Folyik az ereklyemúzeum anyagainak a feldolgozása

December elején számoltunk be arról az együttműködésről a Szegedi Móra Ferenc Múzeum, a Budapesti Hadtörténeti Múzeum és az Arad Megyei Múzeum között, amelynek révén tudományosan feldolgozzák, restaurálják és konzerválják az 1848–1849-es Ereklyemúzeum anyagát.

A közel 150 éves gyűjtemény sok ezer darabja az aradi múzeum raktáraiban hever évtizedek óta, de a három intézmény 200 ezer eurós támogatást nyert a PHARE-programtól arra, ismét közkinccsé tegye az anyagot.

Év végéig tartó munka

A dokumentumok feldolgozása már egy hónapja elkezdődött, hétfőn pedig a tárgyi emlékek tudományos rendszerezésének is nekifogtak. Szegedi és budapesti muzeológusok, levéltárosok, restaurátorok dolgoznak az értékmentésen. Szerda délelőtt a munka közben, lámpafénynél egy kard fölé hajolva találtam Kedves Gyulát, a Budapesti Hadtörténeti Múzeum igazgató-helyettesét, a projekt tudományos vezetőjét.

– Ez is ’48-as fegyver? – kérdeztem.

– Igen is, meg nem is. Érdekes fegyver, és rámutat a gyűjtemény feldolgozásának nehézségre és érdekességére. A kard egy 1861-ben rendszeresített gyalogostiszti szablya – érdekes, hogy a regiszterbe lovagsági fegyverként van bejegyezve –, de a szabályszerűen ráfűzött kardbojt szabadságharcos, honvédtiszti kardbojt. Valószínűleg, hogy egy ’48-as honvédtiszt vagy nemzetőrtiszt adományozta a gyűjteménynek a fegyverét, amit az 1867 után megalapított magyar királyi honvédségben viselt. A fegyver nem vehetett részt a szabadságharcban, valószínűleg a tulajdonosa köthető ahhoz. Ilyen tárgy még jó néhány van.

– Mikor kezdték a felleltározást?

– Tulajdonképpen fel van leltározva, hiszen leltári számokkal jegyezték be a regiszterbe, még ha sokszor tévesen is. Mi ezt tudományosan rendszerezzük, hogy legyen egy adattár, ami pontosan tájékoztat minket és a közvéleményt, hogy mik ezek, hogyan kerültek a gyűjteménybe, mi a valós történetük, nem pedig a legendájuk. Három munkacsoport alakult, és a folyamatot és fogom össze mint tudományos vezető. Egyik a tárgyi anyagokkal, egyik a képzőművészeti anyagokkal foglalkozik, a harmadik meg a dokumentációs anyagokkal. Ez a legnagyobb mennyiségű, ezzel lesz a legnehezebb megbirkózni. De ezzel haladunk a leggyorsabban, hiszen elkezdtük már, és nem kell mindig Aradra jönni, mert a román kollégákkal folyamatosan szkennelik a dokumentumokat, és elküldik CD-n, mi meg Pesten és Szegeden feldolgozzuk. A tárgyi anyag feldolgozása is jól halad, a tudományos vizsgálatot hétfőn kezdtük el. Nagy ütemben folyik, de hihetetlenül sok munka van még. Bízunk benne, hogy a célkitűzés szerint év végére végzünk vele. Hogy a nagyközönség mikor láthatja, attól is függ, hogy ez a három nagy közgyűjtemény, az aradi, a szegedi, és a budapesti megkapja-e a pályázati támogatást. Ha igen, 2011 végére gyönyörű katalógusokban és kiállításokon láthatják az érdeklődők az ereklyemúzeum anyagát.

– Az aradi múzeum raktárhelyiségében beszélgetünk éppen. Hány tárgy van itt?

– Csak becsülni tudjuk. Úgy véljük, hogy 5000 tárgyi emlék van, és 15 ezer dokumentációs anyag.

– Megdobban a szíve, vagy megremeg a keze, amikor egy olyan tárgy kerül a kezébe, ami akár a 13 aradi vértanútábornok egyikének a kezében is járhatott?

– Még most is, pedig nem először vagyok itt. Először 1996-ban sikerült a román kollégákkal átnézni nagyjából az anyagot, és amikor megláttam, beleborzongtam. Hallomásból, régi kiadványokból tudtuk-sejtettük, hogy itt egy nagyon fontos, pótolhatatlan értékű anyag van, de szembesülni vele, hogy megvannak, nem tűntek el, feldolgozhatók – óriási élmény volt!

– Milyen állapotban vannak ezek a darabok?

– Közel fél évszázadon keresztül raktárban, rossz klimatikus környezetben, és a műtárgyvédelmet hírből sem ismerő körülmények között voltak. Nos, ehhez képest jó állapotban vannak. Ahhoz képest, hogyan kellene kinézniük, vagy hogy egy kiállításon bemutassuk, még roppant sok munka és pénz kell. Hála Istenek megvannak, és néhány textíliából készült darabtól eltekintve nem kell attól tartani, hogy elvésznek.

Ahol minden lehetséges

Dömötör Mihály, a Szegedi Móra Ferenc Múzeum munkatársa fotózza – Csorja Zoltán asszisztens segítségével – a gyűjtemény darabjait. „Ennyi ’48-as tárgyat még én sem láttam – mondta. – 250 festményt fotóztam le. De az 1848-as anyagban van 1960-as román téesz-alapítási festmény is! Egészen különleges, hogy került ide Lenin, Sztálin, Marx és Engels. Szakmailag érdekes, hogy 5-6 dagerotípiát találtunk az 1850-es évekből, van Kossuth- és Deák portré. Nagy becsben tartották ezeket a dagerotípiákat, bársony- és fakeretet készítettek neki. Ma már könnyedén kidobunk egy papírképet, de ezt nem dobták ki, mert ritka volt, sokba került és értéknek számított! Egyébként annyi a munka, hogy úgy vélem, novemberig havonta két hetet Aradon kell töltenem.”

Závodi Szilvia, a Hadtörténeti Múzeum muzeológusa egy kis hajtincset mutatott. „A Damjanich feliratú polcról vettem le, úgyhogy nem lehetetlen, hogy az övé volt. Amott meg egy urna van, amiben emberi szív maradványait tárolták. Azt a Vécsey-polcon találtam” – mondta sokat sejtetően. A masszív faasztalra, amelyen dolgozott, a múzeumi szám után az volt írva, hogy „Masa Bem”. Megkérdeztem, hogy akkor ez Bem tárbonok asztala lehetett valamikor, mire azt válaszolta: „Ez az a hely, ahol minden lehetséges.”