Egymás terhét hordozzák, egymás örömét osztják

Ismét jelesre vizsgázott összetartásból és nemzeti elkötelezettségből a lupényi magyarság hétvégén a szórványnapi ünnepség alkalmával.

A közös program még szombaton délután kezdődött, amikor a helyi RMDSZ nőszövetsége az immár több mint 10 éves múltra visszanéző idősek bálját szervezte meg az unitárius parókián. Több mint 70 helyi és a szomszédos Vulkánról érkezett nyugdíjas mulatott nagyszerűen, magyar nóták, kellemes beszélgetések, viccmondás kíséretében, finom falatok és jó borok mellett. Az elhunytakra is megemlékeztek, verseket is szavaltak, majd nagy lelkesedésben az egybegyűltek spontán módón énekelték el a magyar, majd a székely himnuszt. Antal Amália, a nőszövetség elnöke, Benedekfi Dávid RMDSZ-elnök és szervező csapatuk ismét kellemes együttlétet biztosítottak a helyi magyarságnak.

Jóllehet, mindez csupán a nyitány volt, a szórványmagyarság tulajdonképpeni ünnepére vasárnap, ökumenikus istentiszteleten került sor. Az unitárius templom megtelt különböző felekezetű magyarokkal, Lupényban – és a bányavidéken általában – a közösség mindig együtt tartja meg a magyar ünnepeket, fölváltva a különböző felekezetek templomaiban.

Kovács-Szabadi Tünde református lelkész asszony hirdetett igét, a házigazda Koppándi-Benczédi Zoltán unitárius lelkipásztor pedig a szórványról tartott rövid, de frappáns és tudományosan jól felépített előadást.

Erdély majdnem másfél millió magyarságának kb. egyharmada, vagyis olyan 500 000 ember él a szórványban. Kb. 300 000-re tehető a nagyvárosokban szórványsorsra jutott magyarok száma, 100 000-re a kisvárosokban élőké, illetve további 100 000-re a falvakban szétszórtaké.

Ezek azok a közösségek, melyek 1100 éven keresztül, gyakran saját testükkel védték meg a tömbvidéket a beolvadástól.

A támogatás azonban nem volt mindig egyirányú, a tömbvidék is megerősítette a szórványt, például a bányavidék magyarsága nagyrészt Erdély más vidékeiről származó bevándorlókból áll, akik főleg az ötvenes, hatvanas és hetvenes években kerültek a Zsil-völgyébe az akkoriban virágzó bányákhoz. A katolikusok főleg Csíkból és Háromszékről, a reformátusok a Szilágyságból, az unitáriusok, pedig Udvarhely vidékéről, derült ki Koppándi-Benczédi Zoltán előadásából.

Sajnos a tömbvidéki utánpótlás ideje lejárt, manapság Lupényban (és a bányavidéken általában) inkább az elvándorlás jellemző, vagy gyakran a beolvadás. A magyarság száma pedig aggasztó mértékben apad, nemcsak a bányavidéken, hanem az egész megyében, ahol 20 év alatt felére csökkent. Az egyházi nyilvántartásokba évről évre jóval több temetés kerül, mint keresztelő vagy esküvő, utóbbiak, pedig rendszerint vegyesek, olyan házasságkötés, ahol mindkét fél magyar, kivételszámba megy valamennyi felekezetnél.

A szórványban nehezebb az élet, több a munka, viszont nagyobb az elégtétel. Ettől szép és érdekes, hangsúlyozta Marthy Attila plébános, aki 1978 óta a szórványban szolgál és székely létére, mára idegenkedne egy színmagyar, színkatolikus faluban való szolgálattól. Nem is kíván elmenni a szórványból, hiszen azzal „gúnyt űzne saját pályafutásából”.

Hasonlóképpen vélekedett felszólalásában Benedekfi Dávid, helyi RMDSZ-elnök, aki a Maros megyei tömbvidékről került kamaszként Lupényba. Megszerette a szórványt, évtizedek óta a magyarság összefogásáért és megmaradásáért munkálkodik, noha 1989 előtt a Securitate még keményen üldözte ezért. Felnőtt élete, gyötrelmei és örömei a szórványhoz fűződnek, nem is tudná elképzelni életét a szórványra jellemző összetartás és egymással való törődés nélkül, noha a rendszerváltás után Budapesten is megfordult egy ideig, s székely léte ellenére képtelen egyetérteni a túlságosan csak saját autonómiájukkal törődő, s a szórványt figyelmen kívül hagyó székely honfitársaival. „Lupény Hunyad megye és a szórvány példaképe, az 1000 éves határ tövében a magyarság származási hely és vallási felekezettől függetlenül összefog, és jövőt épít”, hangsúlyozta az RMDSZ-elnök.

Ökumenikus jellegéből kifolyólag, az ünnepség végén a magyar baptistáké volt a szó, a verseket és énekeket ők adták elő, majd az egybegyűltek egy emberként énekelték el nemzeti imánkat.