Megjöttek a fecskék

Április 4-én, csütörtökön estefelé – a munkából hazafelé tartva, a villamoson – megcsörren a telefonom: kedves régi barátom, Czuth András állatorvos, lapunk hűséges olvasója, amatőr (természetesen ingyenes) megbízott ornitológus szakértője van a vonalban.

Mielőtt megszólalhatna, beléfojtom a szó: megjött az első fecske?

Igen a válasz, nem is lepődik meg igazán. 

Baráti megállapodásunkhoz híven (a Nyugati Jelen olvasóinak gyors tájékoztatása érdekében is) azonnal értesít a tavasz beköszöntét jelző madármozgások helyzetéről.

A madarak tudják, hány az óra – bár olykor még ők is melléfognak.

Nos, mint állatorvosként a terepet naponta járó ember, múlt csütörtökön délután az Arad megyei Kurtakér (Chier) helységben, majd a következő nap délelőttjén Világoson látott fecskéket.

Hogy ezek voltak, lennének-e az elsők vidékünkön, természetesen nem állítja.

De hogy most itt vannak, voltak, az tény.

S ha már megjelentek – általában két-három héttel a gólyák után jönnek – akkor kétségtelenül itt a tavasz.

***

Régi, kedves ismerős hölggyel utazom a villamoson, s mondom, a telefonbeszélgetést követő, téma hiányában kellemetlenül kínos szünetet kitöltendő, hogy megjöttek az első fecskék.

Megjöttek hát az ingyen-szúnyogirtók, válaszolja.

Igaza van.

Évszázadok óta a fecskék az emberiség jótevőinek számítanak: szúnyogok, más ártalmas rovarok-bogarak milliárdjait falták fel faj- (és persze saját) fenntartásuk érdekében.

A természet bölcsen elrendezte ezeket a dolgokat.

No de ha az ember erőszakosan beavatkozott? 

Tíz- és százezernyi példát sorolhatnánk, mi ennek a nem éppen áldásos következménye.