Közép-európai családnevek

Kovács, Horváth, Varga, Tóth, Nagy, Balázs, Molnár, Szabó, Lukács, Balog – ezek az egyik közép-európai ország leggyakoribb tíz családnevei. Bármennyire is meglepő, nem Magyarország adatairól van, szó, hanem Szlovákiáról. Kiejtésben 100%-ban azonosak magyar változatukkal, néhányat viszont a szlovák nyelv betűivel írják, annak szabályai szerint. Például a leggyakoribb családnevet Felvidéken Kováč-nak írják. A magyarországi lista nem sokban különbözik, sőt, a csehországi és a lengyelországi is érdekes hasonlóságokat mutat.

A Nemzetközi Visegrádi Alap kutatást végzett az említett országokban, abból a célból, hogy hozzájáruljanak a kelet-közép-európai országok közös gyökereinek feltárásához, hogy rámutassanak, milyen hasonlóságok és milyen kapcsolatok alakították a térség közös történelmét, és hogy mindez milyen összefüggésben lehet a térségben élők egyéni sorsával vagy családjának történetével. A visegrádi országok családnév-szótára létrehozásában a Cseh Tudományos Akadémia, a felvidéki nyitrai egyetem, a lengyelországi Poznan városában működő és Adam Mickiewicz nevét viselő egyetem nyelvészei működtek együtt a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) vezetésével. 

Az országonként leggyakoribb 20 családnevet a következő táblázat szemlélteti:

Foglalkozás- és eredetnevek

Közép-Európában a vezetéknevek a tizenhatodik században kezdtek kialakulni és a következő évszázadban terjedtek el a köznép körében. Általánossá azonban csak a tizennyolcadik század végén váltak, amikor II. József Habsburg császár rendeletben írta elő a kötelező családnév-viselést. Céljuk az egy-egy településen előforduló hasonló nevű személyek megkülönböztetése volt, mivel akkoriban aránylag kevés keresztnevet használtak, szinte kivétel nélkül keresztény neveket. Ezért a falvakban több István, János, Péter, Mihály, György stb. volt, akiket valamilyen módon meg kellett különböztetni. Európa közepén ugyanis nem terjedt el a skandinávokra, skótokra, írekre, spanyolokra és portugálokra jellemző patronímia, vagyis a fia jelentésű nevek. Az Anderson (Andrásfi), Nilson (Miklósfi), McAlistair (Sándorfi), Martinez (Mártonfi), Estevez (Sebestyénfi) és a hasonló fia jelentésű nevek már a kora középkorban kialakultak és általánossá váltak jóval az első ezredforduló előtt. De nem öröklődtek nemzedékről nemzedékre, például Peter Larsson Olaf nevű fia nem a Larsson családnevet kapta, hanem a Petersont, annak a fia pedig az Olafson családnevet viselte.

Akárcsak Angliában, Franciaországban, Németországban vagy Olaszországban, Közép-Európában inkább a foglalkozást vagy a földrajzi-nemzeti eredetet tükröző nevek jellemzőek, noha a Györffy féle, apára utaló családnevek is előfordulnak, de sokkal ritkábban.

Amint a táblázatból is kiderül, mind a négy visegrádi nemzetnél a foglalkozás-nevek a leggyakoriabbak. Magyarországon a Kovács a második leggyakoribb családnév, összesen 220 779 személy viseli, Szlovákiában viszont három változatban is előfordul a húszas élmezőnyben: első helyen szlovák írással, tizenegyediken magyar írással, tizenhetedikként pedig kicsinyítővel, a Kovácsik-nak kiejtett forma ugyanis kis kovácsot jelölt. Lengyelországban is két formában fordul elő az első ötben, a Kowalski kovács-mestert jelent, a kicsinyített Kowalczyk pedig kovács-inast. Szabók, Vargák, Molnárok, Mészárosok, Kerekesek (szlovákul Kollár), Dudások (szlovákul Gajdoš) stb. minden népnél nagy számba fordulnak elő. Csehország esetén érdekes a Novák/Novotny páros első, illetve harmadik helyezése, mindkettő az adott településre (főleg városba) újonnan érkezőt, vagyis betelepülőt jelentette, ami arra utal, hogy a cseheknél a földrajzi és társadalmi mobilitás jelentős volt történelmileg is. Főleg, hogy az igen gyakori Prochazka is vándort jelent. A második helyezett Svoboda kisebb méretű saját birtokán gazdálkodó szabad parasztot jelölte, a negyedik Dvorák (ejtsd: Dvorzsák) pedig tekintélyes birtokkal és udvartartással rendelkező földesurat jelent, a magyar udvar szó ugyanis a szláv nyelvű dvor-ból származik. A magyaroknál és szlovákoknál az ember testi adottságaiból (nagy, kis, balog, fekete stb.), a cseheknél viszont inkább a jellemére utaló tulajdonságokból kialakult családnevek gyakoribbak: Vesely vidám, jókedvű embert jelent (lásd a román vesel szót), Pospišil (ejtsd: Poszpisil) sietőst, izgágát, Pokorny pedig szerényt jelent. A testi adottságok (Kučera – Göndörhajú, Černy – Fekete) azért ott is szerepet játszottak a vezetéknevek kialakulásánál.

