Dakan – Ősi Harcművészetek Szövetsége (II.)

A többéves tanulmány során mintegy 30 fegyvernemben, vagyis kézi fegyverek használatában végeztek tanulmányokat. Az összes fegyvernemet újraélesztették olyan formában, hogy az edzések során ne legyenek veszélyesek, vagyis nincs hegyük és élük (ezek ,,szimulátorok”, edzésre tervezett felszerelések). Ugyanakkor olyan védőeszközöket is beszereztek, illetve gyártottak, amelyekkel használni lehessen az edző-fegyvereket. A szimulátorokat először fából, utólag fémből is készítették, a méretük és súlyuk megfelel az eredetieknek, de a használatukkor minimálisra csökkent a baleset lehetősége. Eljutottak oda, hogy szabad harcokat utánozhatnak sérülésmentesen. Ezeknek a fegyvereknek egy részét a civilszervezetben maguk gyártják, más részük különböző, híres európai gyártóktól származnak.

A témához tartozik, hogy az ősi harcművészetek újraélesztését egyes európai országokban már régóta elkezdték. Példának okáért Magyarországon az jóval előbbre jutott, hiszen ott már működnek olyan jól képzett kovácsmesterek is, akik az eredetiekhez formában és súlyban nagyon hasonló, de használatkor minimális sérülési lehetőséget biztosító fegyverek másait gyártják.

A Dakan iskola keretében pajzsokat is készítettek, méghozzá fából, amilyenek azok eredetileg is voltak. Pajzsokat már a dák korban is használtak, illetve az egész középkor folyamán az 1700-as évekig. Azok méretben, illetve formában is különböztek. Nagyon fontos, hogy rajtuk a középkorban címerek is megjelentek, amelyek az ország történelmi régióiban, Erdélyben, Moldvában és Havasalföldön a nemes családok címerei voltak. Tanulmányozzák továbbá a népi fegyvereket is, mert a kardokat, a harci bárdokat, a lándzsákat, a pajzsokat, illetve a jól megformált sisakokat általában a nemesek vagy a gazdag emberek használták, mivel nagyon drágák voltak. Ugyanakkor a szegény emberek is használtak fegyvereket, mint a pásztorbot, a balta, a kés, de lándzsát, nyilat, kaszát, sarlót és vasvillát is, amelyeket a nép amúgy is használt munkaeszközként, illetve vadaszati eszközként. Érdekes, hogy már az 1300-as évek végén, az 1400-as évek elején Németországban, Olaszországban és Angliában olyan könyvek jelentek meg, amelyek leírásokkal és színes rajzokkal mutatták be egyes régió nemesi vagy népi fegyvereinek a használatát, ezek nagyon fontos információkat hordoznak. A népi fegyvereknek a tanulmányozása után a Dakan harcművészet újraélesztette a bot, a sarló, a kasza, a fokos használatát, ugyanakkor az ázsiai nunchakuhoz hasonló, de hosszabb méretű munkaeszközt, ami Románia területén ,,âmblăci” néven volt ismert. Párhuzamosan kezdtek kifejleszteni a harcművészeten belül egy olyan ágazatot is, amely a sportra vonatkozik. A sportrész eltér a szokványos edzésektől, hiszen ott szabályokra, bíráskodási elképzelésekre van szükség, ezért egyelőre csak bizonyos fegyvernemeket tudnak sportszerűen használni.

 

 

A cél a többágú, ősi harcművészeti iskola

 

2017-ben Gábor megalapította Aradon a Dakan – Ősi Harcművészetek Szövetségét (Federatia Artelor Marţiale Strămoşeşti – Dacan). A Dacan Szövetség emblémáját az Adamclisin lévő Tropaeum Traiani-emlékművet szimbolizálja, ami Dobrudzsában található és kard, szablya, bot, balta, dák görbeszablya és kés látható rajta, ami a Szövetség érdekkörének egy részét jelképezi.

A Szövetség kidolgozta a harcművészet és a sport szabályzatát is. Már 2017-ben a sportminisztériumhoz benyújtottak egy olyan dokumentumot, ami bemutatja a jelzett harcművészetet is, különféle sportpróbákkal. A benyújtott dokumentumokkal kapcsolatban – 5 év után – közel egy hónapja kaptak egy értesítést, miszerint bővebb információkat kérnek dátumokról, helyekről, ahova eljöhetne egy bizottság, amelynek tagjai megismerkedhetnének az új sportnak a jellegzetességeivel.

