A „nagypiac” múltja

Jó fél éve, hogy lezártnak neveztem a sorozatot. Azóta ismerősök, barátok többször is felrótták, amiért nem folytatom, noha a sorozat 30., részemről zárónak vélt részében, ezt meg is indokoltam. Nem is szólva arról, hogy a patinás épületek arculatkozmetikája amolyan „Patyomkin fal.”Az esetek többségében az udvari frontra, a tűzfalakra nem terjed ki.

Kívül rajta felejted a szemed. No de belül?

De ez már egy másik téma.

Az olvasói elvárás viszont elsőrendű szempont.

Hát akkor vágjunk bele!

***

Nagyon időszerű a nagypiac (ma a legtöbben csak így nevezik) felszámolásának témája. A környék lakói nehezen nyugodnak bele, hogy a tiltakozások ellenére a polgármesteri hivatal akarata érvényesült. A víztorony mellett berendezett vásárcsarnok ugyanis csak kevesek tetszését nyerte el.

Ezen már fölösleges keseregni. Arra kell gondolni, hogy így talán a korábban lepukkadt, elhanyagolt tér reneszánszát fogja élni az elkövetkező időszakban. Ennek halvány jeleire már felfigyelhetünk, hiszen a hajdani Tököly (Catedralei) tér a város egyik alig érzékelt, nemigen tudatosodott szellemi és egyházi központja volt. Elég arra gondolnunk, hány jeles ember élte le élete egy meghatározó időszakát e tér öreg bérházaiban.

Talán ilyen összefüggésben is érdemes egy-két gondolat erejéig elmerengni a múlton.

Itt van például a nemrég külsejében megújult 8-as számú polgárház. Emeletén lakott a múlt század 20-as éveiben az Aradon hírlapíróként dolgozó Franyó Zoltán. Itt született meg avantgárd folyóirata, a rövid életű, ám sajtótörténeti szempontból is korszakot nyitó Genius. Tőle karnyújtásnyira, az emléktáblával megjelölt sarokházban lakott az aradi építészet egyik legjelentősebb személyisége, Tabakovits Milán Emil. A másik oldalon pedig, a talán még Milánt is felülmúló építészegyéniség, Szántay Lajos.

A két „titán” kapcsolatáról keveset tudunk, de nem volt miért irigykedniük egymásra. Mindketten maradandót alkottak.

Szántay emeletes lakóházában talált otthonra egy rövid ideig a Nagyszebenből Aradra költöző Tribuna, a múlt századforduló egyik legjelentősebb román sajtóterméke. A sarokház Víztorony felé nyúló ága és kapubejárata miatt később az egykori főszerkesztő, a jeles közíró, Ion Russu Șirianu lett az utca új névadója.

És a tér túlsó oldalán, a Kálmán-házként ismert épületben élt jó ideig Szántó György, a fokozatosan mindkét szemvilágát elvesztő publicista és regényíró. Gyönyörű felesége nemcsak papírra vetette férje írásait, hanem „lektorizálta” is. Nem véletlen, hogy nejét az irodalomtörténet szerzőtársként fogadta el.

A véletlen úgy hozta, hogy napjainkban a kortárs román irodalom aradi kiválósága, Gheorge Schwartz lakik a tér és a Gojdu utca sarkán álló, részben megújult, de kétségtelen „szépirodalmi levegőjű” épületben.

És akkor még nem szóltunk a tér belváros felőli oldalán lévő ortodox templom (Czigler Antal tervezése) szerepéről és a kezdeti évtizedekben a parókiához tartozó épületrészben működő teológiai főiskoláról.

Talán érdemes volna a fenti összefüggésben is értékelni a nagypiac terének múltját és jövőbeni sorsát.

Esetleg az új „pihenő övezet” egyik-másik sétányának elnevezésekor…