Jó diák, rossz diák

Heves vitákat szült – mind a televízióban, mind különböző internetes fórumokon – az oktatási tárca legújabb javaslata, mely szerint teljesítményük alapján rangsorolnák a diákokat. 

Az elképzelést tulajdonképpen Oana Badea, a közoktatásért felelő tanügyi államtitkár fogalmazta meg egy interjú során, majd futótűzként terjedt el a médiában, s az érintettek között. Az államtitkár szerint a „képességfelmérés” már az első osztályban elkezdődne, a diákokat kiváló, közepes és gyenge kategóriába sorolnák. Mindezt a következő tanévtől. Az indoklás: az új módszerrel megelőzhetnék, hogy olyan diák kapjon jó minősítést, aki nem érdemli meg. Az idei érettségin született katasztrofális eredmények ugyanis rámutattak arra (is), hogy rengeteg olyan diák bukott meg, aki addig kiváló eredményeket produkált az iskolai évek során. Oana Badea államtitkár a Realitateának azt nyilatkozta: az iskolai teljesítmények túlértékelését szeretnék elkerülni a diákok kategorizálásával.

Megkérdeztünk néhány tanügyi szakembert, mi a véleménye a javaslatról?

Leib Gáspár-György tanító ellenezné a kezdeményezés bevezetését az elemi oktatásban. – Vannak esetek, melyek szerintem az elemi oktatásban nem jellemzőek, hogy a tanár akár „bosszúból”, akár „köszönömből” értékeli a gyermek tanulmányi eredményeit, s ennek az idei érettségin itták meg a levét a diákok. Differenciált oktatás már folyik az iskolákban, csak most meg is pecsételnék a gyermeket, hogy az gyenge, közepes vagy kiváló képességű. Nem lehet, nem szabad egy kicsi tanulót csak annak alapján besorolni, amit aznap a teszten bemutatott. Sokat számít(ana) a tanító véleménye, tudatossága, de legfőképp a gyermek szüleihez való nyíltsága és nyitottsága. Ilyen szintű kategóriákba osztások, ha jól tudom, más országokban már léteznek, de csak VI. vagy VII. osztálytól kezdődnek, s ennek megfelelő „A” vagy „B” szintű vizsgákra jogosultak a tanulók – nyilatkozta.  

„A tanárok jelentős hányada érdemtelenül jó minősítést ad a diákoknak”

Király András (RMDSZ) Arad megyei tanügyi államtitkár a Nyugati Jelen megkeresésére elmondta: az új tanügyi törvénynek vannak olyan előírásai, melyek lehetőséget adnak a kétévenkénti felmérésre, úgymond egységes tesztek alapján. Ennek függvényében rangsorolni iskolákat azonban nem célravezető. – Egy pedagógus nagyon sokat dolgozhat, ha a gyerekanyag olyan, amilyen. Ilyen esetben megpróbálják a gyermeket felzárkóztatni. Nem értem, hogy a jegyek alapján miért kapna az iskola például egy közepes szintű besorolást, amikor a pedagógusok kidolgozzák a lelküket – vélekedett az államtitkár, aki szerint a javaslat jóváhagyásával a nagyvárosi, felszereltebb iskolák járnának jól, ahol a szülők zöme rendszeresen korrepetáltatja gyermekét. Ilyen alapon pedig nem lesz korrekt az a kép, amit egy adott tanintézményről kialakítanak. A szórványban egy ilyen „rostálás” miatt eleve hátránnyal indulnának az iskolák. Különösen olyan vidékeken, ahol a szülőknek és a gyermekeknek túl sok választásuk nincs. – Mit csinál majd az a szülő vagy diák, aki megtudja, hogy az ő (egyetlen) iskolájára valamilyen felmérés vagy szabályzat alapján azt mondták, hogy gyenge? Nem hiszem, hogy ez a módszer egy általános oktatásban produktív lenne. A tanfelügyelőségeknek, módszertani felelősöknek az kellene legyen a feladatuk, hogy ellenőrizzék, folyik-e megfelelő munka az iskolákban. Nem hiszem, hogy ezen áll a román oktatás színvonalának az emelése. A román oktatás felemelkedését onnan kell kezdeni – és erre az új tanügyi törvény lehetőséget ad –, hogy egy könnyített programot vezetünk be. Nem lehet a kötelező tíz osztályt megvalósítani, ha egy magas szintű tananyagot nyomunk le a diákok torkán. Aki tanulni akar tovább, az megteheti, de egyformán terhelni a gyerekeket nem lehet.   

