóta nem volt fél év kihagyásom. Több oka van panaszra annak, aki három hónapig a vízcsapból is folyik, aztán nem hallanak róla soha többé. Ilyenből rengeteg van, és ez nem a heavy metal, hanem a pop- és táncdalvilág sajátossága.