Maguk egyelőre egy kisebb, privát csoportot képeznek, de szükség lenne több olyan fiatalra és felnőttre, akik ezzel az új sporttal foglalkoznának.

Romániában 10-15 sportszövetség is létezik, amelyek ázsiai eredetű harcművészetekkel foglalkoznak, és hivatalosan állami támogatást is kapnak, mivel több ezer gyermeket és fiatalt foglalkoztatnak.

Gábor szerint eljött az idő, hogy támogatást és energiát fektessenek be országos szinten egy olyan sport és harcművészet támogatásába is, amely nem más népek, hanem a mi helybeli hagyományainkat mutatja be.

Az ősi birkózásról és más fegyverek használatáról országszerte léteznek a templomokban olyan freskók, amelyek a középkorból származnak. Ugyanakkor vannak legendák, illetve régi táncok is, amelyek különféle fegyverek használatát mutatják be. E táncokat régen bálokon, lakomákon is bemutatták, győzelmi rituálék formájában. Ilyennek számított például, amikor a törökök fölötti győzelmi lakomán Kinizsi Pál táncolt két török hullát hordozva. Erdély területén léteznek olyan táncok, amelyeket pásztorbottal vagy középkori szablyával adnak elő. Ilyen táncok az ország más részein is léteznek, hasonló a căluşar tánc, ami szintén régi, harci, rituális tánc, amelyet manapság bottal, de régen karddal is táncolták. Léteznek magyar, szerb, moldvai, sőt cigánytáncok is, amelyekben fokost, kést és baltát használnak. Kutatva a filmarchívumokban, olyan régi felvételeket találtak, amelyek ehhez hasonló népi táncokat mutatnak különböző korokból. Iaşi környékén, Ruginoasán megmaradt például egy olyan helybeli szokás, miszerint újév napján két falunak a fiataljai különleges harci álarcokat öltenek, amelyek ki vannak párnázva, és a résztvevők, botokkal verekednek. Elég durva szokás, amit az utóbbi években a rendőrség megpróbált betiltani, mert az efféle rituális szokáson összegyűlhet több száz ember is, majd összeverekednek, komoly sérüléseket okozva egymásnak. A Dakan Szövetség előállított jól kipárnázott álarcokat, illetve olyan szabályzatot dolgozott ki, miszerint a hagyományos felszereléseket sportszerű versenyeken használják, megfelelő szabályok szerint. Ezzel megmentenék a hagyományt, de a sérülések is elkerülhetők lennének. E szokást a rendőrség évek óta korlátozta, de amennyiben hamarosan, kulturált vagy sport-körülmények között nem szervezik át, a hagyomány végleg eltűnhet, ami nagy veszteség lenne.

 

 

Népi harcművészet az életünk szolgálatában

 

A népi harci megnyilvánulásokból elsősorban nem a negatívumokat kell figyelembe vennünk, hanem azt, hogy léteztek, és régmúlt szokásokat jelképeznek. A megmentésük érdekében érdemes tanulmányozni és ismerni őket, mielőtt túl késő lenne, és végleg eltűnnek. Az is érdekes, hogyan használták több száz évvel ezelőtt a kést, a pásztorbotot, vagy a kiegyenesített kaszát a különféle népi felkelések alkalmával. Ezeknek a használatához léteztek harci technikák is, amelyeket még a reguláris hadseregek ellen is tudtak használni.

Manapság nálunk nem csupán a népi, de a nemesi fegyverek használatának a tanulmányozása sincs kifejlődve. Azok a múzeumokban léteznek, de nem elég, ha egy történész tudja: honnan származnak vagy hogyan néztek ki... Ha tudni akarjuk, hogyan használták, akkor közös munkára van szükség. Egy történész ismeri ugyan a leleteket, de maga nem sportoló, nincsenek harci tapasztalatai, ezért be kell vonni egy harcművészt, aki a tapasztalatával kiegészítheti a történésznek elméleti ismereteit. Az átlagember számára is haladás történik, mert jobban megértheti a régmúlt eseményeket, azok okaival együtt. Ugyanakkor a fegyverek formai kiépítésének az okaira is rávilágíthat.

