Hosszú, dolgos élet mérlege

Az ágyai, 88 éves Felföldi Károly gyermek- és fiatal korában minden ünnepnap alkalmával bált szerveztek az akkor még községi rangú településen, ahol a kiskorúakat nem engedték a kocsmába. 

Onnan nem csak a kocsmáros, hanem a vendégek is kiutasították őket. Soha nem felejti: 1940. áprilisában, amikor megkapták a román behívót, Ágyáról 14-en indultak el Nagyszalonta felé, hogy átszökve az Erdélyt akkor kettészelő román–magyar országhatáron, mentesüljenek a katonai szolgálattól, ami a frontszolgálattól is mentesített volna. Két idősebb ember vezetésével indultak a nagy kalandra, csakhogy a sötétben eltévedtek, Nagyszalonta előtt addig bolyongtak a mezőn, mígnem román határőrökbe ütköztek. Mindnyájukat elfogták, megmotozták, elvették az irataikat, a pénzüket, majd bekísérték Sümegre, ahonnan a temesvári katonai törvényszékre szállították őket. Gyorsított eljárással 8-8 évi börtönbüntetésre ítélték mindnyájukat. Előbb Temesváron, majd a Bukarest szélén lévő Văcăreşti, továbbá Ocnele Mare, Belényes, Arad, Nagyenyed börtöneiben raboskodtak, de Argeş megyei erdőirtáson is dolgoztak. A favágás kiadós koszt mellett is emberpróbáló munka, lőrével a gyomorban viszont kész kínszenvedés. Hármanként alkottak egy-egy csapatot, fejszével, fűrésszel vágták, hasogatták a fát. Reggelente egy kis puliszkával kezdtek munkához, délben újra puliszkát, esetleg főtt paszulyt kaptak. Addig viszont nem számíthattak az esti puliszkára, amíg fejenként egy-egy köbméter hasogatott, glédába rakott fát fel nem tudtak mutatni. A meredek hegyoldalon külön fortélya volt a fadöntésnek. Amikor az sikerült, levágták a gallyakat, a törzset méteresre fűrészelték, majd a közel 3 kilométer hosszú, deszkából ácsolt, birkafaggyúval síkosított csúszdán eresztették le a hegy lábához, ahol elhasogatták, majd a hasábfákat összerakták köbméteres kupacokba. Mivel a kisvasút elég messzire volt, a csúszdát állandóan költöztetni kellett, hogy a két vége minél közelebb legyen a kivágandó fákhoz, illetve a kisvasúthoz. A síkos csúszdán félelmetes sebességgel rohantak alá a méteresre fűrészelt fatörzsek, amelyek a végcélba érve akkorát durrantak a vályú végéhez állított farönkön, hogy néha hajításnyira is elrepültek. Szinte csodával határos módon nem történtek komoly balesetek az ágyai, nagyzerindi, bélzerindi és vadászi elítéltek között, akik maguk között beszélhettek ugyan magyarul, de a napi köbméter fát feltétlenül ki kellett fejenként termelniük, ha igényt tartottak a vacsorára, amelyikben olykor a puliszkához ujjnyi méretű halakat is adtak kóstolóba. Ennek ellenére mindig farkaséhesek voltak. Mintha most is látná, ahogy a szakács a kondérból a konyhaasztalra öntötte, majd kétujjnyi vastagságúra elnyújtotta a forrón gőzölgő puliszkát, amit soha nem szeretett, mégis az utolsó morzsáig megette a részét. Amikor az asztalon kihűlt, egy késsel egyenlő szeletekre vágták, hogy ki lehessen osztani az emberek között. Szerencséje volt az apjával, aki a munkatelepen olykor meglátogatta, így sikerült kipuhatolnia, hol kell megkenni a fia sorsának nyikorgó kerekét, hogy azt Aradra hozassa, megkímélje a kemény munkától.

18 havi favágással tarkított raboskodás után valakinek a sugallatára az elítéltek kérvényezték, hogy román katonaként az első vonalban harcolhassanak. Két hét múlva mindnyájan szabadok, vagyis katonák lettek, besorozták őket kiképzésre. Mikorra azonban befejeződött volna a kiképzésük, 1944. augusztusában megtörtént a fordulat. A front azonban Magyarország felé haladt, ezért az erdélyi magyarokat itthoni katonai szolgálatra rendelték.

Miután Berlin elestével véget ért a háború, őt is hazaengedték, művelhette a család 5 hektár földjét a kollektivizálásig, amikor mindent elvettek, a felszerelést, a lovakat is. A téeszben a feleségével együtt rengeteget dolgoztak, beadott javaikért a rendszerváltás után kaptak 5800 lej értékű kárpótlási jegyet, amivel beléptek a kisebb társulásba. Annak az elnöke a kárpótlás fejében a téeszből mezőgazdasági gépeket kapott, amelyeket egyenként eladott, az ő vagyonrészük viszont elveszett. A társulás azóta feloszlott, vagyonából már csak a birkakolna maradt, annak a jogi helyzete azóta is tisztázatlan. Lényeg, hogy a társulás többi tagjával együtt a maguk vagyonrésze is köddé vált, az 5 hektár föld kivételével.

Hogy mikor volt a legjobb világ?

Károly bácsi szerint most élik azt, mivel egész életükben keményen dolgoztak, semmi pénzért. Most viszont a feleségével, a 80 éves Máriával együtt 1300 lej nyugdíjuk van, velük lakik a 92 éves nővére Róza is, akivel 56 éve laknak egy háztartásban. Ez idő alatt voltak ugyan kisebb ellentétek a sógornők között, de végül mindig szót tudtak érteni. Jól meglennének, csakhogy az utca felöli szobát nem lehet lakni, a falat egy kőműves több helyen átfúrta, majd vastag drótokkal rögzítette a gerendákhoz, nehogy az utcára fusson. Hosszú életük során nemcsak a fiuk, Károly, hanem az unokájuk is felnőtt, sőt két dédunokájuk is született, mindnyájan Ágyán laknak.

Róza néniről nem véletlenül alakult ki jó vélemény, hiszen vasárnap délelőtt a húslevesbe gyúrta a tésztát, mint minden vasárnap.

Tőle a hosszas megértés titka felől érdeklődtünk, de csak jóságosan mosolygott, hiszen nincs annak külön fortélya, csak nem kell kötekedni.