AMIT EL KELL MONDANI

A Hargita tetejéről épp belátni a Gozsdu-udvarba.Egyik szögletében méla, álmodozó fény hever.A képzelet külsőségei,lármátlan jelei is lehetnek életterek.Hamvazásai a véletlen sorozatának,a soha véget nem érő készülődésnek,a pernyébe csomagolt tájnak,a rejtőzködés imagináriusködébe öltözött, légies völgyek sóhajának.Teremtsen ott csöndet, aki akar,s van kedve visszanézni a talmiságra.Ide bármi, csak a múlt ne költözzön vissza!Ne ismétlődjék a történet,az egykori francia udvarok főúri, polgári sokasága,ne láncolja a remetéketa fennkölt, tudatalatti sziklához.Prométheuszt nem büntetni, ajnározni kell!

A szenvedés sem végérvényes állapot.(Talán hangulatfüggő.Is.)Szünet van mindenben, az örvénylő anyagban,a hitben, a keresztre feszített lelkesedésben,a bronzkori falat festők lendületében.Alkati tulajdonsága a mindenségnek,hogy utánozni szándékszik önmagát,a  génjeiben van, miként az akarata feltörekvő akaratban.Látomásokat szögez látomásokra,feldúlja a lelkiismeret kazlait,friss ágyat vet az arra tévedőnek.(A fájdalomnak is épp oly puha,meleg fészket kell rakni, mint a szeretetnek.)A gomolygó felhők állagábóllassan kibontakozik mindaz,amit feltétlenül el kell mondani,meg kell jeleníteni az örökké fénylő,mindenkori utókornak.

*Ezzel a verssel köszöntjük Pongrácz Mária írót, szerkesztőt. Szeretett kollégánknak hetvenötödik születésnapja alkalmából sok egészséget, örömet, boldogságot kívánunk. Lepjen meg bennünket újabb remek novellákkal, s regénnyel is, ha terveiben van!

Szeretettel: a Nyugati Jelen és az Irodalmi Jelen munkatársai.