Nagyon sok harci felszerelésnek az elemei megtalálhatók különböző sírköveken is. Azokon különböző fegyvereket vagy lovagokat teljes felszerelésben bemutatnak, ugyanúgy ahogyan a különböző templomok falaira festett freskókon is megjelennek. Azoknak az elemzéséből meg lehet tudni, hogy az adott helyen vagy területen mi létezett ezen a téren több száz évvel ezelőtt.

A Szövetség keretében, viking fegyverekkel foglalkozó részlegük is van, mert bizonyítékok vannak, hogy még a vikingek is eljutottak ide. Még régebbi vonatkozással, a Szeret folyóban a régészek találtak bronzból készült őskori görög hoplita sisakot is, ami azt bizonyítja, hogy a történelmi forrásokkal összhangban, a görög elit harcosok is megfordultak ezeken a területeken, használva a teljes felszerelésüket. Sok hazai múzeumban nagy mennyiségű régi harci felszerelés van. Azok nagyon fontos információkat nyújtanak egy nemzeti karcművészet kifejlesztésére.

Ami az erdélyi magyarok történetét illeti, ha azt csak Magyarországon vagy magyar közegben vizsgálják, terjesztik, a Romániában élő többi etnikum soha nem fogja igazán ezeket megismerni. Gábor szeretné pontosítani: amikor a múltról van szó, nem beszélhetnek csak az etnikailag román emberekről, hanem az összes népekről, amelyek a mai Románia területén éltek. Az ősök között voltak dákok, görögök, rómaiak, kelták, avarok, húnok, magyarok, románok, szerbek, németek, lengyelek, törökök, tatárok, cigányok és más népek, akik hosszabb vagy rövidebb ideig ezeken a területeken születtek, éltek és haltak meg.

Ezért az Ősi Harcművészetek Szövetsége keretében, az összes ősök történetének megvan a maga helye. Így a mostani fiatalok automatikusan megtanulnak történelmi elnevezéseket, régi csatákat, történelmi személyiségeket, várakat, vagy más fontos eseményeket.

Gábor és a csapatának a tagjai főként azon fáradoznak, hogy kifejlesszék azt az aktuális harcművészetet, ami újraéleszti a jelenlegi Romániának az ősi harcművészetét. A karate, a dzsúdó vagy más japán, kínai vagy koreai eredetű harcművészet nem lehet nemzeti, sem ősi harcművészet számunkra, hiszen azok bármilyen érdekesek és hasznosak is, importált tradíciók, sportok. A mi harcművészetünk csak az lehet, ami az általunk lakott területen létezett, függetlenül attól, hogy az adott időben éppen ki birtokolta a területet.

Manapság léteznek olyan fesztiválok is országszerte, ahol bemutatnak szokásokat a dák és a római időkből, beöltözve többé-kevésbé korhű ruhákba, de meg kell jegyezni: sok esetben ezek csak történelmi bemutatók a publikum részére. Szépek és érdekesek lehetnek, de nem kell összetéveszteni őket a harcművészettel. A Dakan Szövetség ezzel ellentétben több ágú, ősi harcművészeti iskola kidolgozásán fáradozik. Nem azt tervezik, hogy dák vagy római viseletbe kell felöltözni, nem mutatják be a dákok, a rómaiak vagy a középkori emberek életmódját, hanem elmélyülten tanulmányozzák elsősorban a régi harci módszereket, átalakítva új, modern edzési és sportolási rendszerbe, amit manapság mindenki gyakorolhat. A harcművészetük fejlesztésével eljutottak oda is, hogy nem kell már csupán előre megbeszélt bemutatót tartaniuk, mert kellő védőfelszereléssel szabadon is harcolhatnak a kidolgozott szabályok, illetve sajátos pontrendszer szerint. A harcművészet nemcsak egy előre elrendezett, látványos, de színlelt bemutató, hanem szabad harc, majdnem olyan, mint az eredeti volt.

Beszélgetésünk alkalmával dr. Bücher-Hajas Gábor lelkesen mesélt a Dakan harcművészetről, amely hazánk harcászati szokásait, hagyományait próbálja megismertetni, megszerettetni a fiatalsággal, a jövő nemzedékével. Mert e hazában csakis akkor építhetünk jövőt, ha a fiatalsággal megismertetjük, elfogadtatjuk valós múltunkat.

 

Dr. Bücher-Hajas Gábor a civilszervezetük által gyártott, illetve megrendelt edzésre alkalmas fegyverek, valamint védőfelszerelések és címeres pajzsok társaságában