Az értékek megőrzése minden nép kötelessége

Kereken 600 külföldi vendég érkezett a Déva melletti Csernakeresztúrra együtt ünnepelni a bukovinai székelyek Hunyad megyei letelepedésének századik évfordulóját. Mindannyian bukovinai székelyek, a Kárpát-medence különböző tájairól.

A sors mostoha volt a madéfalvi veszedelem Bukovinába menekült utódjaival: a magyarországi Pest, Bács-Kiskun, Baranya és főleg Tolna megyében ugyanúgy megtalálhatók, mint a Bánság szerbiai részén, vagy az erdélyi Hunyad megyében.

Mindezek ellenére továbbra is összetartanak, együtt ünnepelnek, s mindenekelőtt székely szívóssággal ragaszkodnak hagyományaikhoz. A hétvégi csernakeresztúri rendezvények alkalmával beszélgettünk a vendégekkel, akiknek dévai és vajdahunyadi felvonulásai örömmel töltötték el a helyi magyarságot.

 

Bittner Mátyásné, Domokos Lázárné és Forai Ilona a Tolna megyei (Magyarország) Kisdorogról érkeztek.

– Szívesen jöttünk testvéreinkhez. Öröm részt venni minden bukovinai székely találkozón, Csernakeresztúrra is boldogan jöttünk. A szervezés nagyszerű volt, pedig nagyon sok munkával és anyagi áldozattal járt a házigazdák részéről 600 személyt ellátni, mondta Bittner Mátyásné, a kisdorogi hagyományőrző együttes vezetője.

– Kisdorogon csak bukovinai székelyek élnek?

– Nem, rajtunk kívül vannak még svábok és a Felvidékről kitelepített magyarok is. Mi a bukovinai Hadikfalváról származunk, elődeink 1945-ben kerültek Tolnába, bukovinai székely identitásunkat azonban megőriztük.

– Nemcsak identitásukat, hanem népviseletüket, hagyományaikat is.

– Egyesületünk célja éppen értékeink megőrzése, ez minden nemzet kötelessége.

 

Basa Katica és Lőcsei Ilona a Bánság szerbiai részéből érkeztek, az al-dunai Sándoregyházáról, illetve Hertelendyfalváról.

– Zöld alapú népviseletűk kitűnik a többiek piros-fehér, feketével kiegészített színkombinációjához képest.

– Még Bukovinából származik, ez volt az alkalmi öltözék, a többieké inkább a mindennapok viseletét idézi.

– Jártak már korábban a Hunyad megyei bukovinai székelyeknél? Milyen érzéssel távoznak az ünnepségről?

– Most vagyunk itt először, nagyon szép az ünnepség. Mindenekelőtt elismerésünket fejezzük ki a házigazdák fáradtságos szervezési munkájáért. Amúgy ismerjük őket – akárcsak a legtöbb meghívottat –, 2003-ban ott voltak nálunk a 3 al-dunai bukovinai székely falu alapításának 120 éves ünnepségén, amikor a mostanihoz hasonló bukovinai székely találkozót szerveztünk. De azért mindig jó érzés találkozni.

– Az Al-Dunánál hány bukovinai székely él manapság?

– A 3 faluban összesen közel 5000-en. Székelykeve színtiszta bukovinai székely falu, Sándoregyházán bolgárok is élnek mellettünk, ők ugyanolyan menekült ivadékok, mint mi, Hertelendyfalva, pedig vegyes, magyar, szlovák és szerb. A Bánságban mindig is több nemzet élt egymás mellet, hangsúlyozza Lőcsei Ilona.

 

Tusa Zsuzsanna a magyarországi Mohácsról jött, ifjúsági néptánccsoport vezetőjeként.

– Tudomásom szerint Mohácsra nem telepítettek bukovinai székelyeket.

– Valóban nem, de a környező falvakban viszont igen, utódaik, pedig idővel a városba is beköltöztek. Szüleim Hadikfalváról, illetve Istensegítsről kerültek oda, én már Mohácson lakok.

– Ilyen pontosan tudják, annyi év után, hogy melyik bukovinai faluból származnak?

