Lőfegyverrel megsebesítették szerdán Nyitrabányán (Handlova) Robert Fico szlovák kormányfőt – közölte Libos Blaha parlamenti elnökhelyettes. Robert Ficót életveszélyes állapotban helikopterrel a besztercebányai kórházba szállították. A feltételezett tettest őrizetbe vették.
Az eset a Pozsonytól mintegy 150 kilométerrel északkeletre fekvő város kultúrháza előtt történt, ahol Robert Fico kabinetje előtte kihelyezett kormányülést tartott, majd támogatóival találkozott. A rendőrség körbe zárta a helyszínt.
Sajtójelentések szerint a helyszínen három-négy lövés dördült, majd a Denník N hírportál helyszíni tudósítója azt látta, hogy a kormányfő testőrei felemelik Ficót a földről, autóba helyezik, majd elviszik. A Plus7Dní híroldal információi szerint Ficót a mellkasán és gyomrán érték a lövések.
A szlovák kormányhivatal sajtóosztályának közlése szerint a kormányfőt életveszélyes állapotban szállították a besztercebányai kórházba, az életmentő beavatkozás sürgőssége és az intézmény közelsége miatt oda, és nem Pozsonyba – írta a közleményre hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség. „A következő órák sorsdöntőek lesznek” – írták a szlovák kormányfő közösségi profilján.
A szlovák miniszterelnököt ért támadást azonnal élesen elítélték, sokkolónak nevezték szlovákiai vezető politikusok, többen pedig az állam elleni támadásnak minősítették. (Forrás: MTI)
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Hozzászólások