A jelen és a jövő is összeköt

Meghitt ünnepségen emlékeztek közösen vasárnap délután a vajdahunyadi és dévai bukovinai székelyek őseik 248 évvel ezelőtti vértanúságára, a Siculicidumra.

Az együttes ünneplés nagyszerű ötlete nyomán zsúfolásig megtelt a vajdahunyadi csángótelepi római katolikus kápolna. Babos Aranka, a vajdahunyadi RMDSZ elnöke, a megemlékezés szervezője köszöntötte az egybegyűlteket, hangsúlyozván, hogy a Vajdahunyadra, illetve Dévára került bukovinai székelyeket nemcsak a közös múlt köti össze, hanem a jelen és a jövő is, az összetartozás erősebb kell maradjon, mint az a 20 kilométer, ami elválasztja a megye két legnagyobb városát.

A dévai csángótelepi Szivárvány nyugdíjasklub népviseletbe öltözött kórusa hagyományos bukovinai székely dalokat, többnyire keserves témájúkat énekelt el, ami igencsak meghatotta a vajdahunyadi házigazdákat. Felszólalásában László Anna, a dévai kórus tagja ismertette a Madéfalvi Veszedelem történetét nagyapja, László János 1912. január 7-én írt hosszú verse révén, majd a több mint 120 éves bukovinai élet után az 1910-es Hunyad megyei telepítésről is megemlékeztek.

A hányatott sorsú bukovinai székelyek sok mindent veszítettek kegyetlen történelmük során: két hazát (Székelyföldet, majd Bukovinát, amelyhez még ma, annyi év után is erős a szellemi kötődés), szeretteiket, még népnevűket is. Ők maguk ugyan bukovinai székelyeknek tartják magukat, a többiek azonban inkább a téves csángó elnevezést használják rájuk vonatkoztatva. Alighogy gyökeret eresztettek a négy Hunyad megyei településen (Déva, Csernakeresztúr, Vajdahunyad és Sztrigyszentgyörgy), a kommunista uralom földjeiket, hitüket és anyanyelvüket is el akarta venni tőlük. Nem sikerült, a bukovinai székelyek ma is a Hunyad megyei magyarság gerince, nyelvük, hitük, hagyománytiszteletük, nemzeti önérzetük annyi évszázad megpróbáltatás után is szilárd maradt. Na, meg tipikus székely humoruk: Sófalvi Kinga, a dévai Téglás Gábor iskola diákja bukovinai székely – természetesen humoros – népmesét olvasott fel.

Az újabb népdalokat immár nemcsak a Lengyel Izabella tanítónő által vezényelt dévai vendégek kórusa énekelte, hanem a házigazda vajdahunyadiak is. Hiszen örökségük közös, sőt, a dévaiak és vajdahunyadiak (na meg a csernakeresztúriak és sztrigyszentgyörgyiek) között igen sok a rokoni kapcsolat vagy baráti ismeretség. Éppen emiatt felvetődött az ötlet, hogy jövőre, vagy különösképpen két év múlva a Madéfalvi Veszedelem 250-ik évfordulóján a kisebb létszámú vajdahunyadi és sztrigyszentgyörgyi bukovinai székelyek együtt emlékezzenek őseik tragédiájára a nagyobb dévai és csernakeresztúri testvérközösségekkel.

A csikorgó hideg ellenére az ünneplők kivonultak a kápolna elé, ahol 2010 nyarán, a telepítés századik évfordulója alkalmával székelykopjafát állítottak fel. A kopjafát megkoszorúzták, majd a helyiek és dévai vendégek egy emberként énekelték el a székely himnuszt. A megemlékezés végén szeretetvendégség fogadta mindnyájukat.