Emlékezés, nosztalgiázás

Amint azt előzetesen közöltük, pénteken 17 órától a nagyvarjasi kultúrotthonban tartották 50 éves találkozójukat a Tornyai Általános Iskolában 1966-ban végzett diákok. A szervezők Vígh (Bojtos) Ilona, Szőke (Gyovai) Rozália és Katkó István közül utóbbi egy-egy szál szegfűvel kedveskedett az érkező hölgyeknek, a nagyterem közepén felállított, 35 szál gerberát tartalmazó, illetve az 50-es felirattal ékesített virágkosár társaságában. Egyenként köszöntötték az esetenként párjaikkal érkező Antal Lenke, Bognár Ilona, Bicski Katalin, Hideg Mária, Kis Rozália, Koválik Irén, Koválik Lajos, Stan Traian, Varga János, Vickus Ferenc és Tőzsér Erzsébet volt osztálytársaikat. A továbbiakban Katkó István kifejtette: „Emlékezni, nosztalgiázni jöttünk ma ide, annak apropójaként, hogy 50 évvel ezelőtt fejeztük be a Tornyai Általános Iskola VIII. osztályát. Abban a reményben is jöttünk, hogy felelevenítve diákéveink közös emlékeit, kicsit vissza is fiatalodunk. Nem is olyan régen, csak 50 évvel ezelőtt, 35 fiatal, lányok és fiúk, tele hittel és szép reményekkel nekivágtunk az élet sűrűjének, hogy megvalósítsuk azokat az álmainkat, amelyek a szüleink, a tanítóink szorgos, olykor szigorú meggyőző munkája hatására születtek bennünk. Hogy e vágyaknak a megvalósítása kinek, hogyan sikerült, már bizonyára mindenki tudja. Köszöntöm a megjelent osztálytársainkat, hozzátartozókat, üdvözlöm a távol maradtakat, akik betegség vagy egyéb nyomós ok miatt nem tudnak velünk lenni. Ugyanakkor szomorúan gondolok az elhunyt osztálytársainkra és az ugyancsak eltávozott pedagógusainkra, akik már csak az emlékezetünkben élnek tovább.”

Ezt követően, felidézték az elhunyt 11 osztálytárs, illetve az eltávozott pedagógusok nevét, majd mindnyájuk emlékének egyperces, néma felállással, főhajtással adóztak. „Ötven év áradata szédítő magasságokba és mélységekbe sodort bennünket, tele sikerekkel és szenvedésekkel. Örvendek, amikor egymás szemébe nézve, csillogni látom annak a szeretetnek a fényét, ami összehozott bennünket.

Assisi Szent Ferenccel szólva,

Hogy ne vigaszt keressek, hanem vigasztaljak,

Hogy ne megértést keressek, hanem másokat értsek meg,

Hogy ne engem szeressenek, hanem szeretetet nyújtsak,

Mert amikor adunk, akkor kapunk,

Amikor megbocsátunk, nyerünk bocsánatot,

Amikor meghalunk, születünk meg az örökkévalóságra”– fejezte be mondanivalóját az egykori osztályfelelős, Katkó István.

A továbbiakban a jelen volt vén diákok vették át a szót, számoltak be életükről, amit ott kezdtek, hogy fél évszázaddal ezelőtt, Nagyvarjasról 18-an indultak az V. osztályba, alaposan felkészítve az Antal házaspártól, akik 30 évig tanítottak a faluban. A további életükről a jelen volt, Dunaújvárosból érkezett Lenke lányuk számolt be, aki meghatódva mondta el: a szülei 1990-ben költöztek Aradról, Dunaújvárosba, ahol 2011-ben halt meg Antal János tanító bácsi, akit egy év múlva Lenke tanító néni is követett, mindketten 86 évet éltek. Közben sokat gondoltak a nagyvarjasiakra, gyakran felidézték az ott eltöltött 30 szép év emlékeit.

A továbbiakban felelevenítették a közös emlékeket, történeteket, amelyeken jókat nevettek, majd együtt megvacsoráztak, közben a DJ által biztosított gépzenére nótáztak, sőt táncra is kerekedtek, 23 óráig jókedvben, szeretetben újra együtt voltak. Másnap, Katkó István a virágkosarat átvitte a templomba. Noha talán Tornyán kellett volna megszervezni, de akik az osztálytalálkozót elmulasztották, sajnálhatják, mert nem csak a kerek évfordulós érettségi, illetve egyetemzáró találkozóknak a megszervezése számít közösségépítő tényezőnek, hanem a nagyvarjasihoz hasonló, általános iskolazáró találkozók is. Ezekre sokkal több figyelmet kellene fordítani, hiszen jóval nagyobb tömegekre terjedne ki a nemzetünket megtartó közösségépítés, a baráti kapcsolatok ápolása sokkal hatékonyabb lehetne.