Cseri Katalin tanítónő szeretett volna lenni

Cseri Katalin 1944. március 13-án Arad-Gájban született, de mivel a nagyszülei, Cseri József és Mária Szederháton laktak, náluk nevelkedett. Katalin szüleinek a földje viszont már Aradhoz tartozott, mert a szederháti határ Győri István tanyájától már Aradhoz, miközben a jelzett tanyáig található termőföldek Pécskához tartoztak. Katalin Szederháton kezdte el az elemi iskoláit előbb Lipták Márton, később Tímár Ibolya tanítók irányításával.

Katalinnak nehéz gyermekkora volt, mert a család három leánya közül Mária és Erzsébet után ő volt a legkisebb, ezért korán munkára fogták, illetve azokban a ruhákban járt, amelyeket a nővérei kinőttek. Nem csupán náluk, de akkoriban a legtöbb szegényebb sorsú családban ez volt a szokás. Ezzel együtt szeretetben nőtt fel, egészséges nevelésben volt része. Katalin jól emlékszik, hogy iskolás korában milyen sok szép szerepet tanított be nekik Ibi tanító néni. A kultúrotthonban tartott egyik emlékezetes előadáson Katalin volt a királykisasszony és bár a Kristóf Máriától kölcsönzött koszorúslány ruhában lépett fel, nagyon boldog volt, hogy jól sikerült a szerepe. Az iskolában idegen nyelvként oroszt tanultak, amit Katalin könnyen elsajátított, de nem volt kivel gyakorolnia, így aztán hamar el is felejtette. Iskolásként szerette a számtant. Mivel a ceruzája már nagyon rövidre kopott, hátulról belenyomott egy gyufaszálat, hogy kitolja a benne lévő szénpálcikát, csakhogy tovább számolhasson, oldhasson meg feladatokat. Tovább szeretett volna tanulni Tornyán, de nem engedték. Összecsomagolta a ruháit, hogy a barátnőjével, Czirkó Erzsivel együtt elmennek a tornyai iskolába, de egyiküket sem engedték, mert otthon kellett maradni disznópásztornak. Kivitték a tanyára, ahol befogták mindenfajta munkára.

Gyermekkorában, ha a családjukban csirkét, tyúkot vágtak, annak a részeit szigorú szabályok szerint osztották el. Katalin mindig a fejét és a lábát kapta, ezért megesküdött: ha felnőtté, gazdaasszonnyá válik, a fejét és a lábát csak a macskának vagy a kutyának adja. A tyúknak a húsosabb részeit a család felnőtt tagjai kapták, mert nekik dolgozniuk kellett. Ugyancsak gyermek korában napszámban szedték a cseresznyét Juhász István gyümölcsösében. Egy napi munkáért 1 lejt kaptak, ráadásul a gazda apja, Ferenc bácsi állandóan figyelte őket, illetve szólongatta, hogy munka közben fütyüljenek. Akkoriban 1 lejért a boltban két kiflit adtak, s azokkal egy gyermek jóllakhatott. Amikor a Krivabora Kollektív Gazdaságban dolgoztak, el kellett végezniük egy állatgondozói tanfolyamot. Oda az összes dolgozónak be kellett iratkoznia, a kurzusokat az agronómus tartotta. Mindent megtanultak, ami az állatoknak a gondozásával, betegségeiknek a felismerésével volt kapcsolatos.

Szederháti szokások

Nagypénteken Szederháton szigorú böjtöt tartottak: húst egyáltalán, de más ételt is szigorúan beosztva kaptak. A barátnőjének, Kovács Rozinak az idült reumás betegségben szenvedett édesanyja, Katus néni krepp papírból szép művirágokat készített a karácsony előtt bemutatott előadásra. Katalin soha nem felejti el, milyen szép szokás volt akkoriban a szentestén gyakorolt kolindálás – szederhátiasan kóringyálás –, amelyen a többi gyermekkel együtt, maga és Kovács Rozi is részt vettek. Az úgy működött, hogy szentestén mindketten beöltöztek szép, fehér, krepp-papír virágokkal ékesített, angyal szárnyakkal ellátott ruhába, bekopogtak a falubelieknek az ablakain, és megkérdezték, hogy meghallgatják-e az angyali vígasságot.

