A helyes magyar beszéd

Dr. Brauch Magda könyveinek meglepően nagy sikere volt Aradon. Olvasói, a felületesebb érdeklődők is, igyekeztek tájékozódni nyelvünk buktatóinak meglehetősen bonyolult világában.

Egy hölgy (szőke, vagy barna, esetleg festett hajú) éppen a fodrásztól jött ki, amikor összetalálkozott egykori tanárával, aki a könyveket, korábban, lelkes hangú recenziókkal propagálta.

– Most jövök a fodrászomtól, ugye, hogy egészen jól nézem ki.

– Igen! Valóban! Látok!

***

A román barát lelkesen tanulja a magyar nyelvet. Gyakorolni a határon túli fürdőkbe jár, megragad minden társalgási lehetőséget. Ősszel, a fürdőszezon végén összefut magyar barátjával. Egymás kezét szorongatják, össze is ölelkeznek.

– Mit szolsz te hozá, milyen jol beszélem mágyárul?

Mire a magyar barát, eléggé el nem ítélhető módon így válaszol:

– Igen, hallok.

 

Kibédi Ervin Aradon

A három „K”: Kabos László, Kazal László, Kibédi Ervin már rég az égi színpadokon szórakoztatják kedves közönségüket. Kibédi Ervin 15 éve halott, de ezt nem hisszük el, mert a retro-műsorokban, a kívánság kosarakban újra és újra megjelenik. Állítólag (?), nem- régiben Aradon is megfordult. Látogatását egy bökversben meg is örökítette.

 

Aradból, elég(ia)

Megöregedtem, nem egy klassz dolog,

Fellépéseimnek száma fogyott.

Azt reméltem, hogy nagyot spórolok,

Ebben az évben Aradon nyaralok.

Úgy döntöttem kis pénzzel utazok,

Én nem hiszem, hogy normális vagyok.

 

Megérkeztem, a szívem dobogott,

Láttam, parkoló helyet nem kapok.

„A szállodánál megpróbálhatod,

Csak ott az árak egy kicsit nagyok.”

Rendeltem mégis egy nagy adagot,

Én nem hiszem, hogy normális vagyok.

 

Reméltem, hogy sok szépet láthatok,

A Vértanuk városában vagyok.

Sétáltam, de a szükség elkapott,

Eltévedtem, a hitem elhagyott.

Kerestem a magyar feliratot,

Én nem hiszem, hogy normális vagyok.

 

Egy jó magyar úr karonragadott,

Kérdezte, melyik párthoz tartozom?

Tanácstalanul fogtam a kezét,

„Az EMNT-hez vezetem én”.

Mutatta merre s magamra hagyott,

Én nem hiszem, hogy normális vagyok.

 

Lehangoltan tovább siettem én,

„Akkor az RMDSZ a remény.”

Száz méter, s már várt rám néhány személy,

Mindez jó mélyen a szívemig ért.

Forralt bór és bográcsos fogadott,

Én nem hittem, hogy normális vagyok?

 

A szállodába visszatértem én,

Megmondták mennyit fizet egy személy.

Arcomra pír és a döbbenet ült,

Pénztárcám nyomban szépen kiürült.

Elhatároztam haza indulok,

És tudtam már, hogy normális vagyok.

 

Most már csak az hiányzik, hogy ezt a nagyon döcögősre sikeredett szöveget egy nagyon bátor művész, megkísérelje elénekelni.

Megértjük, hogy Kibédi Ervin (szelleme) Aradról haza vágyott. Az otthoni dolgokat már megszokta.