Emlék-ajándék Szegedre

Vendégnek kijáró tisztelettel és örömmel üdvözölték a szegedi Szépkorúak Nyugdíjas Egyesület tagjait a temesvári kortársak az elmúlt szombaton. Augusztus 20., Szent István napja és az új kenyér ünnepe adott erre alkalmat, alapot pedig az a kapcsolat teremtett, amelyet ma már barátságnak éreznek mindkét részről. A szegedi egyesület elnöke, Virágh Istvánné és a Temesvári Magyar Nyugdíjas Klub elnöke, Béres Margit építette meg az egymáshoz vezető utat, és a jelek szerint ezt nem szeli többé ketté a határsorompó. Így vélekednek erről jelenleg itt is, ott is.

Ki tette meg az első lépést? A kérdésre Virágh Istvánné így válaszolt: – Négy évvel ezelőtt a Szegedi Néptáncfesztiválon egy lugosi együttes is fellépett, ott ismerkedtem meg a vezetőjükkel. Román nő volt, a nevét sajnos elfelejtettem azóta, de neki köszönhetem, hogy tudomást szereztem a Temesvári Magyar Nyugdíjas Klubról. Aztán lépésről lépésre haladva eljutottunk a kézfogásig. Tavaly egy temesvári kis csoport jött hozzánk, mi viszont most megtöltöttünk egy autóbuszt...

Temesvár kapujában Béres Margit várta az érkezőket és a nagytestű jármű első útja a Millenniumi templomhoz vezetett, ahol ft. Kapor János plébános üdvözölte a vendégeket. Bemutatta a honfoglalás ezeréves évfordulójára épült, idén 110 éves templomot, ennek az anyaországhoz, illetve Szegedhez fűződő kapcsolatát és az összetartást, a megmaradást szolgáló törekvését. Az együttlét perceiben a Szent Istvánhoz szóló ősi éneket Dumitresc Emil kántor, karvezető szólaltatta meg a csodálatos, mély zengésű orgonán, majd első népi himnuszunkat, a Boldogasszony anyánk kezdetűt, ami az áhítat érzése mellett nagy elismerésre talált a szegedi hívek körében. „Ha semmi mást nem kapnék ma Temesvártól, mint a Millenniumi templom emlékét, már akkor is úgy érezném, hogy a legszebb ajándékot vihettem haza Szegedre”, mondotta a vendégek egyike. Fényképezőgépek örökítették meg a látottakat, közben többen hiányolták az ismertető szórólapot, ami azonban pótolható a jövőben...  Temesvár legnagyobb római katolikus temploma imával és zengő-búgó orgonahangokkal búcsúzott látogatóitól, és várta a hagyományos Szent István-napi misére érkező híveket.

A szegedi vendégeket pedig várta a Kós Károly közösségi központ, ahol kaláccsal, kávéval, házi kiállítással, baráti szóval üdvözölték egymást az ismerősök és még ismeretlenek, majd városnézésre gyalogosan indultak vendégek és vendéglátók. Béres Margit elnöki minőségében avatott idegenvezetőnek is bizonyult, igyekezett megmutatni azt a Temesvárt, amelyre méltón büszkék az itt élők. Kissé fárasztó út volt, de megérte – mondták szegedi barátaink, és nem titkolták, hogy nem remélt értékekkel, szépségekkel gazdagodtak.

Pihentetőbb, de ugyanakkor vidámságban is tobzódó állomásnak bizonyult a belvárosi református egyházközség épülete, illetve annak Újvárossy Ernő terme, ahol kellőképpen felkészültek a népes csoport fogadására. 1989 decemberében az itt gyülekezők talán maguk sem hitték, hogy bekerülnek a történelembe... A templom megtekintését az újszentesi református lelkész, Szűcs András Ottó ünnepköszöntő szavai követték: „Ha megtörjük az új kenyeret, tegyük azt tiszta szívvel és örömmel, az összetartozás gondolatával, érzésével. Az új kenyér a hit, az új kezdet és a folytatás jelképe” – mondotta, miközben megtörte a kenyeret, ami ezt követően kézről kézre járt, falatnyit törve belőle az együtt ünneplő közösség tagjai.

A Szépkorú Nyugdíjas Egyesület elnöke, Virágh Istvánné rövid ismertetőjéből a vendéglátók megtudták, hogy a Tisza-parti városban 80 nyugdíjas klub működik, tevékenységüket a Szeged városi Idősek Közösségi Központja fogja keretbe, és a programok változatossága vonzerő azok számára, akik dolgos esztendőket tudnak maguk mögött. Szívesen teremtenének kapcsolatot Arad magyar nyugdíjasaival, gyümölcsöző barátság válhatna belőle – mondotta bizakodva az elnök asszony. Arad történelmi város, sokat tudna nyújtani Szeged idősebb nemzedékének – hangsúlyozta. Kérdés, hogy így gondolják-e ezt a Maros-parti város nyugdíjasai is?... A kapcsolatteremtés híve a Szépkorúak Egyesületének elnökhelyettese, Urbán Istvánné Julika is, akárcsak Grandpierre Károly, a Legyél a barátom szegedi nyugdíjas kör elnöke, aki feleségével, Rozáliával vett részt a temesvári találkozón.

A nap délutánját felszabadult jókedv jellemezte. A bográcsos főszakácsi tisztét nt. Fazakas Csaba református esperes vállalta magára, nem először és nem utoljára. Kedveli ezt a munkát, tíz esztendeje évente általában kétszer gyakorolja a gyülekezet örömére. Érti a dolgát, mondják elismeréssel a főztjéről, akárcsak kedvderítő szerepvállalásától. Ételbeköszöntő tréfás rigmusa ezúttal is sikert aratott, a Fall Ilona művésznővel előadott dalok pedig felhangolták az asztaltársaságot. Biztatásra senki sem szorult, Tóth János akkordeon-muzsikája felhívás volt csárdásra, keringőre, nótázásra, és a nyugdíjasok kitettek magukért.

A búcsúzást ajándékváltás, Béres Margit meleg hangú köszönete, a barátság elmélyítését szorgalmazó szavai pecsételték meg, távozáskor pedig a szegedi Ványi Gábor őszinte elismerése: „Ilyen fogadtatásban még sehol sem volt részünk. Köszönet érte temesvári barátainknak!”

És köszönet mindazoknak, akik szívükből, szeretettel munkálkodtak azért, hogy emlékezetes legyen ez az augusztusi ünnep.