Még egyszer a Kölcsey Egyesület dokumentumairól

Fekete Károly, az aradi Kölcsey Egyesület alelnöke a Magyar kultúra napján (január 22-én) tartott egyesületi közgyűlésen jelentette be: megvásárolták a Kölcsey első időszakára vonatkozó dokumentumokat. Annak idején beszámoltunk az akkor még friss szerzeményről, most kissé részletesebben visszatérünk rá.

Azzal kezdődött, hogy egy ismert aradi (magyar) személyiség jelentette a Kölcsey vezetőségének: tudja, hol vannak a kezdeti periódusra vonatkozó iratok, s az illető – 2500 euróért – hajlandó átadni azokat. Szinte gondolkodás nélkül igent mondtak, hiszen Arad kulturális életének becses dokumentumairól van szó. (Az „árut” előzőleg természetesen, nyilván felületesen, hiszen tekintélyes, nem könnyen áttekinthető anyagról van szó, megnézték, arra is figyelve, hogy nem származik-e levéltárból, könyvtárból stb., tehát „tiszta”). A vételárat pedig közadakozásból kívánták összegyűjteni.

Mivel egy nagylelkű szponzor egyből ezer eurót ajánlott fel, a vételár rövid idő alatt összegyűlt. Elismervények, nyugták készültek, s az iratcsomók rövidesen hivatalosan is az Egyesület birtokába kerültek.

Fekete Károly most arról beszél, mit is tartalmaz a ma is csak még nagyvonalakban ismert, mintegy 2500 lapot tartalmazó iratcsomag.

– Az egyesület első húsz esztendejének, a tulajdonképpeni „hőskornak” a teljes anyaga hiánytalanul megvan, az ülésekről készült jegyzőkönyvek, az év végi titkári és elnöki beszámolók – ez utóbbiak olyan 20-40 oldalas, kézzel szépen írott, tematikailag csoportosított dokumentumok. A kézirat bemutatásakor néhány dolgot majdnem találomra idéztem (például az ereklyemúzeum megalakításáról), annál is inkább, mert az Arad Megyei Múzeum az 1893-as dátumtól számolja megalakulását, s a tavaly decemberi ünnepségre bennünket, a Kölcsey Egyesületet is meghívtak, kitüntettek: mondhatnám a múzeum jelenlegi vezetősége, egyelőre legalábbis, a helyén kezeli a dolgokat, a Kölcsey szerepét.

Többen megkérdezték azóta, hogy a birtokunkba került dokumentumok „forradalmasítják”-e tudásunkat a Kölcsey Egyesületről.

Nem forradalmasítják, az 1880-as, -90-es években, az 1900-as évek elején az aradi sajtó jószerivel mindent megírt az Egyesületről. Kiderülnek viszont szép, érdekes részletek, amelyek átfogó képet adnak az akkori Arad magyar közművelődési életéről. Szerepel, például a jegyzőkönyvekben, a beszámolókban, hogy az aradi tanerők, tanárok milyen nagy számban és lelkesen vesznek részt az aradi közművelődési életben. (Bár ma is így lenne.) Megtudjuk, hogy az aradi múzeumnak, működésének első évében, illetve csak kilenc hónapjában (az ereklyemúzeum 1893 márciusában nyílt meg) 6900 látogatója volt. Ha ma nem volna ez Az iskola másként kezdeményezés,vajon hányan lennének? Mennyi lakosa is volt akkoriban Aradnak – ötvenezer? És a múzeumi belépő sem volt éppen semmi, de havonta egy vasárnapon a szegényeket ingyen beengedték (hogy ne maradjon ki senki érdeklődő a kultúrából), a diákok egy-egy felolvasásra, eseményre négyen mehettek be egy jeggyel.

A háborús időkben is voltak felolvasások – például Cholnoky Jenő 1916-os fellépésén megtelt a 2000 hely. (Akkoriban a széksorok szűkebbek, a székek kisebbek voltak.) El tudjuk képzelni, hogy ma egy felolvasáson – jöjjön akármilyen híres ember, tudós, irodalmár stb. – ennyien megjelenjenek? Sőt olyan sikere volt az előadásnak, hogy másnap megismételték, telt ház előtt! Az embernek eláll a lélegzete, hogy 1916-ban, háborús évben egy akkor talán 70 ezer lakosú városban ennyi embert meg lehetett mozgatni a kultúrával? Elképesztő.

De sok más érdekesség is kiderül a dokumentumokból.

Ilyenek vannak 1920 után is, de ez az anyag már távolról sem olyan rendszerezett, mint az első évtizedekre vonatkozó. Vannak levelek – Fischer Aladár, magánlevélben nem meri leírni Kolozsvárt: azt írja, hogy Clujba mentem. Leírja azt is, mennyit kellett mászkálni, rendőrségről a prefektúrára, meg vissza, napokig keresni az illetékeseket, amíg megkapták az engedélyt egy felolvasásra.

Ha merőben új ismereteket nem is hoz a kéziratköteg, jelentősen árnyalja, kiegészíti eddigi ismereteinket.

A kézirat további sorsáról

– Tárgyaltunk egy kolozsvári egyetemi tanársegéddel, akinek van már tapasztalata levéltári dokumentumok rendezésében (hozott is, mutatóba, referenciamunkákat). Belenézett az anyagba; szerinte a vidéki magyar közművelődési és társasági egyesületi élet nincs igazán feldolgozva (a budapesti igen), olyan egyesület meg pláne nincs, amely százvalahány éves alapítását követően ma is létezik. Neki is feltűnő volt, milyen kiterjedt kapcsolatokkal rendelkezett a Kölcsey Egyesület: Eötvös Loránd például meghívta az egyesületet, négy meghívót is mellékelve az Arany János-szobor múzeumkerti avatására, vagy meghívják az aradiakat az országos Mikszáth-ünnepségre.

Arad távolról sem volt provinciális (e státuszból mi is megpróbálunk kitörni).

A kézirat jövője

Valószínűleg a rendszerezett anyaggal kezdjük a feldolgozást, digitalizáljuk (hogy ne tegyük tönkre az eredeti kéziratot). Hatalmas munka lesz a begépelés. A nem rendszerezett iratokat megpróbáljuk majd időrendi sorrendben rendszerezni, utánanézünk a múzeumban, könyvtárban, levéltárban minden bizonnyal létező Kölcsey-anyagnak, hogy azt is feldolgozzuk, és 2021-re, a Kölcsey Egyesület fennállásának 140. évfordulójára kihozhassunk egy komoly egyesületi történetet. Van két évünk rá.

Tervezünk egy Kölcsey-képeskönyvet, a nagyobb közönségnek, máris van hozzá jó néhány érdekes sztori. Például, hogy Goldis János (sikertelenül) pályázott az egyesület tikári állására (a nyolcvan-valahányból 36 szavazatot kapott), és két múlva püspök lett; a vezetőségi tag Varjassy levelezett a vértanú-album kiadása kapcsán a Szentpéterváron élő Zichy Mihály (cári udvari) festőművésszel, és azt írta neki: az illusztrációin megörökített hóhér feltűnően hasonlít Őfelségére, Ferenc József császárra, s nem tudná-e kicsit módosítani...

A dokumentumok digitalizálása, feldolgozása, közzététele után – ahogy ezt már a Nyugati Jelen is megírta – azokat biztos helyre, a jövőre gondolva helyezzük majd letétbe.