Emlékezni kötelesség

Vasárnap az Erdőhegy-kisjenői református templomban 10 órakor kezdődött istentiszteleten, miután nt. Papp József lelkipásztor üdvözölte az egybegyűlteket, név szerint kiemelve az aradi vendégeket – Király András államtitkárt, RMDSZ-elnököt, Horváth Levente alprefektust, továbbá Cziszter Kálmán és Péró Tamás alelnököket –, igehirdetésében felsorolta mindazokat az eseményeket, amelyekre május 9-én illik emlékeznünk. Közülük az egyetlen, ami 275 évvel ezelőtt éppen Erdőhegyen történt, kimaradt a történelemkönyvekből, noha az többszörösen is kiemelkedő jelentőségű. Mert a kuruckor utolsó ütközete nem csak Erdőhegy vagy a Körös-köz, hanem az egész nemzet életében példaértékű kiállásról tesz tanúbizonyságot a szabadság, a hit mellett. Éppen ezért, a 21. század identitását kereső embere, magyarja számára kötelező az emlékezés, ami biztos megtartó erőt képezhet. Mert addig vagy Isten népének, egy közösségnek a tagja, amíg emlékezni tudsz a Muhi-pusztán, Mohácson, Világoson és Trianonon átvezető közös útra, amelyiken őseink jártak, hogy egyenként ráébredhessünk, hova tartozunk. A lelkipásztor igen hatásos beszédben méltatta az erdőhegyi csatában ártatlanul lemészárolt, husángokkal felfegyverzett emberek kétségbeesett helytállását, a rájuk való emlékezés, a magyarságért való kiállás parancsoló kötelezettségét.

Valóban szabadok, ha összefogunk

Király András államtitkár, megyei RMDSZ-elnök ünnepi beszédében kiemelte: a történelem viharaiban népünk gyakran kényszerült béklyót, láncokat hordozni, amelyeket viszont mindig, a legnagyobb áldozatok árán is megpróbált letépni. Manapság nem vagyunk vasra verve, de szabadok sem vagyunk egészen. Nem is leszünk, amíg képtelenek vagyunk összefogni Erdőhegy-Kisjenőn, Erdélyben vagy a Kárpát-medencében. Mert szabadságunknak, boldogulásunknak a záloga az összefogásunk, amivel elérhetjük, hogy gyermekeinket a nemzeti kultúránkban nevelhessük, a templomainkban anyanyelven imádkozhassunk. Mindezt csak addig tehetjük szabadon, amíg emlékezni tudunk a múltunkra, amelyiknek a viharaiból, a tanulságaiból útravalót nyerhetünk a megmaradásunkhoz.

Sorsközösséget vállalni

Horváth Levente alprefektus a napóleoni mondásból indult ki, amelyik szerint a magyar büszke nép, amelyik ragaszkodik a hagyományaihoz. A jelenlegi megemlékezés tárgyát képező tragikus esemény, noha a történelemkönyvekből kimaradt, mégis a magyar büszkeség megnyilvánulásának egyik ragyogó példája, hiszen a gazdasági okok mellett a lázadás fő okát a veszélybe került vallásért való kiállás képezte. Az erdőhegyi tragédia tulajdonképpen nem csatának, hanem inkább mészárlásnak nevezhető, hiszen egy jól felszerelt, kiképzett szerb határőr-különítmény kegyetlenül lemészárolt 700 fegyvertelen, képzetlen, a hitéért, a büszkeségéért bármilyen áldozatra képes embert.

Hogy mennyire volt magyar ügy?

Annyira, mint az aradi tizenháromé volt, vagy a 21. századi megnyilvánulásaink. Mert a Körös-közben magyarként megmaradni csak akkor tudunk, ha emlékezünk, sorsközösséget vállalunk a 275 évvel ezelőtti őseink büszkeségével, a kiállásukkal.

