Kisperegen kipróbálták

Dr. Túsz Ferenc egyetemi tanárral, az Aradi Vállalkozói Központ elnökével visszatekintünk az elmúlt évi tevékenységére, ugyanakkor a megyei anyanyelvű oktatás hatékonyságának a növelésére az általa kidolgozott módszert is érintjük.

– Elnök úr, mivel a megyebeli anyanyelvű oktatásunk elsőren­dű, talán kezdjük munkájának ezzel a vetületével.– Pellegríni Miklós helyettes főtanfelügyelővel néhány évvel ezelőtt összeállítottunk egy megyei magyar tanügyi stratégiát. Arról eleinte sokat beszélgettünk, de semmit nem tettünk érte, ezért tavaly azt mondtam: a sok beszéddel nem haladunk, próbáljunk meg tenni is valamit! Mivel édesanyám kisperegi származású, Pellegríni úrral kimentünk oda. Összegyűjtöttük a gyermekek szüleit, akiknek elmondtuk: az új oktatási stratégia lényege az lenne, hogy a tanórák után a gyermekek ne menjenek haza, hanem maradjanak az iskolában. Ott egy könnyű ebéd és közös játék után a tanítók vagy tanárok felügyelete mellett közösen elkészítenék a házi feladatokat, illetve megtanulnák a másnapra feladott leckéket. Utána a gyermekek zsebre tett kézzel hazamennek, még játszanak vagy tévéznének egy keveset, majd lefeküdhetnek. Reggel viszont felkészülve, nyugodtabban mehetnének iskolába. Az újszerű elképzelés több szempontból is fantasztikus, sajnos nem én találtam ki, hanem Harkányban ismerkedtem meg vele. Azért fantasztikus, mert az eredeti elképzelés szerint a gyereknek otthon nincs segítsége a házi feladat elkészítésében, mert a szülők már bizonyára elfelejtették az anyagot vagy nincs idejük rá. Éppen ezért másnap reggel a gyermek stresszesen megy iskolába, mert nem készítette el a házi feladatot, de nem is tanulta meg a leckét. Elkezdi utálni nem csak a problémás tantárgyakat, hanem az iskolát is.

– Milyen korú gyerekekkel foglalkoznának?

– Mivel Kisperegen sajnos már csak elemi iskola működik, velük foglalkoztunk. De ha e módszer komolyan beindul, akkor már a szülők sem adják felső tagozatba a nagyperegi román vagy a pécskai magyar nyelvű gimnáziumi iskolába, hanem perspektívája lehet a felső tagozatnak a kisperegi újraindítása is. Ez a szülőknek is érdekük lenne, mert megspórolják egy csomó pénz mellett a gyermekeikkel való rendszeres leckekészítést, tanulást is. 

– De hát a délutáni felkészítővel foglalkozó pedagógust, illetve a gyermekek uzsonnáját is meg kellene fizetni, de honnan?

– Elképzelésem szerint, ahol magyar nyelvű iskola működik, ott RMDSZ-szervezet is létezik, ezért a felkészítővel adódó költségeket próbálják a helybeli költségvetésből fedezni. Jelenleg úgy néz ki, hogy a kisperegi elképzelés beindult, mert az RMDSZ megyei vezetősége a programhoz pénzt ígért. Vagyis catering-módszerrel nemcsak a gyermekek, hanem a felkészítő pedagógus is megkapná az ebédjét, illetve utóbbi fizetés-kiegészítésével együtt. Ide kívánkozik: a pedagógus nem azért lesz ott, hogy elkészítse a gyermekek házi feladatait, hanem, hogy felügyelje, illetve szükség esetén segítsen a házi feladatoknak az elkészítésében.

– Kisperegen hány gyermek venne részt a tervezett felkészítőben?

