A Temes megyei RMDSZ Nőszervezete Sipos Ilona elnök irányításával idén is megszervezte immár hagyomnyossá vált Mikulás-körútját, amelynek során a fakultatív magyar oktatásban résztvevő mintegy 200 gyereket lepte meg apró ajándékokkal, édességgel és gyümölccsel a jóságos Mikulás. December 5-én és 6-án hét bánsági településre jutott el személyesen az RMDSZ-Mikulás, de a magyarul tanuló gyerekeknek szánt ajándékcsomagok négy további település iskoláiba is eljutottak.
A Mikulás-körút első állomása december 5-én Varjas volt, ahol Lăzărescu Erika oktató és lelkes csoportja alkalomhoz illő versekkel készült a találkozóra. Pusztakeresztúron is örömmel fogadták a Mikulás küldönceit, Bruder Timea oktató diákjai szebbnél szebb verseket szavaltak. A Mikulás ajándékainak az óbesenyői magyar csoport és a Ferenc Slagiana oktató felkészítette nagycsanádi magyar csoport tagjai is nagyon örültek.
A Mikulás-körút második napján, december 6-án először a Petrovicsi Gyöngyi oktató felkészítette csenei kisiskolásokat látogatták meg, ahol a közös éneklés, az elhangzott versek és a szépen feldíszített karácsonyfa már a karácsonyi hangulatot sugallták. Gátalján a magyar csoport tagjai Ghilezan Ildikó oktató irányításával összeállított zenés-verses műsorral várták a Mikulást. A körút utolsó állomása Dettán volt, ahol a gyerekek elmesélték, hogy ki mit kapott a Mikulástól, és Stanciu Klára oktató bemutatta, hogy a gyerekek mivel készülnek a karácsonyi műsorra. Mikulás-csomagokat juttattak el a torontálkeresztesi, holleri, nagyszentmiklósi és buziásfürdői fakultatív oktatásban résztvevő diákok részére is.
A Mikulás-körút szervezője az RMDSZ Temes megyei Nőszervezete volt, támogatói a Temes megyei RMDSZ, a Bánsági Közösségért Egyesület és Némedi Csaba vállalkozó.
Hozzászólások