Raáb Judit aradi pszichológus úgy véli, „a beskatulyázás semmilyen körülmények között nem hozhat létre egy serkentő tanulási légkört”. – A már kiskorban bekövetkezett besorolás egy gyenge teljesítményű kategóriába azt a tudatot keltheti a diákban, hogy ő csak ennyire képes. A rászabott keretet úgy érzékelheti, mint egy határt, amit még véletlenül sem képes, esetleg szabad átlépni. Így minek is fektetne több energiát a tanulásba? Sőt, ha esetleg megkapna egy jól megérdemelt 10-est, „kivizsgálást” indítanak ellene és ezzel még jobban kétségbe vonják a teljesítményét. Ez abszolút demotiváló. A képességfelmérésnek az lenne a célja, hogy rávilágítson arra, melyik a diák erős oldala. Miből jobb, miből gyengébb és milyen szintről indul a fejlődésben. Ez csupán a tanár szempontjából értékes információ, ugyanis innen kiindulva tudja fölépíteni tanítási stratégiáját. Ennek első osztályban csakis informatív jellege lehet és semmiképp sem válna előnyére a gyermeknek, ha már ebben a korban megkülönböztetésben lenne része. Pszichológusként és tanárként is sokat dolgozom azon, hogy a diákokkal megértessem és éreztessem: mindenkinek megvannak a saját értékei, legyen az illető jó vagy rossz tanuló. Az ilyenfajta besorolás nagymértékben gátat szabhat a diák egészséges önérzetének és önbecsülésének kialakulásában, közvetlen hatással bír a társaihoz való viszonyulására. Tényként kell elfogadnunk, hogy a tanárok jelentős hányada érdemtelenül jó minősítést ad a diákoknak, a helyzet kialakulásáért pedig egyaránt felelős az intézmény, a szülő és – nota bene – a diák is!

„Nem elvárni, hanem kiérdemelni kell a kitűnő bizonyítványt!”

Szabó László tanár szerint az év eleji felmérést eddig is alkalmazták a pedagógusok. – Amennyiben a felmérő eredményei hiányosságokat mutatnak, a tantervi elvárásoknak megfelelően a tanár olyan célokat tűz ki, amelyekkel a gyenge minősítésű gyermek is eljuthat a megfelelő, elvárt szintre. Addig persze nem kaphat jó minősítést. Ha azonban annyit javul, ahogy azt célként tűztük ki a követelmények szerint, megkaphatja a jó minősítést is. Ez elemi pedagógiai elv. Az államtitkár asszony nem rangsort akar felállítani, mindössze diagnosztikus tesztek alkalmazását javasolja, amelyek a módszertani cselekvés irányait jelölik ki. Hogy mennyire befolyásolja a fejkvóta a tanár engedékenységét? Tanárként, szülőként csak azt tudom mondani, kérdezni: hol van több gyerek, a Moiseban vagy a Coandában, a gáji iskolában vagy a 21-esben? Az igényesség, ha korrektséggel, igazságossággal társul, nyerő az indokolatlan engedékenységgel szemben. Persze, hogy már az elsőben el kell kezdeni, de ezt a tanítók nagyon jól tudják, és folyamatos kapcsolatban állnak az óvó nénikkel. A képességek felmérése nagyon is fontos elsőtől kezdve. Ha felelős pedagógusként kezeljük ezeket az elvárásokat, semmiféle megkülönböztetés nem származhat belőlük – érvelt a pedagógus.

Cirják Izabella-Márta tanító úgy gondolja, az elemiben nincs helye a kategorizálásnak, hisz a gyerekek még túl kicsik, négyévente pedig egyre nagyobb különbözőségeket hoznak befogadóképességben, hozzáállásban, készségekben, viselkedésben. – Csak egy konkrét példa: K-nak többnyire jó minősítést kellett adnom rajzból szinte mindig a két év alatt. Nem szeret festeni, ezért elhamarkodja, elmaszatolja, sok esetben el sem hozza a felszerelését. Amikor a mozaik témában dolgoztunk, nem hittem a szememnek. Mérnöki pontossággal megszerkesztett rajz után logikusan, szimmetrikusan használva a színeket, remekművet alkotott. Már láttam magam előtt a későbbi tervezőmérnököt, aki nem lesz festő, nem lesz esetleg biológus vagy fizikus sem, de az is meglehet, hogy elismert, jól fizetett bútorasztalos válik belőle. Ilyesmi az elemiben bármikor, bármelyik gyermekkel, bármelyik tantárgyból megtörténhet, hiszen, mint már említettem, a gyermek is, a tanító is a felfedezések útját járja, alapozunk. Vannak későn érő gyermekek, akik esetleg gátlásosabbak lévén csak később nyílnak meg – mondta a tanító, aki szerint ha mégis kategorizálni kell már elsőtől, akkor az legyen legalább négy vagy öt szintű, a tantárgyakat pedig nem szabad egy kalap alá venni. – Kötelezném az óvodát legalább 5 éves kortól, onnan pedig az „iskolaérett” igazolást iskolába lépéskor. Fontos lenne a szülői társadalom azon álláspontján változtatni, mely szerint csak az iskola felelőssége a gyermekből szorgalmas, becsületes embert faragni, ugyanakkor elfogadni azt a tényt, hogy nem minden gyermek egyformán jó képességű, ezért megadni a lehetőséget, hogy hamarabb kiszálljon, ha úgy érzi, erejét meghaladja a követelmény. Legyen legalább kétszintű az érettségi, hogy minden gyermek eldönthesse, akar-e tovább tanulni, vagy sem és ne legyen „kötelező” a főiskola vagy egyetem, mondván, hogy ha pénz van, a diploma is „meglesz”. Sok évvel ezelőtt egy anyuka  arra kért, „szépítsek” gyermeke átlagán. Megkérdeztem, miért, mire ő általánosított, mondván: Hiszen ők még kicsik, elvárják. Erre én azt feleltem, hogy nem elvárni, hanem kiérdemelni kell a kitűnő bizonyítványt!