– 12 gyermek érintett, de további 2 is jönne, ha az étkezésüket is fedezzük. A napokban várjuk a kolozsvári jóváhagyást, ami nem kis összeg, ugyanis a gyermekek uzsonnája és a pedagógus javadalmazása havonta közel 3 ezer lejt tenne ki, mintegy 9 hónapon át. Úgy gondoltam: kell lennünk annyira erőseknek, hogy az érdekvédelmi szövetség, a helybeli önkormányzat, illetve az ott tevékenykedő vállalkozók közösen bevállalják az anyanyelvű oktatásunk hatékonyságának a növelését. A jó példa ragadós lehet

– Más településeken igényelnék-e a jelzett délutáni felkészítőt?

– Az ötletre Simonyifalváról is pozitív visszajelzést kaptunk, meghívtak, hogy menjünk ki, és a helybeli viszonyok alapján tervezzük meg a délutáni felkészítőknek a beindítását. Ha Kolozsvárról pozitív visszajelzés érkezik, kimegyünk, és ott is megvitatjuk a délutáni felkészítők beindítását. Ennek más előnyei is lennének, mert ugye Arad megyében az iskoláinkat nem lehet a Moise Nicoară Főgimnáziumhoz hasonlítani, ahova szelektíven iratkozhatnak be a jó képességű tanulók. Nálunk a legokosabbtól a középes képességű diákokig – akik valamilyen okból megutálták az iskolát – mindenkinek helyet kell biztosítanunk. Ha több helyen beindul a délutáni felkészítő a napközben oktató pedagógusok közreműködésével, mivel ismerik egy-egy osztálynak a struktúráját, aszerint taníthatnak. Azoknak tudniuk kell, hogy a legokosabbtól, a leggyengébbig mindenkivel meg kell értetni valamilyen szinten a tananyagot. Mert ha a leckét túl magas színvonalon adják le, csak a legjobbak értik meg, ha viszont a leggyengébb diákhoz mérik, akkor az okosabbak unatkoznak. Tehát ez egy óriási kihívás a pedagógusaink számára. Ezt magamról tudom, mert amikor tanítottam, megkerestek a szülők a kéréssel: mérnök úr, kérjük, segítsen, mert a gyerekek nem értik a matematikát. Azzal kezdtem, hogy tesztet készítettem, amelyben a legkönnyebbtől a legnehezebb feladatokig minden szerepelt. Az elemzéskor megtudtam, hogy a falból melyik téglák hiányoznak. Tehát arról a szintről két lépcsővel lejjebb mentem, és olyan feladatot készítettem, amelyet egy-egy gyerek meg tudott oldani. Messze volt ugyan az elvárt tudástól, de meg tudta oldani, volt sikerélménye, ezért megszerette a matematikát. Igaz ugyan, hogy ezt a szülők csak később észlelték, mert egy ideig azzal kerestek meg: mérnök úr, a gyerek még mindig négyest kapott, és nem tudta megoldani a házi feladatát. Én viszont azt válaszoltam: fokozatosan fog menni, egyelőre megszerette az alacsonyabb színvonalú matematikát, amelyben fejlődik. Az eredmények későbbre várhatók. Úgy is lett, mert az addigi négyes átlagból, év végére hatos, hetes született. Ez egy kitartó, türelmes munka, hiszen a házat sem lehet máról holnapra felhúzni, hanem megfelelő idő alatt bele kell építeni a szükséges alapanyagokat.

– Miért nem ezzel kezdték az oktatási stratégiát?

– Jó kérdés, mert nekem is fáj, hogy mindezt csak megbeszéltük, de nem mentünk ki minden magyar nyelvű iskolába. Az ismertetett délutáni felkészítő a Csiky Gergely Főgimnáziumban is működik, amelyen tudtommal főként a bentlakó diákok vesznek részt.

– Az elképzelés valóban jónak tűnik, de Kisperegen túlmenően máshol is próbálták életbe ültetni?

