Itt a tavasz... az emberiség tavasza?

Ha a Kedves Olvasó netalán-tán nem tudná – persze tudja –, a tavasz (idén március 20-án bekövetkezett) érkezését bizonyos ősi jelekhez, eseményekhez kötjük: a gólyák megjelenéséhez, például. A fecskék megérkezése újabb, a tavasz szempontjából mondhatni végső állomás.

Ha már a fecskék is megjönnének (kb. április közepén), a „hivatalosan” bekövetkezett kezdés után itt volna a tavasz, mondják ősidők óta – az új remények időszaka.

Nemzetközi politikai vonatkozásban az idei tavasz, sajnos, kevés jóval kecsegtet március idusán, meg utána.

Háborúk zajlanak Európában és a Közel-Keleten, emberek százai, ezrei halnak meg naponta, dollármilliók százai, ezrei vesznek el a semmiben. És nem látni, hol a vége. 

Hát normálisak vagyunk mi, emberiség?

Ez erősen vitatható, vannak azonban vitathatatlan tények.

Az egyik: március 18-án, szerdán, Sándor napján lapunk kedves barátja, tudósítója, dr. Czuth András borosjenői állatorvos, ornitológus lakókörzetében – a borosjenői Bălcescu utca sarkán, este felé – megpillantotta (és lefotózta) a régi fészkére leszállt gólyapárt. 

A gólyák hűséges párválasztók, „holtomiglan holtodiglan” tart a kapcsolatuk. De Dezsőházán, meg másfelé is látott visszatért gólyákat: némelyik fészken csupán egyet – általában a hímek jönnek hamarabb, rendbehozandó a tavalyi családi fészket, szükség esetén megküzdeni az arra ácsingózó betolakodóval.

Sándor, József, Benedek idén – az ősi rigmusnak megfelelően – zsákkal hozták a meleget. Nem biztos, hogy örülnünk kellene az abnormális helyzetnek, sőt biztosan nem.

Mindenesetre a gólyák ide, az ország nyugati részébe megérkeztek, annak reményében (noha ki tudja, mit gondol egy gólya?), hogy fel tudják nevelni a következő nemzedéket.

Bár a mai, ifjú ember-nemzedék is tudná, legalábbis remélné, hogy fel tudja nevelni utódait, a következő nemzedéket.

***

Tavaly november közepén írtunk (kiváló külső munkatársunk jóvoltából) arról, hogy Borosjenő környékén egy gólya ősszel „ottragadt”, mivel szárnysérülése miatt nem tudott a többiekkel délebbre vonulni.

A tél folyamán (a „szokatlanul nagy hideg” után) megkerestük munkatársunkat, aki fotóval alátámasztottan igazolta: a szegény sérült madár  jó egészségben megvan, a környéki halastóban talált a fennmaradásához szükséges táplálékot. Most közöljük: a tavaly ősszel ittragadt gólya túlélte a telet, s manapság, talán, hozzá való, özvegyen maradt párt keres. 

Az élet él, és élni akar.