Név és nemzetiség

Fontosabb tényező volt azonban a nemzetiség, a Tóth, Horváth, Németh, Oláh és Rácz felkerült a magyar húszas listára, a Horváth, Tóth, Polák és Németh a szlovákiaira, miközben a cseheknél csak a Nemec, noha a Polák (sőt, azok kicsinyített, Nemeček, ejtsd Nemecsek, illetve Poláček változata) ott is elterjedt, ami egyértelműen a közép-európai népek jelentős történelmi keveredésére utal. Csupán a lengyeleknél ritka a nemzetiségre utaló családnév, de ott is előfordul. Nem is akárkinél: Böhm-nek hagyományosan a németek közé került cseheket nevezték, később, immár lengyel környezetben a névalak Bem-re változott, viselőjéből pedig lengyel és magyar hős lett!

Ami a közös gyökereket illeti, a négy visegrádi ország közül a leggyakoribb családnevek állománya Szlovákiában a legjelentősebb, a 200 leggyakoribb szlovák családnév közül 48 magyar, 6 cseh, 2 pedig német, vagyis összességében a 28%-uk idegen nyelvi eredetű, messze a legnagyobb arány a megvizsgált közép-európai országok között. A cseh és magyar családneveknek csupán 5-5%-a idegen eredetű, előbbieknél német és magyar, nemzetünknél pedig szláv és német eredetű. Lengyelországban a leggyakoribb 200 közül csak egy idegen, azaz német eredetű. Néha ez is kérdéses, a szláv nyelvek hasonlósága nyomán nehéz kimutatni a kölcsönös hatást. Sőt, a magyar esetén sem: a kovács szó egyértelműen szláv, onnan kerül a magyar nyelvbe, a Kovács nevet viszont nemzetünk színmagyarnak tekinti, noha a többi szláv nép egyöntetűen szláv névnek tekintené, magyarországi viselőiket pedig gyakran elmagyarosodott szlávoknak. Kovács névvel nem lehet magyar az ember, vélik sokan főleg Felvidéken és Csehországban (olykor más szláv országokban is), Nagy vagy Szabó családnevű ember viszont nem lehet szlovák, véli sok magyar.

Több Király, mint Nemes vagy Katona

Magyarországon csupán az első nyolc leggyakoribb családnév viselőinek száma haladja meg külön-külön a százezer főt. Az anyaországban például 221 409 Nagy magyar él, lényegesen többen, mint a Kiss/Kis magyarok (122 472, illetve 23 309) együttes csapata. Ezek alapján igen furcsa a „merjünk kicsik lenni” itt-ott felvetődő szemlélet. Egyéb érdekességek is vannak, a Papp-ok 49 511-es száma valószínűleg meghaladja a manapság Magyarországon tevékenykedő különböző felekezetek lelkészeinek együttes számát. A Török-ök 25 091-es csapata is lényegesen nagyobb, mint a muszlim vallású magyar állampolgárok száma. Arról nem is beszélve, hogy köztársasági államformája ellenére az anyaországban nem kevesebb, mint 17 989 Király él, de csak 17 387 Katona, 10 430 Nemes, 7756 Kurucz és 7660 Huszár!