„Holnap mártírrá lehetne nyilvánítani”

Vekov Károly történésszel, a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem ny. docensével, volt parlamenti képviselővel az aradi Alsótemetőben folyó feltárás kezdeményezőjével beszélgetünk, még a munka befejezése előtt.

 

– Mit remél a mostani feltárástól?

– Elsősorban ez egy kegyeleti kérdés. És a lényeg az, hogy ennyi idő után ennyit megérdemelnének Szoboszlayék. A román társadalom nem tud semmit a Szoboszlay-ügyről, ami egy dolog, de a magyar társadalom is jószerével csak annyit, hogy volt egyszer egy Szoboszlay-per. Az aradiaknak még van honnan tudniuk, ki volt Szoboszlay. Közben egy olyan értékes embere az erdélyi és a Kárpát-medencei magyarságnak, amilyet keveset lehet, tudunk felmutatni.

– Milyen adatok alapján merült fel, hogy itt lehet, Aradon a tíz kivégzett az aradi temetőben?

– Péterszabó Ilona könyvében, amely a per akkor még életben maradt tagjaival készített beszélgetésekből áll össze, van hat vagy hét változat arról, hogy hol lehetnek az áldozatok – neki mondják különböző interjúalanyai, hogy mit tudnak vagy gondoltak arról, hol végezték ki és hantolták el őket. De ezt úgy kell kezelni, mint a folklórt, a bebörtönzöttek évek után ezt hallották, azt hallották, ez egy ilyen bodrozódó valami. Gyakorlatilag lehetetlen eldönteni, hogy kié az igaz vélemény. Temesvárról, Temesságról, Jilaváról, Zilahról? stb., meg természetesen Aradról esik szó. Mi minden felmerült, hogy hol végezték ki őket! Végül egy alkalommal, amikor jó pár éve Aradon előadást tartottam, odajött hozzám egy albínó típusú idős úriember, akire én még gyerekkoromból emlékszem a strandról. Félrehívott és elmesélte, hogy fiatalkorában, 40-50 éve – nálam tizen-huszonévvel lehetett idősebb – egy akkor Aradon tisztségben lévő aradi belügyérrel (rendőr vagy szekus, már nem emlékszem, de Gluvacovnak hívták) járt az Alsótemetőben, a főúton, s egy adott pillanatban ez a belügyes mondta neki: nézz csak oda, látsz-e ott valamit? – s egy adott helyre mutatott. Odanézett, de semmi különöset nem látott, mire megszólalt a belügyes: oda vannak eltemetve. Ez az egyedüli konkrét adat (Gluvacov valószínűleg részt is vett a kivégzésen), ami hitelt érdemlő. Aki ezt nekem elmondta, annak semmi érdeke nem fűződött ahhoz, hogy hamis nyomra irányítson, ráadásul annak a szekusnak-rendőrnek sem állt érdekében akkor már újabb legendát teremteni.

– Mikor kezdődött el ez a kutatás?

– Három vagy négy éve először a túlsó parcellán kezdtünk el dolgozni, mert úgy logikáztam, hogy arról lehet szó – de utóbb arról a területről kiderült a felmérések során, hogy szóba sem jöhet, hogy az a szegények temetője volt – amúgy nyilvántartás nincs róla, ilyenek csak a hatvanas-hetvenes évektől vannak. Tavaly kezdődött el itt a felmérés, ahol most vagyunk, mert ez volt a logikusabb.  

– Tömegsírra számítanak?

– Igen, de az az igazság: fogalmunk nincs arról, hogyan lehettek eltemetve. Tízen egymás mellé, vagy „tömegsírba”, netán kettesével... Erre nincs semmilyen utalás. Amúgy tudjuk, hogy ez volt az az ’56-os per, amelyben a legtöbb halálos ítéletet kimondták.

– Miért fontos az, hogy a Szoboszlay-ügy és a halálos áldozatok ügye, sírjuknak megtalálása a köztudatba kerüljön?

– A perről tudunk, Tófalvi Zoltán például komolyan nekifogott a feldolgozásának, fordításban is kiadta az anyag egy részét, de… Lényegében két dolgot kell tudni, amit én az utóbbi időben próbáltam tisztázni: az hazugság, hogy ők katonai felkelést próbáltak szervezni, a második, ami eleve megkérdőjelezi ezeket a súlyos, sőt halálos ítéleteket, hogy ők békés úton akarták megváltoztatni a rendszert. Szoboszlaynak fennmaradt kb. 300 oldalnyi írása, ami egy csodálatos rendszerellenes szöveggyűjtemény. Papként próbálta tenni a dolgát, amíg lehetett, amíg rájött arra, hogy ez nem elégséges, és akkor azt mondta: ezen már csak politikai úton lehet változtatni. Egyesek erre azt mondják, milyen naiv és idealista. De hát ki tudta akkor, hogy mi mennyi ideig tart? Gyakorlatilag az írásai politikai szemlélete kialakulását követik elméleti szinten, tehát gyakorlatilag egy politológiai kézikönyvnek is nevezhető ezek együttese. Ezekkel a szövegekkel eddig soha senki nem foglalkozott. Ez a másik dolog, ami miatt Szoboszlayra fel kell tekinteni – én azt mondom, hogy a háború utáni magyar értelmiségi kisebbségi politikának ő az egyik legkiemelkedőbb figurája. Messze többre lenne érdemes, miközben nem kevesen figyelembe venni se akarják. Gyakorlatilag egy mártír. Most avatták boldoggá Brenner János papot, Szoboszlayt ugyanúgy holnap mártírrá lehetne nyilvánítani.