Elment a Tanár Úr

Rendszeres rádióhallgatóként valahogy nem figyeltem fel rá, hogy elhunyt Grétsy László. Bár biztosan bemondták, ha nem, az örök blamázs volna a rádió számára, amelyben számtalanszor megjelent.

A minap este a tiszteletére leadott régebbi interjú hallatán figyeltem fel a hírre.

„Életének kilencvenkettedik esztendejében halt meg, békésen és csendben egy hosszú, munkával teli élet után, boldog nagypapaként, sőt dédpapaként. Büszke lehetett kandidátusi címére, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvi Bizottságában végzett munkájára, a Magyar Nyelvőr, az Édes Anyanyelvünk, az Élet és Tudomány, valamint a Szabad Föld hasábjain megjelent írásaira és a sok-sok gyakorlatias tanácsra, amelyet a különböző nyelvi műsorokban nemritkán finom humorral kísérve kaptunk tőle. Elismerései között ott a Magyar Örökség és a Prima Primissima díj is.” (kronika.hu)

Kezdő rádióhallgató koromban – rég volt, szinte nem is igaz – Lőrincze Lajos tanár úr okos fejtegetéseit, tanácsait hallgattam igen nagy örömmel, aztán a Grétsy Lászlóét, s úgy harminc éve kivételes örömömre szolgált, hogy a budapesti Fészek klubban az akkoriban „szolgálatos” rádiós nyelvőrt, Balázs Gézát köszönthettem tisztelettel, történetesen Szepesi György társaságában.

Legjobbjaink, a nyelvművelés tekintetében talán különösen, mindig azon voltak, hogy pallérozzák tudásunkat. Grétsy tanár úr nem vesszővel és pofonnal, hanem megnyerő kedvességgel, közvetlenséggel, baráti tanáccsal – most, pár napja azt is hallottam ki szavaiból: (óriási tudás birtokában) tisztában volt azzal, hogy nemcsak az idők változnak, de a nyelv is, s az új idők új szelei elől (nyilván bizonyos határok között) nem kell és szabad elzárkózni.