Családias közegbe csöppentem

Népzene- és néptáncoktatás zajlott a napokban a csernakeresztúri magyar iskolában. A szegedi és budapesti zenészek Fábián Mónika Petőfi ösztöndíjas meghívására érkeztek a bukovinai székelyek lakta dél-erdélyi faluba, ahol több évtizede Hagyományőrző Egyesület keretében ápolják népi kultúránk kincseit. Fábián Mónika immár két esztendeje segíti ezt a munkát. Csernakeresztúri szolgálatáról, a hétvégi rendezvényről a néptáncoktatás szünetében beszélgettünk.

– Ezúttal Magyarországról érkeztek az oktatók. Barta Csilla szegedi néptáncos, népzenész fogja össze ezt az oktatói gárdát és az ő felajánlására építve, illetve a Csoóri Sándor Alap és az Emberi Erőforrás Minisztériumának támogatásával hoztuk össze ezt a hétvégét. A program másfél napig tart. Megragadva a magyarországi hosszú hétvéget, már pénteken délután 4 órától el tudtuk kezdeni az első háromórás tömböt. Majd szombaton szintén háromórás tömbökben folyt a furulya-, illetve hegedűoktatás és a két korcsoportban zajló néptánc. A gyermekeknek moldvai és felcsíki táncokat, illetve gyermekjátékokat tanítottunk, a felnőttek mezőségi, ezen belül magyarpalatkai táncokkal ismerkedhettek. A programot egy rövid március 15-i megemlékezéssel, koncerttel és táncbemutatóval, illetve táncházzal zárjuk.

– Az oktatáson gyermekek, felnőttek egyaránt részt vehetnek. A hirdetés alapján mindenki előtt nyitva állt e hétvégén a  csernakeresztúri iskola ajtaja. Kik hallották meg a hívó szót?

– Elsősorban a csernakeresztúri gyermekek jöttek el. Örülök, hogy köztük olyanok is, akik nem vesznek részt a Hagyományőrző Egyesület rendszeres foglalkozásain. És bekapcsolódott a táncba a helyi magyar iskola két tanítónője, illetve Déváról is jöttek kisebbek, nagyobbak.

– Azzal, hogy pontosan tudod: a helyi gyermekek közül kik járnak rendszeresen néptáncolni, azt is elárultad, hogy Te magad is részese vagy ezeknek a foglalkozásoknak. Mióta kapcsolódtál be a csernakeresztúri táncoktatásba és mit sikerült megvalósítanod ez idő alatt?

– Úgy érzem, nagyon sok mindent. 2017 októberétől kezdtem el heti rendszerességgel néptáncpróbákat tartani. Kicsit döcögősen indult, mert a fiatalok számára nagyon új volt ez a tanítási forma. Amikor idekerültem, épp azon dolgoztak a hagyományőrző egyesületben, hogy egy gyermektánccsoport kialakításával biztosítsák az utánpótlást. Ez most már jól működik és sikerült összeszervezni az ifjúsági korosztályt is.  Csernakeresztúron hagyománya van a néptáncnak, újdonságként azonban sikerült elég sok táncházat szervezni, illetve ilyen oktatói hétvégeket, amiből reményeim szerint még lesz néhány május végéig.

– Itt, Csernakeresztúron elsősorban a bukovinai székely hagyományok, táncok felelevenítésére összpontosítanak. Ittléted alatt belekóstoltatok-e más vidékek táncaiba is?

– A gyermekek oktatásánál elsősorban a magyarországi térségből származó dunántúli ugrós táncokkal, gyermekjátékokkal foglalkoztunk, ritmusos táncgyakorlatokkal, lépésekkel ismerkedtünk.  Sikerült egy mezőföldi koreográfiát összehozni most pedig egy somogyi ugrós és eszközös táncokból álló műsorunk állt össze. A felnőttekkel a bukovinai táncanyagot próbáltuk helyrerakni, kiegészíteni, kibővíteni és az volt a kérésük, hogy egy kis mezőségi táncot is tanuljanak, úgyhogy ezt kezdtük el 2017 őszén.

– Nagyon otthonosa mozogsz a különböző vidékek táncaiban. Honnan hozod magaddal ezt a tudást?

– Ha jól emlékszem, 6-7 éves koromban kezdtem el néptáncolni. Vajdasági vagyok, Hajdújárásról származom. Ott nőttem fel és ott ismerkedtem meg a néptánccal a helyi Lifka Sánfor Művelődési Egyesületnél, akik áprilisban majd el is látogatnak Csernakeresztúrra egy kis műsorral. Innen Szabadkára vitt az utam, iskolába, ott a Népkör Magyar Művelődési Központnál táncoltam. Az egyetemi évek alatt Szegeden éltem, ott is táncoltam, illetve kicsit visszajártam a Horgosi Táncegyüttesbe. Az utóbbi négy évben az oktatásba is belekóstoltam. Két évig a vajdasági Ludason tanítottam néptáncot, aztán Erdélybe kerültem.

– Miért pont Csernakeresztúrra?

– Petőfi ösztöndíjasként jöttem ide. 2017 őszétől Abrudbányán folytattam ösztöndíjas szolgálatot és bár véletlenek nincsenek, de mindenesetre szinte az utolsó utáni pillanatban tudtam meg, hogy hétvégente Csernakeresztúron is lenne feladatom. Így az első ösztöndíjas évemet ingázással töltöttem. A hétköznapokat Abrudbányán, a hétvégeket Csernakeresztúron. A második évem pedig a helyi egyesület kérésére alakult úgy, hogy teljes ösztöndíjasként tölthessem itt. Írtunk egy kérvényt, én megírtam a pályázatot, részt vettem az interjún és így szerencsére megengedték, hogy visszajöjjek és még egy évet segíthessek a helyi egyesületnek.

– A szerencsére azt jelenti, hogy vágytál erre? Gondolom fontos neked ez a tánctanítás.

– Igen, fontos a tánc. De nehéz erről beszélnem, mert sokkal többet kaptam, mint amire számítottam. Nagyon családias kis közegbe cseppentem, szinte családtagként kezelnek engem sokan és nagyon rossz érzés, hogy már csak pár hónapot tölthetek itt.

– Köszönöm a beszélgetést, a hétvégi oktatást és azt is, hogy köztünk vagy!

– Én is köszönöm a lehetőséget!