Haldokló Maros-parti tuják

Sok aradi bizonyára egyetért velem: a város talán legkellemesebb helye a Maros-parti sétány, a folyó mellett húzódó, gondozott parkjával, fáival, itt-ott virágaival, viszonylagos csendjével és jó levegőjével. A mai huszonéveseknek sincs honnan tudniuk, ha csak szüleiktől vagy idősebb ismerőseiktől nem, hogy mai formáját az 1970-es években, a nagy árvíz után kapta, amikor a folyó gátját az újaraditól a mikelakai hídig (ez utóbbi akkor meg sem volt) lényegesen megemelték, magát a sétányt kiépítették, szélére pedig hosszú szakaszon bokrokat, fákat, többek között tujákat telepítettek.

Nos, a címben említett tuják a Maros-parti sétány mellett manapság végnapjaikat élik, az örökzöldek tekintélyes része rozsdabarna külsőt öltött, s a laikus számára is egyértelmű, hogy a pusztulás szélén állnak. (Bár valószínűbb, ezt egy szakember tudná megmondani, hogy már el is haltak.) Szomorú látvány.

Internetes kutatásaim nyomán tudni vélem, mitől pusztul el egy tuja. Lényegében két oka lehet: gombafertőzés vagy tápanyaghiány, nem megfelelő gondozás. Magam nem bocsátkozom találgatásokba, nem értek hozzá, (az első változatra tippelek), csak megállapítom a tényt: 2018 májusában Aradon a Maros-parti tuják közül halálra ítéltetett a kultúrpalotától a sportcsarnokig legalább húsz darab. Azt sem tudom, hogy létezik-e, elméletileg, megoldás, gyógyír számukra. Mindezt a szakembereknek kell eldönteniük.

Ha netalán lenne megoldás – mondjuk, vegyszeres kezelés – annak kivitelezéséhez maradéktalanul hozzá kellene fogni, még akkor is, ha a városgazdálkodásnak éppen nincs pénze rá: valahonnan szerezni kellene.

Ha nincs, mert a tuják már elhaltak, akkor sürgősen ki kellene vágni őket, hogy a ma még esetleg túlélni képes és csak kevéssé fertőzöttek (sajnos, teljesen egészséges alig-alig van köztük) talán megmeneküljenek.

Amit határozottan állítok: valamit lépni kell, a halogatás csak a helyzet súlyosbodását szolgálhatja.