A múltból merítettek erőt a jövőhöz

A megyeszékhelytől egy ugrásnyira lévő Szentleányfalván úgy tartják, hogy a faluból külföldre elszármazottak a helyi református egyház által szervezett közösségi ünnephez igazítják a pihenőszabadságukat, hogy hazalátogathassanak. Idén az elmúlt hétvégén tehették meg ezt.

– Isten kegyelméből és a hívek összefogásával már nyolcadik alkalommal szerveztük meg a rendezvényt, ami falunapként kezdődött, de nemzedékek találkozójaként is ismerik, mert a generációk közötti kapcsolattartásra is tevődik a hangsúly” – magyarázta Papp Csaba tiszteletes, miután kettéhasított néhány hasábfát, hogy legyen mivel táplálni a templomkertben hatalmas üstben rotyogó pörkölt alatt a tüzet. Itt mindenki kiveszi a részét a vendégváró előkészületekből.

– Ennyi idő után mindenkit ismer, tudja, kire mit lehet bízni, és már olajozottan működik a szervezés – folytatta a szentleányfalvi lelkipásztor. – Mi nem tudunk nagy „felhajtást” szervezni, de mindannyiunk szívéhez közel áll ez az esemény, mert meghitt, családias a légkör. Aradról, Magyarországról és Németországból is hazalátogatnak a településről elszármazott atyafiak. Áldott alkalom ez, mert olyanokkal találkozhatunk, akiket év közben nem láthatunk. Sokan a külföldön élők közül ehhez igazítják a szabadságukat. Az egyedüli kiszámíthatatlan dolog az időjárás, de ez sem rettent el minket, mert „mi nem vagyunk a meghátrálás emberei”.

A szentleányfalvi református gyülekezet rendezvénye az egész falu ünnepe, hiszen meghívást kap minden itt élő felekezet és nemzetiség, illetve a zimándközi, zimándújfalui és Andrei Şaguna-i református szórványgyülekezetek tagjai is ellátogatnak. Igaz, Szentleányfalva is fogyó gyülekezett, a tiszteletes szerint 150 körüli az egyházfenntartói járulékot fizetők lélekszáma. Mondhatnánk, hogy lassan már többen vannak a faluból elköltözöttek, mint az itt élők.

– Sokan elmentek, és sajnos, kevesen jönnek vissza. De mi nekik is örvendünk, és amíg a fogadók és a látogatók igénylik ezt a rendezvényt, addig megszervezzük – jelentette ki a lelkész, elmagyarázva, hogy Szentleányfalva esetében egyszerre áldás és gond a nagyváros közelsége. – Egy kezemen meg tudom számolni, hány munkanélküli van a faluban, ami nyilván szerencsés dolog, mert nincsenek szociális problémák, a családok általában rendezett anyagi körülmények között élnek, másrészt rossz, mert napközben szinte nincs itthon senki a lelkészen és a nyugdíjasokon kívül, s velük próbáljuk megoldani az ügyes-bajos dolgokat.

A Rácz család feje nem sokkal az után vándorolt ki a gyermekeivel Németországba, hogy a felesége 1971-ben elhunyt, és Messmaller néven tér vissza évről évre.

– Itt voltam a templom százéves ünnepén, a falu alapításának 150. évfordulóján, és ha lehet, mindig jövök – mondta nagy lelkesedéssel. – Ha találkozok ismerőssel, nagyon jól esik, de ugyanakkor szomorú vagyok, hogy nem láthatom a régi barátokat, iskolatársakat, futballcsapat-tagokat, gyári munkatársakat.

Tősgyökeres szentleányfalviként szemlélte a települést.

– Itt születtem, nem olyan messze – tette hozzá. – Egy béresház állt ott, abban jöttem világra, most egy olasz épített oda egy szép házat. De még sokat kell változzon itt is a világ, és az emberek. Beszélgetek az itthoniakkal, és a húsz-harminc százalékuk elégedett a körülményekkel, az életszínvonallal, de a tisztaság, rendszeretet, szívélyesség sajnos, nincs meg. Németországban nem hallottam 30 év alatt annyi szitkozódást, mint itt két hét alatt.

A szombat délutáni, bográcsozással egybekötött találkozón idén is részt vett Kardosné Korom Éva dombegyházi pedagógus, aki Dombegyház és Szentleányfalva történetét, illetve a jelenleg a magyar–román határ két oldalára eső település kapcsolatát kutatja.

– Bizonyított, hogy Szentleányfalvát egykor dombegyházi telepes családok alapították, és a szentlányiaknak dokumentumaik is vannak erről – mondta. – A korabeli írásokban úgy szerepel, hogy „a jobb élet reményében” jöttek. Pontosan nem tudjuk, de gyanítjuk, hogy dohánytermesztők voltak.

A telepesek leszármazottai közül még élnek Szentleányfalván, közéjük tartozik Gyaraki Ibolya, a nemzedékek találkozójának társszervezője is, akinek a nagyapja régen elmesélte, hogy őt a szülei – mármint Gyaraki Ibolya dédszülei – a nyakukban hozták az 1870-es évek végén Dombegyházról.

Ma délelőtt ünnepi istentiszteleten vettek részt a helybéliek és a hazalátogatók, utána megkoszorúzták azt a kopjafát, amit a templomépítés 110., illetve az orgona felszerelésének 100. évfordulójára állíttatott a gyülekezet két esztendeje. A nagy elődökről sem feledkeztek meg: a templomépítő lelkész, Szondy Géza emléktáblájára szintén koszorút helyeztek el. Délután szeretetvendégséggel folytatódott az együttlét, amin közösen idézték fel a múltat – és így szebbnek látták a jövőt is.