A házbeliek örvendtek a kóringyálóknak, igennel válaszoltak nemcsak nekik, hanem az összes kóringyáló csapatnak. Az éneklésükért almát, diót, cukorkát is kaptak, aminek nagyon örvendtek. Húsvét másodnapján viszont a lányok otthon várták a legényeket, akik locsolóversikét mondtak, majd kútvízzel, nagy ritkán kölnivel locsolkodtak.

Élet a tanyán

Gyermekkorában a tanyasi iskola mellett egy Szabó nevű ember a nagy kertjébe hívta őket dolgozni, ahol földiepret termesztett, azt kellett begyűjteniük, amiért 1 lejt fizetett naponta. A kerttel szemben, a tornyai út közelében volt az Oláh-Kovács tanyája, annak a közelében elkezdték építeni a Krivabora Kollektív Gazdaságnak az istállóit. Felfogadtak egy csapat téglaégetőt, akik sárból nagyon sok vályogot készítettek, azokat a helyszínen égettek ki téglává. Amikor kiégtek a téglák, a fiatalokat felfogadták, hogy rakják őket traktor-utánfutóra, majd szállítsák a nagymagtár, illetve az istállók helyszínére. A kemencékből a téglát deszkákból készült vályún csúsztatták a traktor utánfutójára. Mivel Katalin éppen a tégláknak a fogadásán, illetve az utánfutóra való rakodásán dolgozott, tudta, hogy azoknak nem szabad összeütközniük, nehogy letörjön a sarkuk. Egyik alkalommal az ujja az egymásnak csapódó két tégla között maradt, alaposan megütötte a két tégla. Nagyon fájt az ujja, de még jobban fájt annak a személynek a röhögése, aki váratlanul, bizonyára szándékosan indította el a téglát.

Házasélet, kollektív gazdaság

Amikor Katalin felnőtt, férjhez ment Băneş Cornelhez, akinek a családja tanyán lakott. Az apósa Bănes Miron és a felesége, Tresca néni Battonyáról származtak, és az impériumváltás után, amikor lezárták az országhatárt itt maradtak. Az anyósa szerb származású volt, de otthon magyarul beszéltek. Katalinnak a fia, Cornel Radu is hatéves korában már jól beszélt szerbül, de miután a mama elhunyt, nem volt kivel gyakorolnia, ezért hamar elfelejtette.

A téeszben Katalin 6 tehenet is fejt, de kendert is termesztettek, aminek a levágását, lelombozását, illetve kúpba rakását kiosztották a tagok között.

A házasságuk során négyszer elveszítette a magzatot, ezért életének a legnagyobb boldogsága az volt, amikor megszületett az egyetlen fia, Cornel. Mivel a hozzájuk közel lévő tanyán második gyermek is született, a fia gyakran megkérdezte: neki miért nincs kistestvére. Arra kérte az édesanyját, hogy legyen neki is egy kishúga, akivel játszhatna. Katalin azonban lelkileg nem volt képes megmagyarázni neki, miért nincs kishúga, de a rengeteg munkája mellett megpróbált a gyermekével minél többet játszani, együtt lenni. Amikor a mezőn dolgozott, otthon nem volt kire hagynia a kicsi fiát, ezért őt is kivitte a kenderföldre, ahol a levágott kenderből egy keveset kévébe kötött, majd azokból egy kúpot készített, hogy a hűvösébe tehesse Cornelt. Az viszont sehogy sem akart bebújni a kúpba, és mivel nem tudott még beszélni, nem tudta megmondani az okát. Amikor az anyja jobban benézett, akkor látta, hogy a kúp hűvösében tekergett egy sikló-kígyó is.

