A tornyai szellemiség éltetése kötelező

Ha valahol akárhányadik évforduló alkalmából érettségi találkozót szerveznek, az természetes dolognak számít. 

Általános iskolai találkozóval viszont sokkal ritkábban találkozhatunk, az rendhagyó, akárcsak a szombaton, Tornyán, az 1968-ban és 1972-ben végzett osztályok vén diákjainak az összejövetele, akiket tulajdonképpen a közös osztályfőnök, Szarvashegyi Rozália kötött össze.

Magyar nyelvű oktatás szempontjából Tornya amúgy is rendhagyó eset, mementó, mivel az 1968-ban Cseaşescu által végrehajtott adminisztratív átszervezésnek egyik leplezetlen célkitűzése az addigi magyar többségű községi adminisztrációk megszüntetése, azoknak faluként egy-egy román többségű községközponthoz való csatolása, az anyanyelvű oktatás elsorvasztása volt. A fenti elképzelések „sikerét” tökéletesen példázza a középkorban még virágzó mezőváros, később jobbára magyarok és szerbek által lakott községnek faluvá történt degradálása, Pécskához csatolása. Addig ugyanis a bentlakásos magyar nyelvű általános iskolában a helybeliekkel együtt tanultak a szederháti, a nagyvarjasi, sőt a kisvarjasi diákok is. A bentlakás költségeiknek egy részét az otthoni téeszek fedezték, tehát a szegényebb családok is taníttathatták gyermekeiket. Akik egyazon osztályba járva, kétnyelvű oktatásban vettek részt: a szerbek és a románok az állam nyelvén, míg a magyarok anyanyelven.

Mivel minden diák beszélte mindkét nyelvet, a román nyelvű oktatásban részt vevők is tanultak magyar irodalmat. Mindenki számára természetes volt, hogy ugyanazon az órán a tanár az egységes anyagot két nyelven adta le, ugyanúgy történt a számonkérés is. Nem az oktatás nyelve, hanem a minősége volt a mérvadó. Ami bőven meg is hozta a gyümölcsét, hiszen Tornyáról a vidéki általános iskolákhoz viszonyítva, sokkal több értelmiségi nőtt ki, de az innen kikerült diákok legtöbbje becsülettel megállta, megállja helyét az életben. A két nyelven tanulók arányát jól szemlélteti az 1968-ban végzett osztály, amelyiknek a 29 diákja közül 6 románul, míg 23 magyarul tanult. Az 1968. év mérföldkő a tornyai oktatás történetében, mert az új tanévtől azt román nyelvűvé nyilvánították. A betelepülések, illetve a magyar diákoknak az elvándorlása, a fogyatkozása, a román nyelvű oktatásba történt áttérése következtében a magyar nyelvű oktatás egyre zsugorodott. Először a felső tagozat, majd az elemi is megszűnt. 5 évvel ezelőtt a helybeli ortodox pap heves tiltakozása ellenére, rengeteg házalás, meggyőzés eredményeképpen a magyar nyelvű elemit sikerült újraéleszteni, csakhogy a bevándorolt magyar családoknak a szüleit nem lehetett az anyanyelvű oktatás mellé állítani, ezért az elemi tiszavirág életűnek bizonyult. Jelenleg az anyanyelvű oktatás egyetlen pislákoló megnyilvánulása az a magyar nyelvűnek tartott óvodai csoport, amelyikben már alig vannak magyar gyermekek, tehát bármikor megszüntethető. Mindennek az ismertetését csak a rendhagyó osztálytalálkozó megszervezésének a megértése motiválja.

A ft. Dumitru Daniel arad-ségai káplán közreműködésével ft. Király Árpád főesperes-plébános által celebrált, 16 órakor kezdődött szentmisén két vén diák ministrált, míg mások a pedagógusok társaságában az Evangéliumból olvastak fel. Szentbeszédében ft. Király Árpád, a Szentháromság vasárnapi egység jegyében, az újratalálkozás örömével, mélyenszántó gondolatoknak adott hangot a négy település magyarságának a Tornyán kibontakozott oktatási, kulturális összetartozásáról, egységéről.

A szentmisét követően a megjelent egykori 10 pedagógus, valamint a 20 vén diák az iskolában közös osztályfőnöki órán – miután egyperces néma felállással emlékeztek az elhunyt pedagógusokra és diákokra – osztották meg egymással a mögöttük hagyott 42, illetve 38 év életútját, tapasztalatait. Eközben a vén diákok hozzátartozói a Tóth Piroska és Suttyák András által létrehozott, falumúzeumnak beillő, állandó kiállítás anyagával ismerkedtek. A kultúrotthonban közös estebéden folytatódtak a párbeszédek, a régi kedves arcok, az emlékek, a nóták, a táncok felidézése.

A tornyai véndiák-találkozó közel 50 résztvevője késő éjjel azzal az elhatározással vált el egymástól, hogy e találkozókat rendszeresíteni fogják, mert az egykori tornyai szellemiség továbbéltetése nem csak a helybeli maréknyi, hanem az Arad megyei magyarság megmaradásához is nélkülözhetetlen szellemi érték. Azt éltetni nem csak szükséges, hanem kötelező. A szombati találkozó megszervezéséért köszönetet érdemelnek Tóth Piroska, Suttyák András, valamint a Takács és Köles családok, a vendégek ellátásában kiemelkedő érdemeket szerzett Jaksics Sava és felesége, Tina, továbbá a Kokonai testvérek, Éva és Ildikó. Áldozatos munkájukkal sokat tettek a tornyai szellemiség tovább éltetéséért.