Méltó helyére került Maderspach Károly és Buchwald Franciska mellszobra

A dél-békési Dombegyházon talált otthonra Maderspach Károly  és felesége, Buchwald Franciska mellszobra. Ferenczy István neves magyar szobrászművész újraöntött reformkori alkotásait március derekán leplezték le a Maderspach család tagjainak és a helyi közösség szépszámú képviseletének jelenlétében.

„Végtelenül hálás vagyok a sorsnak és a Jóistennek, hogy  végre megvalósult ez a gyönyörű emlékhely. Mindig Deák Ferenc szavai jutnak eszembe, aki egyszer azt mondta Franciskának, hogy ez nem az az idő, amikor ő elégtételt kaphatna. És 25 éve tartó családkutatásunk alatt mindig arra törekedtünk, hogy ezt az elégtételt adjuk meg neki. Úgy gondolom, hogy a szobrok köztéri felavatása a koronája ennek az elégtételnek, most kerültek végre méltó, az őket megillető helyre” – fogalmazott a szoboravatást követően dr. Maderspach Katalin, Buchwald Franciska és Maderspach Károly ükunokája, aki bronzba öntette a magyar szabadságharcot önfeláldozóan támogató felmenői szobrait. 

A dombegyházi önkormányzat támogatásával, a Maderspach család adományaként felállított szobrok eredetijét Ferenczy István a 19. század kiemelkedő szobrásza alkotta, aki hosszú ideig tartózkodott Ruskicán, márványt keresve a magyar nemzeti szobrászat megteremtéséhez. Itt kötött ismeretséget a Ruszkabányán Bánya- és Vasműtársulatot működtető Maderspach Károllyal, és feleségével Buchwald Franciskával. Irántuk érzett barátságból 1840-ben megalkotta mellszobraikat, melyek azonban a családhoz hasonló hányatott sorsra jutottak. Károly szobrát még Franciska öntette meg vasból Ruszkabányán, és a családi feljegyzés szerint mind az öt gyermekük megkapta egy-egy példányát. Ám jelenleg egyetlen fennmaradt szobor ismeretes a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum gyűjteményében. A Franciskát ábrázoló szobrot 1909-ben öntötték bronzba, a családot ért 1849-es kegyetlen megtorlás 60. évfordulóján. A Ruszkabányán márvány foglalatba felállított mellszobor később megsemmisült. A bronzba öntéskor készített gipsz mintákat azonban a család tagjai azóta is kegyelettel őrzik, ezek alapján készülhettek el a bronzba öntött másolatok, melyeket dr. Maderspach Katalin biológus-festőművész, a házaspár Szegeden élő ükunokája Dombegyháznak adományozott azzal a kéréssel, hogy őrizzék tovább, helyezzék el méltóképpen és tegyék lehetővé, hogy az utókor leróhassa tiszteletét a magyar szabadságharcot önfeláldozóan támogató házaspár emléke előtt. 

Maderspach Károly és felesége a szabadságharc idején ruszkabányai vasgyáruk révén támogatta a magyar honvédséget, majd 1849 augusztusában menedéket nyújtottak a temesvári csata nyomán menekülő honvédeknek, és Bem tábornokot is házukba fogadták. Ezért Haynau, az osztrák seregek főparancsnoka koholt vádak alapján bosszút állt a családon. Buchwald Franciskát nyilvánosan megvesszőztette, a szégyen és meghurcoltatás miatt pedig Maderspach Károly a saját gyárukban készült mozsárágyúval lőtte agyon magát.  Ezt követően az öt gyermekével özvegyen maradt Buchwald Franciska a dombegyházi családi birtokra húzódott, ahol megnyugvást találtak. A településen mindmáig kegyelettel őrzik a család emlékét. 

Az újraöntött mellszobrokat is örömmel fogadta Dombegyház közössége. Mint kiderült ugyanis mindkét családnak szoros kötődése van e vidékhez, ahol jelentős területeket birtokoltak. E birtokok lekötésének jövedelméből biztosított anyagi fedezetet Buchwald Franciska a férje által tervezett karánsebesi híd megépítéséhez is, és később, 1849-ben itt talált menedékre, megnyugvásra a kegyetlen megaláztatást, súlyos veszteséget megélt özvegy. 

„A család számára is kiemelten fontos volt, hogy emlékük itt, közösségünk szívében kapjon helyet. Számunkra is megtisztelő, hiszen arra törekszünk, hogy településünk neves szülöttei, mint Balsaráti Vitus János tanár, lelkész vagy dr. Weil Emil orvos, illetve azok akiknek életük szorosan kötődik e településhez, mint a Dombegyház újratelepítését végző Marcibányi Márton, és életének utolsó éveit itt töltő Hollósy Kornélia, köztéri szobrok, intézménynevek által mind részeseivé váljanak az élő emlékezetnek, hogy tovább vihessük a tőlük kapott történelmi örökséget. (...) A 19. században a bánsági Ruszkabányán vasgyárat működtető kiváló kohász és műszaki szakember Maderspach Károly, valamint felesége, Buchwald Franciska nemcsak a gazdasági és társadalmi fejlődésért tettek sokat, hanem szívükben a szabadság eszméit is hordozták. A reformkor haladó gondolkodású polgáraiként szimpatizáltak az 1848-as forradalom eszméivel, amelyek a nemzeti függetlenséget, a polgári átalakulást és a szabadságjogok kiszélesítését hirdették.  A szabadságharc leverése után a megtorlások időszaka azonban ketté törte a család életét. A ma felavatott szobrok nem csak e két kivételes ember életének állítanak emléket, de annak a mély kötődésnek is, mely településünket beleszövi nemzetünk történetébe” – fogalmazott Dinyés Ildikó polgármesterasszony, köszönetet mondva a nagylelkű felajánlást tett Maderspach család tagjainak. 

A szoboravatást megelőző emlékünnepségen felszólaltak a kistérség politikai elöljárói és intézményvezetői is, valamint dr. Csorba László történész, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója, aki az 1848–49-es történelmi emlékhelyek hajdani felkutatása kapcsán találkozott személyesen Ruszkabányán a Maderspach családról élő emlékezettel. 

A helyi közösség is nagyon lelkesen kapcsolódott be az ünnepségbe. Az általános iskola mazsorettjei honvéddalokra összeállított koreográfiával nyitották meg az alkalmat, majd fellépett a Héthalom népzenei együttes, az iskola oktatói pedig Mater Gloriosa címen adták elő a Buchwald Franciska naplójában fennmaradt tragikus ruszkabányai történetet. 

Az emlékünnepség a Művelődési Ház előtt felállított szobrok leleplezésével és koszorúzással folytatódott. A Hunyad megyei magyar közösség nevében, dr. Maderspach Katalin meghívására a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság képviselői vettek részt az ünnepségen és helyezték el a tisztelet és emlékezés koszorúit.