Az egykori táblabíróság és holdudvara

Az évtizedek óta ebek harmincadjára hagyott Hirschl-ház és mellette az omladozó régi színház valamikor a városfejlesztés szempontjából meghatározó intézmény volt. Szomszédságában, az óváros és a főutca határmezsgyéjén már a 19. század első felében jó néhány mutatós bérház épült.

Harmonikusan illeszkedik a teret lezáró építmények sorába a hajdani táblabíróság. A Szabadság (Avram Iancu) téren most ez a köztudatból némiképp kiesett, patinás emeletes ház arculata is megfiatalodott.

Klasszicista, kétemeletes épület a javából. A homlokzatot négy ion stílusú oszlop és a bejárat fölött szimmetrikusan elhelyezett két erkély teszi változatossá. Kár hogy a második emeleti ablakok közül néhány már a mai kor szükségleteit tükrözi, és eltér a régi, angol mintájú nyílászáróktól.

Napjainkban az épület előtti utcarészen egymásba érnek a hidegebb hónapokban is működő teraszvendéglők, sőt még a járműforgalmat is kivonták az épületsor előteréből.

A baloldali szomszéd egy szép szecessziós homlokzatú, már régebben felújított ház, a jobb oldali bérház földszintje egykoron évtizedekig Kovács Artúr nem éppen makulátlan hírű vendéglőjének nyújtott otthont. Az államosítás után huzamosabb ideig munkásklubként vált ismertté.

A 19. század folyamán a táblabíróság intézménye volt Fábián Gábor akadémikus, író és műfordító, korszaka egyik legsokoldalúbb aradi értelmiségijének munkahelye. (Mellszobra, Kocsis Rudolf munkája a belvárosi református templom előterében áll.) Az ő életpályája közismert. Most inkább fiainak, Lászlónak és Lajosnak az érdemeit említenénk. Mindketten jogászi végzettséggel ezen a pályán váltak ismertté. Számos más erényük mellett hivatási elfogulatlanságukért is kivívták kollégáik tiszteletét. László 1886-tól 1900-ig a főispáni tisztet is ellátta.

Sokáig jóval kevesebbet tudtunk egy másik itt dolgozó jogászról, Széll Lajosról, aki a pálya majd minden lépcsőfokát bejárta. Valóságos második otthonának tekintette a táblabíróságot. Aktív időszakának csak az utolsó éveiben „váltott”. A kényelmesebbnek tűnő ügyvédi pályáról lépett nyugdíjba.

Közéleti tevékenységéről Aradon éltem címmel jelentetett meg 2000-ben egy kis kötetet a Kölcsey Egyesület. Innen tudjuk, hogy Széll Lajos a két világháború közötti években a Katolikus Gimnázium működésének és nyilvánossági jogának elismerése érdekében nagyon sokat fáradozott. Az elsők közt vetette fel a vidéki gyerekek elszállásolásához szükséges internátus szükségességét. Fischer Aladár igazgatónak egyik közeli munkatársa és támogatója volt. Evezősként Arad sportéletében is aktív szerepet vállalt. A világháború alatti válságos napokban pedig Argay György püspökkel és Szuchy Pál ügyvéddel minden befolyását bevetette, hogy megakadályozza az aradi zsidóság deportálását.

Ha manapság élne, akár a Rekordok Könyvébe is bekerülhetne. Széll Lajos ugyanis a szakadatlan önképzés szükségességét hangoztatta és ebben jó példát mutatott. Kilenc (!) diplomát szerzett, ám élete végéig hű maradt jogi hivatásához.