Lélekemelő ünnepi műsor

A továbbiakban a templomot megtöltő református és katolikus hívek a Körösmente Irodalmi Kör előadásban, Csanádi János nyugalmazott magyartanár szakavatott történelmi ismertetőjéből betekintést nyerhettek a Rákóczi-szabadságharcot lezáró Szatmári béke utáni időkbe. Amikor a környező településeknek a harcok elől elmenekült lakossága egyenként vagy csoportokban hazamerészkedett, hozzáfogott a felperzselt templomok, a házak javításához: a feketegyarmati templomot szalmával fedték be, illetve a nagyzerindi templom elmenekített harangját hazahozták, de Ágya lakossága is kezdett visszatérni az erdők sűrűjéből. Mindez nem jelentette, hogy a kuruc-eszmék kihunytak volna. Az 1735. évi Péró Szegedinác-féle felkelés a békésszentandrási kuruc utódok zendülése, akik katonai segítséget reméltek a pécskai határőrtiszt, Péró szövetsége révén. Ő valamikor tevékeny részt vállalt ugyan a kuruc ellenes harcokban, de vallási okok miatt ellentétbe került a Hasburgokkal. Péró támogatást ígér, és Erdőhegyet jelöli meg a magyar kurucok és a szerb határőrök találkozóhelyéül. Mielőtt azonban segíthetett volna, árulás folytán letartóztatják, tiszttársai viszont a saját bőrük mentése érdekében a lázadó kurucok ellen fordulnak. A katonailag szervezetlen, 1300-1400 főnyi kuruc tömeg Erdőhegy határában, a Görhén létrehozott szekértáborban gyülekezik. Ujjongva fogadják a május 8-án délután érkező, szövetségesnek hitt szerb egységeket, akik viszont váratlanul rájuk támadnak. Az erdőhegyi csata május 9-én, hajnali 4 órakor szerb sortűzzel kezdődött, ami óriási zűrzavart, majd élet-halál küzdelmet hozott. Ez délelőtt 10 óra tájban, a katonai fölény győzelmével ért véget – az eredmény 700 halott, illetve 160 fogoly. A győztesek lemeztelenítik, kifosztják a holtakat, de Erdőhegyet is felgyújtják, feldúlják, majd a zsákmánnyal távoznak. A szerbek elvégezték a zendülés leverésének a piszkos munkáját, mielőtt a rendteremtésre küldött, szándékosan késlekedő br. Orczy István nemesi serege megérkezett volna. A szervezőket, vezetőket halálra ítélik, és kivégzik, másokat várfogságra vetnek. A fő szervezők a szentandrási Sebestyén János, Vértesy Mihály, Szilasy István és Pásztor András mellett a környékbeli településeken is voltak szervezők, közülük csak az Arad megyei Mirkovics Pált említjük Székudvarról, Gesztesy Györgyöt Vadászról, István deák, kudimagisztert és Nagy Miklóst Feketegyarmatról, Szilasy János református lelkészt Nagyzerindről, Kardos Peti, csizmadiát Erdőhegyről, valamint Nyágra Gornikor Kisjenőről.

A kimerítő történelmi ismertetőt követően, Csanádi Jánosnak a témához társított összekötő szövegeivel felvezetve, a Körösmente Irodalmi Kör tagjai – köztük nt. Papp Józseffel és a tiszteletes asszonnyal – szavalataikkal, gitárral, illetve villanyorgonával kísért dalaikkal a kuruc világot, a szabadságvágyat, a bujdosás fájdalmait elevenítették meg elemi erővel. Tokodi Márton kuruc kapitány verses krónikáját Molnár Márton zenésítette meg. A Kör tagjai által mutatott míves előadás korhű anyagait, a magát „vén zászlótartónak” nevező Csanádi János nyugalmazott magyartanár válogatta össze, tanította be, amivel nem csak a jelképes zászlót, hanem a nemzetszolgálat lobogóját is magasra emelte. A nemzeti imánk eléneklésével záruló istentisztelet, lélekemelő ünnepi műsor végén a tömeg a szemerkélő esőben a templomkertbe vonult, ahol nt. Papp József lelkipásztor az erdőhegyi hűsök iránti kegyeletről mondott magvas beszédet, majd az RMDSZ megyei szervezete, a helybeli református egyházközség, valamint a Körösmente Irodalmi Kör nevében elhelyezték a megemlékezés, a kegyelet koszorúit. A felcsendülő Rákóczy Ferenc imája, illetve a Szózat után a parókián szeretetvendégséggel zárult az erdőhegyi csata 275. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezés és ünnepi műsor. Amelyikért a szervezők, a közreműködők mellett kiemelt elismerés illeti Csanádi János nyugalmazott magyartanárt és nt. Papp József lelkipásztort. A kettejük áldásos közreműködésére nagy szüksége van az Erdőhegy-kisjenői magyarságnak.