Cukorrépa porciót is kiosztottak, amit ritkítani, illetve kapálni, később, amikor megnőtt, ki kellett szedni, majd a leveles végét levágni, illetve rakásba kellett rakni, és répalevéllel letakarni, hogy az elszállításig ne fonnyadjon. Amikor a cukorgyárba kellett szállítani, a traktor utánfutójára való felrakás is munkájának a részét képezte. Kukorica porciójuk is volt, aminek minden munkáját el kellett végezni.

Városiasodás

Katalin 17 évig dolgozott a kollektív gazdaságban, mielőtt beköltöztek volna Aradra.

Az úgy történt, hogy 1977-ben a Ceauşescu falu- és tanyaromboló politikája következtében le kellett bontaniuk a tanyát. Beköltöztek Aradra. A városi élet azonban eleinte nagyon nehéznek bizonyult számukra, mert nem volt szakmájuk, s így munkahelyük sem lehetett. Éppen ezért részletfizetésre nem vásárolhattak tömbházlakást. Végül is a megyében egyedüliekként, kollektivista háttérrel tömbházlakást vásárolhattak azzal a feltétellel, ha egyben kifizetik érte a 72 ezer lejt. Nekik onnan volt a pénzük, hogy ameddig a tanyán laktak, nagyon sok sertést hizlaltak. E munkában, ameddig élt, nagyon sokat segített az anyósa, Tresca néni, miközben Katalinnak a férje, Cornel a kollektív gazdaság irodáján dolgozott. Katalin 1972–75 között otthon sertéseket tenyésztett, de tehenet is tartottak, bikaborjút neveltek eladásra. Olyan év is volt, amikor 40 sertést nevelt fel, s adtak el. Nagyon sok libát és tyúkot is nevelt. Mivel nagyon szorgalmas volt, az apósa, de az anyósa is nagyon szerették a menyüket. Az apósa azt mondta neki: Csakis azért nem beszélek veled magyarul, hogy tanulj meg románul! Ezzel együtt tudd, hogy úgy szeretlek, mintha a lányom lennél, éppen ezért akarom a javadat, hogy megtanulj románul. Katalin manapság is nagy szeretettel gondol vissza az apósára és az anyósára, akik mindenben segítettek, mintha a szülei lettek volna. Amikor a kollektív gazdaságban dolgoztak el kellett végezniük egy állatgondozói tanfolyamot. Oda az összes dolgozónak be kellett iratkoznia, az agronómus tartotta. Mindent megtanultak, ami az állatoknak a gondozásával, betegségeiknek a felismerésével volt kapcsolatos.

1977-ig, ameddig be nem költöztek Aradra, Katalin az AVIROM csirke-, illetve rucatenyésztő komplexum tornyai úttól balra létesült csarnokában Gáll Katalinnal együtt dolgozott, ahol Halomi Katica néni volt a főnöknője. Ott kukoricaszárral kellett kifűteniük a kemencéket, amelyek az egész csarnokot melegítették.

Özvegysors

Amikor bekerültek Aradra az épületvasalás gyárban (IAMMBA) találtak munkahelyet a férjével együtt, ezért el kellett végezniük egy szakképző tanfolyamot, aminek a végén záróvizsgát tettek.

