Egykenyéren

Az utóbbi időben egyre ritkább az olyan család, ahol két-három nemzedék él egy fedél alatt: nagyszülők, szülők, gyerekek. A régiek szójárása szerint az ilyen családok egykenyéren élnek, és ez a mindennapi gyakorlatban a legszorosabb összetartozást jelenti. 

A frissen sült kenyeret megszelve egyformán jut belőle mindenkinek, gyermekeknek a „pillése”, amit nagy élvezettel ropogtatnak.

Az idei augusztusi ünnepi kenyeret sok helyen sütötték kemencében, szelték meg százak szeme láttára, az új kenyér megáldása pedig olyan mozzanata volt az ünnepnek, amely minden magyar honfitársunkat megérintette. A temesvári magyar nyugdíjasok kenyérünnepe, mondhatni, csupán egy csepp a tengerben, de az a tény, hogy évről évre megismétlődik, bizonyít: tiszteletet és nemzettudatot. A nyugdíjas klub elnöke, Béres Margit hagyományos módon szervezi meg az augusztus 20-i házi ünnepséget a Kós Károly Közösségi Központban, sokak örömére. Idén is dísze volt a fehér selyem abrosszal leterített asztalnak a nemzeti színű szalaggal átkötött híres pécskai kenyér, az üveg bor, a búzakalász és a magyar színeket viselő gyertya, a terem falán pedig nemzeti jelképeink. Ünnepi műsorral az Új Ezredév temesvári református templom kórusának egy csoportja szerepelt Szabó Gabriella vezetésével, s az elhangzó énekek mindegyike tisztelgés volt e magyar közösség részéről. A Nyugdíjasklub elnökének ünnepméltató szavai, Wass Albert Véren vett ország című versének felolvasása, majd pedig az új kenyér megtörése felemelő hangulatot teremtett. Kézről kézre járt a fehér bélű kenyér, mindenki tört belőle egy falatnyit, s a mozdulat szavak nélkül is bizonyította, hogy együvé tartozó közösség ez, magyarul beszélő, magyarul érző idős emberek, akik megélnek szépen békességben egykenyéren.