– A családi hagyományok és a családnevek alapján. 2004-ben szerveztem meg a bukovinai székelyek mohácsi szervezetét, s a Pántlika ifjúsági néptánccsoportot, mely itt is fellépet.

– Mennyire él még a bukovinai székely eredet tudata Magyarországon, hiszen az erdélyi szórványban, vagy a vajdasági Al-Dunánál, idegen környezetben, kisebbségi létben a másodlagos öntudat (bukovinai székely) megerősíti az elsődlegest (magyar), míg az anyaországban felolvadhat az elődlegesben.

– A hagyományok és kultúra terén jobb a helyzet, mivel sikerült például a bukovinai székelyek hagyományait bevinni a mohácsi zeneiskola tananyagába. Nyelvi téren viszont rosszabb a helyzet, az irodalmi magyar nyelv kikezdi bukovinai székely nyelvjárásunkat, a fiatalok már nem nagyon ismerik, olyan „pestiesen” beszélnek. Noha a nyelvjárás – a népzenéhez, néptáncokhoz, tárgyi örökségünkhöz hasonlóan – a Bukovinában kialakult egyedi kultúránk egyik fontos eleme, melyhez ragaszkodunk. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy elutasítanánk az irodalmi magyar nyelvet, hanem úgy gondolom, hogy amellett meg kell őrizni a bukovinai székely nyelvjárásunkat is. Igyekszünk a fiataloknak intézményesített formában, iskolákban, szaktanárokkal tovább adni, mert egyénileg, családon belül nehezen megy. Mindenesetre az erdélyieknél, és főleg az al-dunaiaknál a nyelvjárás jobban megmaradt, mint nálunk.

– Hogy érzi magát Csernakeresztúron? Járt már itt?

– Többször is jártam már, minden évben rendszeresen részt veszek a csíksomlyói búcsún, Bukovinában is voltam kétszer, meglátogattam őseink falvait. Most is nagyszerűen érzem magam, öröm ennyit bukovinai székelyt együtt látni, s tudom milyen nagy anyagi és emberi áldozatot vállaltak a házigazdák a szervezéssel.

 

A székelykevei (Bánság, Szerbia) Dani Zoltán különleges életpályát járt be. A jugoszláv hadsereg hivatásos tisztje volt, az 1999-es NATO-bombázások idején éppen az általa vezetett egység lőtte le – a világon elsőként – az amerikaiak büszkeségét, a radar által beazonosíthatatlan lopakodó gépet. Nyugdíjazása óta viszont a bukovinai székely hagyományok ápolása a fő tevékenysége.

– Láttam pancsovai rendszámú buszokkal érkeztek. Székelykeve (2000 lelkű falu) Pancsova (80 000-es város) mellett van?

– Nem, Pancsova van Székelykeve mellett.

– Látom megtartotta jellegzetes székely humorát. Komolyra fordítva a szót, mennyire fontosak a bukovinai székely hagyományok a vajdaságban.

– Nagyon fontosak. Otthonról haza címmel minden nyáron biciklitúrát szervezek Bukovinából az Al-Dunáig. Idén – a bonyhádiak kérésére – a bukovinai Radócról (Rădăuţi) a magyarországi Bonyhádig, olyan 8-900 kilométert pedálozunk. Körülbelül 30 részvevőre számítunk, szerbiai, magyarországi és romániai bukovinai székelyek közül. Sőt, szeretném, ha magyarok, románok, szerbek és székelyföldi székelyek is csatlakoznának kerékpártúránkhoz.

– Gyakran jár Erdélyben. Hogyan látja, hogy állunk manapság a Vajdasághoz képest? Húsz évvel ezelőtt felnéztünk Jugoszláviára, a vajdaság a megtestesült jólét és fejlettség volt számunkra.

– Nálunk a Vajdaságban 20 év hanyatlás volt, nemzetközi embargó, bombázás, elszigeteltség. Romániát viszont felkarolta az EU, rengeteg pénzzel segítette. Csakhogy Románia nagyon lentről kezdte, s a nyugati segítség egymagában nem tudott pótolni minden lemaradást. Szerintem a Vajdaság még most is jobban áll, már csak egy fokkal, de még mindig valamivel jobban, az utóbbi 20 év történései ellenére.