A hamvaiba fulladt főnix

A keddi városi tanácsülést sokan jellemeznék színházi előadásként, nekem egy délutáni szappanopera jelenetei ugrottak be az újságírók soraiból figyelve az „előadást”. Volt egymás szavába vágás, kiabálás… szinte vártam, mikor áll fel valaki az asztaltól, hogy az asztalra csapva elkezdje a tömegverekedést. Utóbbi szerencsére elmaradt, de ettől függetlenül a tanácsosok nem egy város lakosainak képviselőihez méltó módon hozták egymás tudtára véleményüket (tisztelet a kivételnek).

Kezdjük ott, hogy a tanácstagok létszáma eleve foghíjas volt, mivel a PNL tanácsosai – a polgármesteren és az alpolgármesteren kívül – meg sem jelentek az ülésen. Ebből még egy laikus is egyből leszűrhette, hogy a PNL vagy nagyon biztos a dolgában – hogy a szája íze szerint nem szavazzák meg a tervezetet –, vagy egyáltalán nem érdekli őket, hogy mit akar a többi tanácsos és a lakosság, amelyet elvileg maguk is képviselnek.

Az ülés során elhangzott érvekre és javaslatokra Călin Bibarț ugyanazt hozta fel: „Nem lehet”; „Nincs pénz”; „Nem lehet”. Talán jobb is, ha hozzászokunk, eme szavakhoz, meglehet, sokszor fogjuk még hallani a polgármester szájából.

Az első dolog, amire a polgármester nemleges választ adott az volt, amire Florin Stana (USR PLUS) képviselő próbálta felhívni a polgármester figyelmét, hogy a hónapok óta folyó viták közepette sem volt képes a városvezetés egy felmérést készíteni a régi színház épületéről, hogy tudják mennyit is ér. A polgármester közben azzal érvelt, hogy a törvény 15 napon belüli fizetésre kötelezi a Városházát, amennyiben a vásárlást megszavazzák, viszont az ingatlan hivatalos felmérése nélkül a polgármesteri Hivatal nem adhat ki közpénzt annak megvásárlására. E mellett a költségvetés hiánya miatt a Városháza nem is rendelkezik annyi pénzzel, hogy 15 napon belül kifizesse a 200 000 eurót, a tulajdonos megszabta vételárat, ami lehet nem is az ingatlan reális értéke. Maradjunk ezen a gondolatmeneten, a polgármester a felmérés hiánya miatt nem szavazza meg a színház megvásárlását, de a gyűjtést elindítják, mert a polgármester úgy gondolja, hogy ha egy magánszemély megvásárolja azt, később a város olcsóbban sajátíthatja ki az épületet. A jelenlegi tulajdonos 200 000 eurót kér. A város 200 000 eurót gyűjt. Mi lesz a maradékkal? És a polgármester honnan tudja, hogy az épület kevesebbet ér, vagy, hogy a jövőbeli tulajdonos olcsóbban adja el, mint amennyit a jelenlegi kér? Lenne itt valami, amiről mi nem tudunk…?

Bognár Levente, volt alpolgármester javaslatát látszólag meg sem hallotta a polgármester, amikor a tanács döntésképtelenségének orvoslására azt javasolta, népszavazás útján kérjék ki az aradiak véleményét. E mellett egy 2017-es tervezetre hivatkozva azt is elmondta, hogy képtelenség, hogy a városvezetés nem rendelkezik kellő összeggel a város történelmi épületeinek a megvásárlására, mikor azokat már régebben felmérték és tervbe is vették azok megvásárlását. A tervezetek bizonyosan elvesztek a sok tologatnivaló papír közt, mert semmi sem történt. A sok vitát valószínűleg az RMDSZ képviselői is megelégelték, ugyanis végül tartózkodtak a szavazástól, ezzel a többi jelenlévőre bízva a színház sorsát, akiknek szavazata nem bizonyult elégnek az épület megvásárlásához.

Egy másik említésre méltó dolog, amiről mi is máshonnan értesültünk: úgy tűnik, a polgármester a vásárlás megvétózására azt is felhozta érvként, hogy nincs kilátásban olyan uniós projekt, mely a kulturális emlékművek felújítását célozná. Ezzel csak az a baj, hogy aznap, mikor a tanács a színház sorsáról döntött, az Európai Parlament is döntött a kohéziós és a régiós fejlesztési alapokról. A Nyugati Fejlesztési Régió oldalára kattintva erre maguk is rájöhettek volna.

Így történt, hogy a régi színház ügye a hamvaiba fulladt. Hogy a polgármester valóban komolyan gondolta-e a majdani kisajátítást (ha már erre utazik, akár most is javasolhatta volna) vagy csak porhintésnek szánja, nehéz megmondani és reményeket építeni rá. A színház felújítását támogató civilszervezetek talán számítottak erre a végkifejletre. Számunkra egyelőre úgy tűnik, egyesek arra várnak, mikor dől össze az épület, hogy a helyén épülhessen, például, egy csinos kis parkoló.