Az utóbbi 35-40 évben, főleg a városon élő családok életében végbement drasztikus változások – a családfenntartáshoz két kereső szükségessége, a lakónegyedek terjeszkedése miatt a többgenerációs családi fészkek feldarabolódása, a megszokott helyi baráti közösségek idegen környezetekbe való szétszórása, az elkerülhetetlen iskolaváltások stb. – eredményeként az addig többnyire a szülők/nagyszülők rendezett felügyelete alól kiszabadult gyermekek egy része kódorgó „blokklakó kulcsossá” vált.
A pénzhajhászásban elfásult szülők képtelenek hiánytalanul eleget tenni a tradicionálisan a családra háruló felügyeleti és gyereknevelési kötelességeiknek, ezért a kulcsos gyerekek szüleinek számottevő hányada az iskolára hárítana át bizonyos nevelési és felügyeleti feladatokat. A globalizmus és a fogyasztói társadalmi modell ártalmai közösségi ellensúlyozása csak a neveléssel kapcsolatos család–iskola feladatmegosztás gyökeres átértékelése mellett lehetséges, azonban az iskola még nemigen érzékeli ennek jelentőségét, szükségszerűségét, és sem fizikailag, sem lelkileg nincs felkészülve a feladatok átvállalására.
A kialakult káoszhoz szervesen hozzájárult az 1990 előtti ateista nevelés, ’90 után pedig az egyházak szerepe még nincs szabályozva az ifjúság krisztusi szereteten alapuló felzárkóztatása és közösségi integrációját illetően.
’90 előtt a központilag elsorvasztott oktatási követelményrendszerek és a felügyelethiányos kulcsosok iskolai ismeretszerzésre szánt idejének folyamatos csökkenése tovább rombolta az oktatás általános színvonalát. Elgondolkoztató, hogy az oktatásban dolgozók többsége elfogadta és az alacsony mérce elvárásaihoz igazította pedagógiai tevékenysége színvonalát, elsősorban az oktatásra összpontosítva elhanyagolták az iskola nevelő funkcióját.
Elvártuk, hogy ’90 után ismét teret nyerjen a professzionalizmus és a tudás tisztelete, azonban az utóbbi 25 év leforgása alatt a politika 24 alkalommal új gazdát repített a minisztérium élére. A világmegváltó oktatási stratégák – tisztelet a kivételnek – az oktatási törvény 62 alkalommal való módosításával nagyban hozzájárultak a bizonytalanság és a káosz ápolásához. És a legújabb miniszter nemrég bejelentette, hogy a minisztérium boszorkánykonyhájában már elkészült az új, mindent felülíró, vadiúj oktatási törvénytervezet, amelyet rövidesen a parlament elé terjesztenek!
A magyar anyanyelvű oktatásban is eluralkodó bizonytalansággal párosuló túlzott kivárás, az intézményvezetők ideológiai alapon való kinevezése, amely nem mindig találkozott a hozzáértéssel, az elodázott szervezett tehetséggondozás, valamint a kihívások hiánya szinte lenullázta a jobbképességű tanulók teljesítményéhségét. Ezzel magyarázható például, hogy nemrég a Csiky Gergely év végi kiválósági oklevelei több mint a felét egyetlen végzős diák érdemelte ki. Tehát, iskolánként megjelent 1-2-3 „bezzeg” tanuló, akiket bármilyen megmérettetésre el lehet küldeni, még csapatmunkára is foghatók, de teljesítményük nem jellemzi és nem helyettesíti a derékhad felkészültsége színvonalát.
Sok a vegyes házasság, kevés gyermek születik, az iskolapolgárok szellemi színvonala nem emelhető az összevont osztályos oktatási rendszer keretében, ezért fel kell számolni a kis létszámmal működő intézményeket – szentenciáznak a tanügyi szakemberek. Az első állítás igaz, a második vitatható, a harmadik pedig tragikus. Ennek ellenére a stratégiavázlat csak konstatál, nem tesz fel kérdéseket, így nem is tárhatja fel a valós gondokat, a következményekre és nem a kiváltó okokra keresi a korrekciót.
Elmaradó kérdések, például: a magyar ifjúság intézményesített közösségi szervezettsége/szervezetlensége milyen hatással bír a (vegyes) párkapcsolatok kialakulására, továbbá a vegyes házasságok kötésére?
A nemzeti tudat vezérelt ápolása/elhanyagolása hogyan befolyásolja az iskolapolgár honpolgárrá válását és merre tereli közösségigényét?
Egyházainkat, amelyek évszázadok óta magyarságunk megtartó és legnépesebb közösségei, hogyan és milyen mértékben és milyen hatásfokkal vontuk be közéletünk szervezésébe?
Hogyan pótolható a hiányzó tanulólétszám? Mert pótolható: országos szinten a vegyes házasságból származó gyermekeknek alig egyharmada sajátítja el a magyar nyelvet és vallja magát magyar nemzetiségűnek. Ebből az egyharmadból csak nagyon kevesen tanulnak magyar nyelvű oktatási intézményekben. A szórványvidékeken pedig elenyésző a vegyes házasságból származó, de magyar iskolába íratott gyermekek száma.
Hogyan vonhatók be a magyar oktatásba a magyar-szimpatizáns romák gyermekei?
Mivel magyarázható a magasabb, mondhatni, kimagasló színvonalú évfolyamok ciklikus, négy évenkénti ismétlődése? Hova tűnt az a színvonal, amit például a Kapa utcai Akadémia, a régi 3-as Vegyes stb. képviseltek?
Hogyan győzhetők meg a szülők az anyanyelven tanulás előnyeiről és fontosságáról?
Hogyan lehet tudatosítani, hogy akinek fontos a saját gyermeke sorsa, az nem rabolja el tőle az anyanyelvű oktatás lehetőségét, hogy ne pazarolja el gyermekeit, a nemzet vércsöppjeit idegen iskolákban? Mert mindenki elvész a magyarságnak, aki nem magyarul szerzi tudását!
Az egészséges közösségi tudat és nemzeti büszkeség hogyan hat az iskolaválasztásra?
De mindenekelőtt magyarázatot kell keresni a tragikus érettségi és az utóbbi tanári megmérettetések szomorú eredményeire.
Murvai Miklós
A fenti írást és folytatásait vitaindítónak szánjuk. Várjuk a szakmabeliek, érdekképviselet, szülők, diákok, olvasók magyar oktatással kapcsolatos véleményét, ötleteit, javaslatait – nemcsak Arad, de Hunyad, Fehér, Krassó-Szörény és Temes megyékből is.
Nyugati Jelen
Hozzászólások