A kegyelet virágai, az emlékezés gyertyái, szeretteinkért

Ma, mindenszentek ünnepén megélénkültek a kereszténység temetői, ahol a hívek virágokkal, gyertyákkal keresték fel az elhunyt szeretteik sírjait, emlékezni, egyben magukba is tekinteni. A temetők központi keresztjeinél gyülekezett hívek megemlékező szertartásokon vettek részt.

Az aradi Felsőtemető központi keresztjénél összegyűlt nagyszámú híveknek ns. és ft. Király Árpád marosi főesperes, arad-ségai plébános tartott szentmisét az elhunytakért. A szentleckéből Váncsa Csaba diakónus olvasott fel. Szentbeszédében a főesperes kifejtette: mindenszentek délutánján mindnyájan elindulunk a temetőinkbe, hogy a kegyelet virágait és gyertyáit elhelyezzük szeretteink sírjainál. Amikor ezt tesszük, bevalljuk: most is szeretjük, nem felejtettük el őket, az ember életében adódó rengeteg gond közepette sem. Amikor meggyújtjuk a gyertyát, elhelyezzük a virágot, lelki szemeinkben leperegnek az emlékeik, minden, ami hozzájuk köt. Szeretnénk megkérdezni tőlük, hogy vannak, mert abban bizakodunk, hogy célba értek Isten országába. Boldogok, mert találkoztak Istennel, aki az életet ajándékozta mindnyájunknak. Ugyanakkor tudatosul bennünk, hogy e földi élet múlandó, és mindnyájunk számára eljön a halálnak a pillanata. Mert mindaz, aki hittel és szeretettel helyezi az emlékezés gyertyáit és a kegyelet virágait a sírra, az nem a halálról, hanem az életről beszél. Arról az életről, amit az imáinkban úgy fogalmazunk meg: „örök világosság fényeskedjék nekik, részesüljenek Istennek boldog újralátásában!”. Rájuk emlékezve, hálával, kegyelettel tartozunk, hiszen élvezhettük a szeretetüket, jóságukat. Értük imádkozva bele kell tekintenünk saját életünkbe is, önvizsgálatot kell tartanunk. Mert, ahogy egy gondolkodó megfogalmazta: mindenki szeretne a mennyországba jutni, de senki nem szeretne meghalni. Ha életünkben nagyon ránk nehezednek a gondok, a keresztény embernek mindig erőt kell merítenie a hitéből, különösen az Isten és embertársai iránti szeretetéből. Mert ha Istent igazán, embertársainkat őszintén szeretjük, segítő kezet nyújtunk egymásnak, megtapasztalhatjuk Isten segítő kezét is, aki felemel, megerősít és vígasztal bennünket. Mert e bonyolult technikai világban is a költővel szólva: „Amikor elhagytak és a lelkem roskadozva vittem / Csöndesen és váratlanul, átölelt az Isten.”

Ezért kell hittel Istenbe kapaszkodnunk, hinnünk az örök életben, és úgy élnünk nap mint nap, mint Isten megváltott gyermekei – sommázta mondanivalóját ns. és ft. Király Árpád, aki a szertartás végén megszentelte a virágokkal, égő gyertyákkal övezett központi keresztet és a híveket. Utána megszentelte a minorita testvérek, valamint az apácák sírjait, illetve igényre, sírszentelést végzett a híveknek is.