Katalin összesen 27 évet dolgozott ebben a gyárban, méghozzá a csiszolóknál, nagyon nehéz körülmények között, hiszen a nyílászárók fém alkatrészeit csiszolták, s egész nap porban kellett lenniük. Sok munkatársa megbetegedett szilikózisban, őt azonban megóvta az Isten. A férje is ott dolgozott. Ő hamar megbetegedett, Katalin két évig etette, pelenkázta, de nem lehetett segíteni rajta, meghalt. Katalin az életében sok beteget ápolt: amikor az apja beteg volt, őt is maga ápolta. Az anyósát, majd az apósát, illetve a férjét is maga ápolta. Amikor az nagy beteg volt, az ágyánál térden állva könyörgött Istenhez, hogy adjon egy lehetőséget neki a gyógyulásra, de ez nem történt meg. Az nagyon nehéz időszak volt az életében, hiszen a morfium injekciót is ő adta be a betegnek. Amikor az orvoshoz ment egy újabb morfium adagért, az ápolónő megkérte, menjen be érte az orvoshoz. Katalin nem akarta a férjének hazavinni a halált, s amikor ezt elmondta az orvosnak, az azt válaszolta: ez nem halál, hanem segítség, hogy pihenhessen. Az eredménytelen ápolásnak a gyötrelmeit senkinek nem kívánja. Nagyon sokat imádkozott, hogy Isten adjon elég erőt végigvinni a férjének az ápolását. A gyermeke 14 éves volt, amikor az apja elment, addig azonban nagyon sokat segített az ápolásában. Amikor az anyja, Katalin éjszakai műszakban dolgozott, a fia ápolta az apját, s hajnalban felkelt, hogy elmehessen az élelmiszerüzletbe tejet vásárolni, pedig órákat kellett sorban állni érte. Mivel a fiúnak 8 órára iskolába kellett menni, levitte a tejes üveget, amibe beletette a tejnek az ellenértékét, majd sorba állította az emberek, illetve a hasonlóan odatett tejesüvegek közé. Amikor 8 óra tájban az anyja,  Katalin hazafelé tartott az éjjeli műszakból, az élelmiszerüzletnél elvette a megjegyzett üvegét. Ha viszont az még nem jutott a kiszolgálásig, maga állt vele sorba. Máskor negyed csomag vajért állt sorban órákig, mert a nagybeteg férje vajas kenyeret kívánt enni. Akkoriban az emberek sokkal segítőkészebbek voltak, mint manapság, amikor mindenfajta élelmiszer megszorítás nélkül kapható.

A férjének a halála után, Katalin két év múlva újra férjhez ment, de 6 évvel ezelőtt a második férje is elhunyt. Közben a fia, Cornel is felnőtt, megnősült, a feleségével jól egyeznek, de sajnos, nincs unokája, mert a menye kétszer elveszítette a babát.

Katalin hétköznapjai

Manapság Cseri Katalin csak az arad-ségai római katolikus templomba jár el, mert otthon is feltalálja magát. A kétszobás lakása a földszinten található, így előtte egy kis kertet alakított ki, amelyben sok rózsát ápol, ugyanakkor selyemből művirágokhoz szükséges szirmokat is készít, amelyeket átad valakinek, aki befejezi. E munkával nagyon jól feltalálja magát, ugyanakkor felnőttek számára készített, kifestő könyvet is szeret színezni. A szomszédos lépcsőházban lakó fia és a menye naponta meglátogatják, bármikor bevásárolnak számára, ha megkéri őket. Katalin azonban nem akar a lakásba beszorulni, ezért eljár vásárolni, hogy emberek között lehessen.

Katalinnak az egyik nővére, Cseri Erzsébet három hónapja hunyt el, a másik nővére, Mária, aki Hegyes Istvánnak volt a felesége, idősek otthonában tengeti a napjait. Az arad-gáji idősek otthonában Katalin rendszeresen meg szokta látogatni. A fia, Cornel a közelmúltban motoros balesetet szenvedett, de most már jobban van. Amikor egyedül van, gyakran elgondolkozik: vajon hogyan alakult volna az élete, ha tanítónő lehetett volna, amire gyermekkorában vágyott. Mert mindig azt szerette volna, hogy íróasztala, osztálynaplója, sok színes ceruzája legyen, gyermekeket taníthasson a szépre, a jóra és a hasznosra, főként az egymás iránti tiszteletre és szeretetre.

Cseri Katalin gyermekkorában tovább szeretett volna tanulni, hogy tanítónő lehessen, de nem engedték, mert otthon kellett maradnia dolgozni

1977-ig, ameddig be nem költöztek Aradra, Katalin az AVIROM csirke-, illetve rucatenyésztő komplexumnak a csarnokában dolgozott

Manapság a földszinten lévő kétszobás tömbházlakása előtt egy kis kertet alakított ki, amelyben rózsákat ápol a szabad idejében