– Sajnos, nem, főként azért, mert nem volt hozzá pénz. Ha azonban magam egy olyan gazdálkodó lennék, aki 500-600 hektár termőföldön gazdálkodnék, bizonyára lenne pénzem is, hogy a településemen támogassam a jelzett felkészítő programot. Gondolom, egy-egy magyarok lakta faluban több nagygazda is tevékenykedik, ezért ha összeülnének, és megbeszélnék, még tán pályázni is próbálkoznának, nem hiszem, hogy ne kerülne hozzá elegendő pénz…

– Próbáljunk számolni: egy gyermeknek havonta hozzávetőleg mennyibe kerülne a délutáni étkezés?

– Nem lenne túl drága, hiszen egy gyermeknek elegendő catering ebéd 5-6 lejbe kerülne, az havonta nagyjából 100 lej, nagyjából ugyanannyiba kerülne a felkészítő pedagógusnak a juttatása is. Szerintem támogatás nélkül is megérhetné a szülőknek a biztonságtudat: a gyermekük megebédelt, illetve felkészült a következő napi órákra. Nekem ugyanis van két unokám, akikre rendkívül büszke vagyok, de ha a lányom, vagyis az anyjuk nem nézi velük át, nem készítik el együtt naponta a házi feladatokat, nem mehettek volna másnap nyugodtan, stresszmentesen iskolába. Ilyen család azonban kevés van. Távol áll tőlem, hogy elítéljem mindazokat, akiknek nincs elég idejük foglalkozni a gyermekeikkel. Mindenkinek megvan a maga gondja-baja. Azt is nagy hiányosságnak tartom, hogy nincsenek megfelelő tanácsadók, akik felvilágosíthatnák a szülőket a gyermekeikben rejlő hajlamok, tehetségek tekintetében. E témával külön kellene foglalkozni. Emlékszem, Ujj János nyugalmazott tanár valamikor foglalkozott vele. Szerintem meg kellene szervezni, hogy a legjobb mérnöktől a bármilyen szakmunkásig meg kellene hívni valakit egy-egy osztályfőnöki órára, ahol elmondanák, mért éppen azt a szakmát vagy hivatást választották. Mert nem szükséges mindenkinek mérnöknek, orvosnak vagy bármilyen felsőfokú végzettséggel rendelkező embernek lennie. Az életben nagy szükség van a jó szakmunkásokra is. Van olyan diákom, aki nem volt egy lángész, mégis három oklevéllel rendelkezik. Előbb kitanulta a hegesztést, utána mesterit szerzett, majd oklevelet a közgazdasági egyetemen. Az igazsághoz tartozik, hogy a fizető egyetemeken sokan szereznek oklevelet, amivel nem tudnak, mit kezdeni. Kolozsváron, de Bukarestben is vizsgáztattam hegesztésből az egyetemen. Az egyik doktorátussal rendelkező asszisztensnőt megkérdeztem: hogyan kell mérni a feszültséget? A kérdés 7–8. osztályos fizika, de fogalma sem volt róla. Ezzel együtt megkérdezte: Professzor úr, ha már ennyi pénzt kifizettem tandíjra, akkor kapok én is egy oklevelet? Erre azt feleltem: Igen lányom, de most nem…Mivel magam hegesztéssel foglalkozom, tudom: manapság, amit a hegesztés témában tanítanak, annak csaknem a fele közgazdasági vonatkozású anyag, mert a közgazdaságot oktató tanárok a rendszerben maradtak. 

– Szerintem térjünk át a másik tevékenységi területére, az Aradi Vállalkozói Központra. Ott milyen évet zártak?

– Sajnos eléggé foghíjasan vagyunk, de összetartunk, és évente próbálunk valamit szervezni azon kívül, hogy a világhálón meghirdetett pályázati lehetőségeket megpróbáljuk kihasználni. A gyulai vállalkozókkal többször szerveztünk közös programokat, de a járvány beálltával ezekre egyelőre nem kerülhetett sor. Január 20-án szervezzük az elmúlt évre vonatkozó beszámoló közgyűlést, amelynek a témáját nem akarom elárulni, de a sajtó képviseletében meghívom a részvételre!

– Köszönöm szépen a tájékoztatót és a meghívást!

– Én köszönöm a lehetőséget!